Miután az előző részben kortárs és 17. századi angol szerzők művei és egy Bonatti-fordítás nyomán megállapíthatóvá vált, hogy az elbírálás előtti megfontolások mai felfogása részben Bonatti szövegének félreértelmezésén alapul, a következő lépés annak szemügyre vétele, hogy maga Bonatti mit is írt ezekről.

Elsőként nézzük a műnek a témára vonatkozó azon, eddig nem tárgyalt részletét, amely a második részben szerepel (De astronomia II 1,1; ez és a következő részletek saját fordításomban):

Ha asztrológiai bírálathoz kívánsz jutni, elsőként gondosan fontold meg, hogy az, aki hozzád kérdésfeltevés szándékával eljött, vajon szándékosan kérdez-e avagy sem; ahogyan erről más helyen szó esik. Ott az is szóba kerül, hogy miként tudhatod meg, vajon szándékosan kérdez; mégpedig azon a helyen bővebben, mint ahogyan itt tárgyalásra kerülhet. Itt azonban olyan dolgot is érintünk, amit ott nem: ha ugyanis a felkelő ura és az óra ura ugyanazon hármasságú, vagyis ugyanolyan elemi jellegű, avagy ugyanaz a felkelő ura és az óra ura, a kérdés szándékból fakadó és megalapozott. Ha pedig másképpen esik, nyilvánvalóan nem szándékos avagy megalapozott, hacsak nem egy sürgős ügyről van szó.

Ezt a szövegrészletet akár mint a radikalitás (itt a 'megalapozottság' kifejezéssel fordítva) definícióját is felfoghatjuk: megalapozott az a kérdés, amely őszinte szándékból (latinul: ex intentione) fakad; a radikalitás hiánya viszont nem jelent elbírálhatatlanságot, feltéve, hogy sürgős ügyről van szó. A részlet ezen kívül tartalmazza a megalapozottság egyes kritériumait is, nevezetesen azokat, amelyek a felkelő fok vagy alak, azaz az időmeghatározó ura és az óra ura közötti összefüggésről szólnak. Figyelmesebb olvasók akár fel is fedezhették, hogy fordításom az eddig nem tárgyalt elemi jellegbeli (latinul: complexio) hasonlóságot is érthetővé teszi; ezt a fordításbeli döntést viszont csak később fogom indokolni.

Bonatti művének más részére is hivatkozik: ez a már részben tárgyalt ötödik, megfontolásokat tartalmazó értekezés. Eddig a 7. és 143. megfontolás került terítékre; a 'szándék' szerepeltetése viszont további megfontolásokat is bevon a megvizsgálandó szövegek körébe. Elsőként a kérdések hátterével foglalkozó 1. megfontolást kell elővennünk (De astronomia I 5, 1):

Az első megfontolás azokról a dolgokról szól, amelyek az embereket kérdésfeltevésre indítják. Három ilyen indíték van:
Az első a lelki indíték, amikor valakit saját szándéka indít kérdésfeltevésre.
A második a felsőbb testektől származó indíték, mármint kérdezéskor, mivel ezek nyomják rá a bélyegüket a kérdezett dologra, hogy mi történik vele ezután.
A harmadik a szabad döntés indítéka, amely maga a kérdezés aktusa lehet; mert bár a lélek indítson arra, hogy kérdezzen, ez nem elég, hacsak a felsőbb testek a kérdés feltételére nem sarkallnak. De nem elég a csillagoktól származó indíték sem, ha a szabad döntés következtében nem jut el a kérdezés aktusáig.

