Klasszikus asztrológia

László Levente (Osthanes) asztroblogja: szakmai anyagok, cikkek, vélemények, reakciók a hamisítatlan klasszikus asztrológia témakörében laikusoknak és tanoncoknak.

Társoldal

Az asztrológiai világmodell

2006.07.19. 18:22 Osthanes

Noha a klasszikus asztrológiát akkor is értékesnek kellene tekintenünk, ha csupán a földi történéseket leíró művészet lenne, ennél azonban messze praktikusabb tudományról van szó. Mint már korábban említést nyert, a divinációs rendszerek érdeklődésének középpontjában a – főként eseményszintű – létezés áll. Ezeken belül az asztrológiának nevezett speciális divinációs forma a földi, emberi világ létével, eseményeivel foglalkozik az idő vizsgálata alapján.

A klasszikus asztrológia köztudottan eseményközpontú, ezért is tekintik egyesek jóslásnak. De az úgynevezett „jóslás” (predikció), elegánsabb nevén „előrejelzés” csupán a jövőbeli eseményekkel áll kapcsolatban. Manapság ezt a prognózist sok területen nem is tekintjük boszorkányságnak, olyannyira, hogy a mindennapok részévé vált: az időjárás-jelentést, a ballisztikai számításokat, a trendek előrejelzését senki sem tartja nevetséges „jóslásnak”. Ezekhez hasonlóan kevéssé misztikus az asztrológiai előrejelzés is: az adott időbeli körülmények és a meghatározó folyamatok jellegének ismeretében készül a racionális időtávra történő előrejelzés.

Tagadhatatlan, hogy az asztrológia haszna legtöbbször akkor jelentkezik, amikor olyan kérdésekben bizonyul prognózisra képesnek, amelyek más úton megoldhatatlannak tűnnek. Más alkalmakkor viszont az adott helyzet aktuális (diagnózis) vagy visszamenőleges (epignózis) áttekintésére van szükség. Például egy elveszett értéktárgy esetében a megtalálás valószínűségét erősen megnöveli, ha nemcsak a lelőhelyről tudunk minél pontosabb információkat adni, hanem az elvesztés történetének rekonstrukciója is sikeres. Ez a téma viszont átvezet bennünket az esemény-szinttől a helyzetleírásig.

Az asztrológiai eszközök elég pontosan kidolgozottak ahhoz, hogy mindig a megfelelő történetre koncentrálhassunk. A korábban már tárgyalt példaképletben eseményt kerestünk: eseményeket pedig – néhány különleges kivételtől eltekintve – aspektusok jelölnek. Ha viszont nem eseményre vagyunk kíváncsiak, akkor is megfelelő információkat kaphatunk a helyzet világos áttekintésével és a releváns képletbeli elemek elbírálásával. Ehhez viszont tudnunk kell, mit keressünk, azaz ismernünk kell az asztrológia grammatikáját.

Az asztrológia grammatikája egy hagyományos világmodellre épül. Nem a „valóságot” írja le abban az értelemben, hogy nem fizikai modell, hanem szisztematikus, és ugyanúgy, ahogyan különböző nyelvészeti rendszerek is felállíthatók, úgy ez sem feltétlenül az egyetlen elképzelhető asztrológiai modell. Ám mindeddig nem dolgoztak ki olyat, amely a rendszer bemutatása céljára alkalmasabb lett volna ennél az idők során csak részleteiben módosított szférikus modellnél.

A modell középpontjában a Föld található. Az asztrológia dilettáns támadói ezt a perspektívát tudományunk elavultságának és butaságának jeleként fogják fel, mondván, a geocentrikus szemlélet már századok óta meghaladott. Valószínűleg még inkább elképednének, ha megtudnák, hogy az asztrológiai modell nemcsak geocentrikus, hanem geostacionárius felfogású, azaz mozdulatlan Földdel dolgozik.

A jelenlegi csillagászati nézetek szerint a Világmindenségnek egyetlen kitüntetett pontja sincs. A heliocentrikus modell is rég meghaladottá vált, a Nap ugyanis csak a Naprendszerben képez középpontot, helyesebben még ott sem, mert a Naprendszer egésze a közös tömegközéppont körül kering, amely tökéletesen nem esik egybe a Nap középpontjával. A csillagászati koordináta-rendszerek középpontját a praktikum határozza meg: attól függően választanak topocentrikus (megfigyelő-központú), geocentrikus (Föld-központú), heliocentrikus (Nap-központú), galaktocentrikus (Tejút-központú) vagy egyéb rendszert, hogy az égitestek szerveződésének milyen szintjén vizsgálódnak. Az asztrológia pedig a földi ember szemszögéből nézi a dolgokat: éppen ezért magától értetődő módon geocentrikus a perspektívája.