Mielőtt e lényegi fontosságú szövegrészlet értelmezésébe belefognék, rá kell mutatnom, hogy a kulcsmomentum az itt 'indíték' szóval fordított motus, amely mozgást és mozgatást egyaránt jelent, és amelynek igei változata, a movere is felbukkan, itt mint 'indít'. Bonatti tehát három hajtóerőről beszél, amelyek együtt szükségesek ahhoz, hogy egyáltalán valaki eljusson a kérdésfeltevésig. Kell egyrészt a lelki összetevő, tehát a szándék, intentio, amely eredeti értelmében nem jelent mást, mint egyfajta törekvést, itt a válasz megismerése iránya felé mutatva. Ezen kívül ott vannak az égitestek mint az idő megjelenítői, amelyek az események és az idő szoros összefüggése révén lehetőséget biztosítanak a kérdezésre és a szóbanforgó ügy történéseinek előrejelzésére. Végül a kérdés konkrét előterjesztése a kérdező szabad döntésén múlik: az aktus, tehát a megfogalmazás és asztrológushoz intézés előfeltétele ugyan az őszinte szándék és az idő kérdéshez kedvező alakulása, ezek mégsem érnek semmit, ha – a lehető legegyszerűbben fogalmazva – a kérdező nem nyitja ki a száját.

Mivel egy elhangzott kérdés esetében a szabad döntés jelenléte nem vonható kétségbe, az asztrológusnak nem marad más dolga elbírálás előtt, mint hogy az őszinte szándékot és az idő megfelelő minőségét vizsgálja. Ez tehát azt jelentené, hogy a szabad döntést ilyenkor figyelmen kívül is hagyhatjuk; Bonatti viszont másképp látja, ahogyan ez a következő, 2. megfontolásból kiderül:

A második megfontolás arról a hozzáállásról szól, amelyet mindenkinek be kell tartania, aki bármit is kérdezni kíván az asztrológustól. Ez pedig az a mód, ahogyan el kell járnia, amikor kérdést akar intézni az asztrológushoz a múlt, jelen vagy jövő dolgairól: imádkoznia kell az Úristenhez, akitől minden helyes kezdet származik, és teljes odaadással és aggódó lélekkel könyörögnie kell Hozzá, hogy részesítse abban a kegyelemben, hogy eljuthat azon ügyek igaz megismeréséhez, amelyekről kérdezni szándékozik. Majd ezen igaz szándékkal kell elmennie az asztrológushoz azzal az üggyel, amelyről kérdezni akar, és amelyre való kérdését előterjeszti, és amelyre vonatkozó szándékát egy napon és éjszakán vagy még tovább hordozta szívében - nem pedig az elme bármiféle indítéka által megérintve, ahogyan sok tájékozatlan ember szokta tenni, miként arról máshol szó esik. Mert hát ő mondta: aki megadja, hogy kérj, azt is megadja, hogy találj.
Úgy gondolom tehát, hogy minden egyes kérdés esetében így kell eljárni, kivéve akkor, ha esetleg valami sürgős, hirtelen felmerülő ügyről lenne szó, amely azonnali kérdést és azonnali választ igényel, olyat, ami nem tűr halasztást – mint az sokszor megesik. De ennek a kezdete is mindig a Magasságos neve legyen; hiszen vannak olyanok, akik néha másképp cselekszenek, és maguk lesznek okai a csalatkozásnak, és ritkábban-gyakrabban valótlanság állítására kényszerítik az asztrológust: az ostoba kérdező ugyanis a bölcs válaszolót tévútra vezeti, és a tudatlan emberek rossz hírbe keverik és lebecsülik, méghozzá annak ostobaságából, aki rosszul kérdezett, noha az asztrológus nem érdemli, hogy rossz hírét keltsék vagy lebecsüljék.

Szekulárisan megfogalmazásban: a szabad döntésnek nemcsak ott van szerepe, hogy a kérdező felteszi-e a kérdését avagy sem, hanem a lelki indítéknál is. Azt ugyanis, hogy szándéka tisztességes és őszinte-e, alaposan át kell gondolnia, igazi jámborsággal és úgy, hogy legalább egy egész napot vár – hacsak nem egy olyan sürgős kérdésről van szó, amely azonnali választ igényel. A helyes kezdet (latinul: exordium) ugyanis egy felsőbb hatalomtól származik, és hozzá kell fordulni azért, hogy valaki a szándéka tisztaságáról meggyőződhessen.

A 3–6. megfontolásokban Bonatti ezután a második, égitestektől származó indítékot is megvizsgálja, ezek viszont már pusztán az események beteljesüléséről és meghiúsulásáról szóló technikai részleteket tartalmazzák. Összefoglalva tehát Bonatti kérdésfeltevési modelljének részleteit:

A kérdésfeltevés első mozzanata annak a szándéknak a felmerülése, hogy valaki egy a múltra, jelenre vagy jövőre vonatkozó kérdésére választ szeretne kapni. Ha az idő jellege kedvez a kérdésfeltevésnek, akkor beszélhetünk a második mozzanatról, azaz amikor elfogja a vágy, hogy a kérdését asztrológus elé terjessze. A harmadik mozzanat végül az, amikor a szabad döntése alapján ténylegesen is kimondja a kérdést. Mindez azonban csak akkor helyes – leszámítva a sürgős, azonnali választ igénylő ügyeket –, ha a szándék tiszta: erről a kérdező önmaga is megbizonyosodhat, ha a leírtakat követi.

Mit tehet viszont az asztrológus, hogyan kerülheti el, hogy bírálata tévútra jusson? Erről szól a részben már idézett 7. megfontolás. Álljon itt a teljes eredeti szöveg fordítása:

A hetedik megfontolás arról szól, hogy óvakodj azon módozatoktól, amelyekből kifolyólag az asztrológus tévedhet. Ebből a bölcsek négyet neveztek meg:
Először, ha a kérdező nem tud kérdezni.
Másodszor, ha az asztrológus az árnyékot egyenetlen helyen vagy hibás műszerrel méri.
Harmadszor, ha nem tudja, hogy a Nap túlhaladt-e már a meridiánon, vagy éppen rajta van, illetve előtte vagy utána.
Negyedszer, ha ugyanannyi bolygó szerencsés és szerencsétlen: ekkor ugyanis nem szabad semmilyen kérdést elfogadnod, ha lehetőséged van az elkerülésére.

Ezek az intelmek egy olyan műből származnak, amely a kéziratokban többféle cím alatt hagyományozódott, és amelyet a legfontosabb korai arab asztrológusnak, Másáalláhnak tulajdonítanak. Csak a latin változat ismeretes, és a szövegezés is némiképpen eltér a különböző kéziratokban, azonban a negyedik módozatot így is valamivel egyértelműbben fogalmazza meg: "Negyedszer, ha a vizsgálat alapján a jó- és kártevők ereje megegyezik, tévedhet és csalatkozhat a jótevők és kártevők erejét illetőleg."

A mondanivaló lényege összefoglalva: akkor van lehetőség tévedésre, ha rossz a kérdés, vagy technikai problémák lépnek fel, vagy az asztrológiai bizonyítékok kétségeket ébresztenek az asztrológusban. Adjuk azonban vissza a szót Bonattinak, aki a hagyományt viszont következőképpen fejleszti tovább:

Szerintem viszont még három módozat tehető hozzá, amely révén az asztrológus tévedhet:
Az egyik mód az, ha a kérdező azért megy hozzá, hogy próbára tegye, miként némelyek cselekednek időnként, akik azt mondják: "Menjünk el ehhez az asztrológushoz, és kérdezzük erről a dologról; és majd meglátjuk, vajon megmondja-e nekünk az igazat." – Így cselekedtek a zsidók az Úr Jézus Krisztussal.
Ehhez hasonló másik mód az, amikor tévedhet az asztrológus, ha a kérdező nem szándékkal kérdez, ahogyan egyesek teszik néha, akik mikor éppen találkoznak az asztrológussal, vagy mikor más ügyekben mennek el hozzá, gondolnak egyet, és erről meg akarják kérdezni az asztrológust, vagyis hirtelen elhatározásból vetik fel a kérdést. – Ilyenkor hiba csúszhat a dologba.
Erre mondhatod: hogyan is tudhatom meg, vajon a kérdező szándékosan kérdez-e avagy sem, illetve hogy próbára akar-e tenni vagy nem? Erre azt válaszolom, hogy a téma valóban nehéz és összetett: mégis gyakran azt tapasztaltam, és igaznak találtam, hogy – miután megvizsgáltam a kérdés óráját és láttam a felkelőjét, és a horizont vonalát, azaz a felkelőt, amely valamely jegyhez tartozik, az egyik jegy vége és egy másik eleje között találtam – amikor azt mondtam, az illető nem szándékkal kérdez, vagy pedig próbatételként teszi fel a kérdést, ilyenkor tapasztalatom szerint sokan bevallották, hogy így van, és utólag már úgy is gondolták – nemcsak hitték, mint korábban –, hogy tudok valamit, és elismerték az asztrológia tudományának szavahihetőségét, amelyet korábban nem. És amikor a fentebb leírt helyzetben találtam a felkelőt, azt mondtam neki: "Fivérem, ne zaklass, ha nem szándékkal kérdezősködsz. Az a gyanúm ugyanis, hogy be akarsz csapni, hiszen a kérdésedet nem úgy adod elő, ahogyan kellene. Ha pedig azt akarod, hogy fáradozzam ügyeddel, álld is munkámat." Ilyenkor, ha rászedésről volt szó, rögtön odább is állt.