A másik lényeges kérdés a mozgásra vonatkozik. Az asztrológiai világmodell perspektivikus felépítésű, tehát nem az a lényeg, hogy mi az objektív, hanem hogy mi a bizonyos kezdőpontból érzékelhető valóság. Ha ülünk a vonatban, és látjuk, hogy elsuhan mellettünk az állomásépület, nyilván tudjuk, hogy mi haladtunk el mellette, de ez a tény semmit nem változtat azon, hogy a mi perspektívánkból az állomásépület mozdult el. Ugyanígy van az asztrológiai modellben is: az igazán képzett asztrológusnak tudnia kell, hogy a Föld milyen mozgásokat végez (ezek közül asztrológiailag igazából csak a rotáció avagy forgás, az orbitális revolúció, azaz keringés, illetve az általános precesszió releváns), ezeknek a mozgásoknak viszont a látszólagos eredményét figyeljük.

Eredményül több mozgásformát kapunk. Egy kelet-nyugati irányú gyors, napi mozgást – okozója a Föld forgása –, valamint egy nyugat-keleti irányú mozgást. Előbbi, amelyet elsődleges mozgásnak nevezünk, közvetlenül megfigyelhető, ahogyan nappal a Nap, éjjel az állócsillagok és a bolygók keleten felkelnek, nyugaton lenyugodnak. A másik, ennél lassabb mozgás viszont csak éjjel, az állócsillagok háttere előtt érzékelhető: a bolygók – és ezért is nevezik őket „bolygónak” az „álló” csillagokkal szemben – az állócsillagokhoz képest keleti irányba tartanak. Ez a másodlagos mozgás, amelyet csak a bolygók végeznek: sőt, az asztrológiában pontosan ez a kritérium képezi a „bolygó” definícióját azon kívül, hogy látható legyen szabad szemmel.

Ez utóbbi kritérium esszenciális fontossággal bír. Egyetlen logikus határ húzható ugyanis, ahonnantól kezdve már nem veszünk figyelembe égitesteket: a szabad szemmel való láthatóság. Természetesen potenciális, és nem aktuális láthatóságról van szó: tehát van olyan időpont, amikor valaki láthatja segédeszközök nélkül. A csak műszeresen érzékelhető égitestek nem számítanak, akár bolygóként, akár csillagként sorolnánk be őket. Viszont még így is kb. 1500–2000 csillagot vehetnénk figyelembe, ezért ezek számát is csökkenteni kell, hogy az asztrológia rendszere áttekinthető maradjon.

Miután volt szó az elsődleges és másodlagos mozgásról, amelyek közül az utóbbit a bolygók végzik, visszatérhetünk a kiindulóponthoz, a Földhöz. A Föld és szférája alkotja az asztrológia modell középpontját, a szublunáris vagy Hold alatti szférát. Ez az asztrológia értelmezési tartománya. (Tehát az űrhajósok ügyeinek leírására az asztrológia semmilyen geometriai vagy egyéb trükkel nem alkalmas.) A Földet a modell szerint a hét bolygó koncentrikus hét szférája veszi körül, sorrendben: Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz. A sorrend a maximális napi sebességen alapul.

A hetediken, a Szaturnusz szféráján túl a modell szerint az „állócsillagok” köre helyezkedik el. Ezek az állócsillagok csupán a bolygókhoz képest állók, ugyanis ezek is mozognak, ám a bolygók sebességénél nagyságrendekkel lassabban. De mihez képest is mozognak? A horizonthoz képest nyilván, hiszen ez az elsődleges mozgás. Itt viszont nem erről van szó: az asztrológiai modell szerint az állócsillagok is végeznek másodlagos mozgást, de csak a láthatatlan kilencedik szférához, az állatövhöz, azaz a tropikus, a napéjegyenlőségi pontok által kijelölt zodiákushoz képest.

Ez a perspektíva teljesen eltér a csillagászatban megszokott nézőponttól, de a csillagfejtés rendszerétől is. Először is, az asztrológia állócsillagnak nevez minden olyan égitestet, amely a Naprendszeren kívül található. Csillagászati szempontból ezek lehetnek valódi vagy többszörös csillagok, különféle típusú csillaghalmazok, ködök, novák, de akár egész galaxisok is; egyetlen tényező számít, a látszólagos „állócsillagszerűség”, azaz hogy a bolygókhoz képest lemaradni látsszanak. Ha feltekintünk az égre, szabad szemmel nemigen vesszük észre a fajlagos különbséget egy apró, ám fényes csillag, illetve egy többmilliárdnyi csillagot tartalmazó galaxis között. Az asztrológiában pedig itt is a földi perspektíva számít.