A szövegrészlet világosan rámutat, hogy a rosszhiszemű és a pillanatnyi ötlet által vezérelt kérdezők lépre csalhatják az asztrológust, és ha ilyen gyanú merül fel, akkor lehet asztrológiai érvekhez folyamodni; vagy másképpen, ha bizonyos asztrológiai tényezőkkel találkozunk, fel kell ébrednie a gyanúnak, hogy vagy csalással, vagy pedig kellőképpen át nem gondolt kérdéssel van dolgunk. Bonatti azt írja, erről beszélhetünk, ha az időmeghatározó két alak között található: mivel azonban ez ebben a formában lehetetlenség, nyilván úgy kell értelmeznünk, hogy ez arra az esetre utal, amikor az időmeghatározót egy alak legelején vagy legvégén találjuk.

Megint másik, harmadik mód, amely oka lehet az asztrológus tévedésének, ha a felkelő ura és az óra ura nem ugyanaz; vagy a felkelő ura és az óra ura nem ugyanahhoz a hármassághoz tartoznak, vagyis nem ugyanolyan elemi jellegűek a felkelővel együtt. Ha ugyanis így találod, akkor a kérdés nem megalapozott, ahogyan ezt sokszor tapasztaltam. Ezt pedig azért idézem neked, hogy tudd, milyen ember részére szabad vizsgálódnod; minthogy, amiként a filozófus is mondja, az ügy a kérdező aggodalmának nagyságán áll vagy bukik, illetve azon, hogy szükségből, mintegy csüggedten, vagy kérdését alaposan meggondolva jön-e el hozzád, egyszersmind pedig reméli-e, hogy képes vagy arra, hogy megmondd neki az igazat a kérdésére válaszolva. Az ilyen ember részére ugyanis biztonsággal végezhetsz vizsgálatot.

Előzetesen annyit jegyeznék meg, hogy az idézett "filozófus" Másáalláh követője, Szahl ibn Bisr; mivel pedig ezek a megállapítások szoros összefüggésben állnak az elbírálás konkrét lépéseit leíró 143. megfontolásban olvashatókkal, ennek idézése után folytatom a vizsgálódást. Ez pedig így szól:

Az első lépés, hogy vajon a kérdező szándékból fakadóan kérdez-e avagy sem. Ha ugyanis a felkelő ura és az óra ura ugyanaz, vagy azok a jegyek, amelyekben találhatók a mondott jelölők, ugyanahhoz a hármassághoz tartoznak, vagyis ugyanolyan elemi jellegűek, a kérdés szándékból fakad. Ha pedig nem így van, vagy a felkelő valamely jegy végén található, a kérdés nem szándékos és nem is megalapozott.

Ezen szövegrészletek elsősorban abból a szempontból érdekesek, hogy leírják, milyen asztrológiai tényezők mutatnak rá egy kérdés szándékosságára vagy annak hiányára. A 143. megfontolás az időmeghatározó elhelyezkedésével kapcsolatos kétséget kellőképpen tisztázza: akkor lehet kétségbevonni a szándékot, ha egy alak végén helyezkedik el az időmeghatározó. Jobban belegondolva, ennek a megfontolásnak a hátterében a kor technikai fejlettsége áll, akkoriban ugyanis az időmeghatározó mérése nagyobb hibahatárral dolgozott, mint manapság, így eleve a kérdező rosszhiszeműségére vagy átgondolatlanságára lehetett gyanakodni, amikor egy kétséges időpontban fordult az asztrológushoz. Éppen ez az, ami miatt Frawley manapság már nem tartja érvényesnek ezt a kizárást. Bár nézetét el is fogadhatjuk, azért tudni kell, hogy manapság is adódhat olyan időpont, amikor nem lehetünk teljesen biztosak abban, hová is esett az időmeghatározó abban a pillanatban, amikor a kérdést az asztrológus megértette, vagyis amikor az tényleg kérdéssé érett. Erre később még vissza fogok térni.

Hátramarad viszont az elemi jellegbeli hasonlóságra vonatkozó megállapítással kapcsolatos probléma, vagyis hogy miként is kell ezt érteni. Emeljük ki a lényegi részleteket:

I 5, 7: "ha … a felkelő ura és az óra ura … nem ugyanolyan elemi jellegűek a felkelővel együtt"
I 5, 143: "ha … azok a jegyek, amelyekben találhatók a mondott jelölők [ti. a felkelő ura és az óra ura], … ugyanolyan elemi jellegűek"
II 1, 1: "ha … a felkelő ura és az óra ura … ugyanolyan elemi jellegű"

Ez így három, látszólag háromféle meghatározás. Igazából technikai leírásról csak a második esetében beszélhetünk: Bonatti itt konkretizálja, hogy a jelölők által elfoglalt alakokról van szó, nem magukról a jelölőkről. Ezek között egyébként is nehezen találhatnánk hasonló elemi jellegűeket, hiszen azonos elemiségű bolygókról csak a Nap és Mars, valamint a Hold és Vénusz esetében beszélhetnénk. Ezt meggondolva az elemi jellegre utalás nem lehet más, mint egy magyarázat: vagyis hogy azért mutat erős kapcsolatot a két jelölő azonos alakhármasságban való elhelyezkedése, mert ilyenkor a tartózkodási alakjaik elemi jellege azonos.

Az egyetlen zavaró tényező a 7. megfontolás megjegyzése: "a felkelővel együtt". Mivel a mondat szintaktikájából ez szókapcsolat teljesen kilóg, nem gondolhatunk másra, mint hogy itt érhetjük tetten a derék Johannes Engel igyekezetét, aki az 1491-es első nyomtatott kiadáshoz a szöveget szerkesztette és gondosan javította. Természetesen ez csak egy hipotézis, amelyet a kéziratok vizsgálata támaszthatna alá; erre azonban mindeddig nem volt lehetőségem.

Megismerkedtünk tehát Bonatti kérdésfeltevési modelljével, és láthattuk, hogy a kulcsmomentum a kérdezői szándék, amely alapján egy kérdést megalapozottnak vagy megalapozatlannak ítélhetünk, és amelyet bizonyos asztrológiai technikákkal vizsgálhatunk. Látható, hogy Frawley érvelése, miszerint az elbírálás előtti megfontolások kibúvót jelentenének, rosszhiszemű feltételezésen alapul. Azt is láthatjuk, hogy miként kell helyesen értelmeznünk a radikalitás technikai feltételeit, és hogy ez az esetlen, félreérthető fogalmazás miatt mai napig problémákkal és tévedésekkel terhelt. A folytatásban pedig megvizsgáljuk, hogyan is kapcsolódik a radikalitás, vagyis megalapozottság Bonatti további fogalomrendszerébe, hogyan kezelték az utódok az időmeghatározó elhelyezkedésére vonatkozó technikai megjegyzést, és felderítjük Bonatti már részben említett forrásait is.