Másfelől, bár a csillagászatban számon tartják a csillagok és egyéb Naprendszeren kívüli objektumok sajátmozgását, a Tavaszpont vándorlását, azaz a precessziót a Föld mozgásai között tartják számon. Fizikai szempontból igaz is, hogy a Hold és Nap, kisebb részben a Naprendszer bolygói gravitációs hatására a Föld forgástengelye kúpszerű mozgást végez, és ez idézi elő, hogy a Tavaszpont, vagyis az égi egyenlítő és az ekliptika egyik metszéspontja (az a pont, ahol a Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején tartózkodik) az állócsillagokhoz-csillagképekhez képest egyre nyugatabbra kerül, ezzel pedig a sziderikus (csillagképek alapján beosztott) és a tropikus (a napéjegyenlőségi pontok által meghatározott) zodiákus egyre kevésbé fedi egymást. Ez azt jelenti, hogy Tavaszpont, az asztrológiai Kos jegy kezdete jelenleg a Halak csillagképben található. Annak ellenére viszont, hogy számos csillagász ezt érvként próbálja felhozni az asztrológiával szemben, ez a modell nem a Tavaszpont vándorlásával és az állócsillagok relatív mozdulatlanságával számol, hanem pont fordítva: a kilencedik szféra, a tropikus állatöv csak elsődleges mozgást végez, mint egy tizenkét küllőjű kerék, és ezen küllők között mozdulnak el az állócsillagok kelet felé. Mindezt a modell így írja le, még akkor is, ha a csillagszféra látható, a kilencedik szféra pedig csak egy virtuális kör, amelynek kezdőpontja számítással kapható meg; a láthatatlan alapkör, az állatöv magasabban áll a szférák hierarchiájában, mint a bolygókhoz képest mozdulatlannak tűnő, látható csillagszféra.

(A Vízöntő-korról szóló népszerű, csillagfejtés által kidolgozott tan ezért is abszurdum asztrológiai szempontból: a csillagképek csupán arra szolgálnak, hogy az állócsillagokat csoportokba lehessen sorolni; és az asztrológiai modell szerint a Tavaszpont nem lép be sehová, hanem az állócsillagok mozdulnak el hozzá képest. Így pedig teljesen irreleváns, hogy a Tavaszponton éppen mely csillagképhez tartozó állócsillagok tartózkodnak, főként pedig nem lehet ezt a csillagképet jegyként felfogni. A Tavaszpont ugyanis akkor is a Halak és a Kos jegyet választja el, ha ez történetesen a Vízöntő csillagképben található. A névazonosságnak történeti okai vannak: nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy jegyről van-e szó, amely az állatöv tizenketted részét – azaz 30 ívfokot – kitevő szakasz, vagy csillagképről, amely a teljes gömb alakú csillagszféra egyik, párhuzamos vonalak által határolt kisebb-nagyobb területe.)

A modell tehát így épül fel: középen a Föld, felette hagymahéjszerűen a hét bolygószféra, a nyolcadik, a csillagszféra, és a kilencedik, az állatöv. Megjelenésük viszont némileg különböző. A bolygószférák voltaképpen egy gömbfelületen futó körök, amelyek egymáshoz képest ide-oda billent, folyamatosan mozgó gyűrűkként jelennek meg. Egyedül egy mozdulatlan bolygószféra van: a Nap szférája. Ennek síkja megegyezik az állatöv fősíkjával. Maga az állatöv viszont egy meghámozott narancsra hasonlító, tizenkét gerezdből álló gömb, amelynek fősíkja – a gerezdeket alkotó ívekre merőleges főkör, a narancs „dereka” – és az erre épülő 14 foknyi szélességű öve aktív igazán: ebben a tartományban „táncolnak” a bolygószférák gyűrűi. Ehhez hasonló a csillagszféra, amely egy teljes gömb, amelyen szintén övszerűen húzódik végig a mozdulatlan ekliptika, a Nap szférájának kivetülése. Ezen túl a modellnek még vannak további részletei, viszont talán már ennyi is túl sok ízelítőt adott az asztrológiai modell összetettségéből és alaposságából.

Végül pedig a modell már csak filozófiai jelentőséggel rendelkező tizedik szférájáról. Ez az Első Mozgató szférája, amely egy teljes gömb. Ez az, amely az elsődleges mozgást végzi az égi egyenlítő mentén, és mozgatja az alant elterülő szférákat is. Ez az „isteni” szféra, a meg nem nyilvánult: a kilencedik szférában nyilvánul meg, még láthatatlanul, tizenkettes formában, és ez alá rendeltek a tőle különböző entitások, az emberi világgal csak részleges érintkezésben lévő állócsillagok, és a hozzá közelebb eső bolygók.

Ez a modell az asztrológia nyelvezetének keretét megadó rendszer, amely ismerete nélkül az egész nem érthető teljesen. A következőkben a rendszer elemeiről lesz szó.

Szólj hozzá!

Címkék: bolygók alakok állócsillagok

A bejegyzés trackback címe:

http://astroblogia.blog.hu/api/trackback/id/tr59525426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.