Az elbírálás előtti megfontolások a kérdőasztrológiában 5.

Eddig sokat foglalkoztunk a kérdező szándékával, most viszont éppen ideje, hogy maga a kérdés is terítékre kerüljön.

Láthattuk, hogy Másáalláh nyomán Bonatti négy olyan tényezőt ismertet, amelyek révén az asztrológus tévedhet; ezek egyike az eset, amikor a kérdező nem tud kérdezni. Hogy egy kicsit közelebb ezen fogalmazás megértéséhez, nézzük meg, hogyan kezelte Bonatti egyik kortársa, az 1280 körül alkotó Ausztriai Lipót. Ez a szerző, akit tévesen osztrák hercegnek is szoktak nevezni, egy Bonattiéhoz hasonló, tíz részből álló gyűjteményt készített De astrorum scientia avagy A csillagok tudománya címmel. A kérdőasztrológiai részében olvasható a következő szöveg (De astrorum scientia VIII 4):

A kérdező tehát egyszerű és átfogó kérdést tegyen fel; a bíráló pedig vigyázzon arra, hogy helyes legyen a műszere, és hogy a Nap ne legyen az égbolt sarka környékén. Valamint, ha a jótevők és kártevők tanúbizonyságait egyenlőnek találja úgy, hogy nem tudja elkerülni a tévedést, halassza el a kérdést egy másik alkalomra, és akkor ismételtesse meg.

Az 'egyszerű' (simplex) és 'átfogó' (absolutus) kérdés alatt valószínűleg olyan kérdést kell értenünk, amelyen a kérdező már annyit gondolkodott, hogy szándékát ki tudja fejezni letisztult formában; vagyis röviden és kereken meg tudja fogalmazni azt, amit szeretne. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Lipót ezeket a jelzőket egy olyan kompilációból vette át, amelyet kilenc arab asztrológus művéből állították össze a 12. században; közelebbről két helyről, a Másáalláhnak és az Omarnak tulajdonított bevezetőkből.) Ha pedig választ akarunk kapni arra, mely kérdéseket tekinthetünk ilyeneknek, legegyszerűbb a kérdőasztrológiai gyűjtemények különös részéhez fordulnunk, amelyek mintegy szabálygyűjteményként tárgyalják a különböző jellegű kérdések elbírálásának sajátosságait. Mivel szeretném megkímélni az olvasót a százas nagyságrendű kérdésgyűjtemény részletes vizsgálatáról, azonnal a következtetésekkel kezdem, mégpedig egy nyelvi modell keretein belül.

A kérdések (itt most nem asztrológiai, hanem nyelvtani értelemben) modalitás szempontjából két csoportra oszthatók: a leíró kérdések formailag kijelentő vagy feltételes módban állnak, az előíró kérdések pedig felszólító módú állítmányt használnak. A leíró kérdéstípust idő szempontjából tovább oszthatjuk jövőre, jelenre vagy múltra vonatkozó kérdésekre. Például:

1. Teherbe esem-e az idén?
2. Hol van a kulcsom?
3. Ki vitte el a kocsit, a férjem vagy a fiam?

Az előíró kérdések ezzel szemben csak jelen idejűek lehetnek. Például:

4. Beiratkozzam-e a tanfolyamra?
5. Hová utazzam nyaralni?

Talán meglepő lehet, de az előíró típus teljes mértékben hiányzik a kérdésgyűjteményekből. Ennek oka nyilvánvaló: minthogy az asztrológia a történéseket vizsgálja, technikailag lehetetlen vele tennivalókat megfogalmazni, azaz javaslatot tenni arra, hogy a kérdező mit tegyen vagy mit ne tegyen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az asztrológusnak elvileg ne lenne lehetősége a javaslattételre abban az esetben, ha egy előrejelzés elkészítése után megfoghatóvá válnak a lehetséges helyes és helytelen döntések, ezt viszont így is az asztrológus mint másik személy adja, nem pedig a "csillagok".

Az előíró kérdések megmagyarázható hiánya egyúttal azt is jelenti, hogy az ilyeneket nem tekinthetjük megválaszolható kérdéseknek, mivel a kérdező részéről hiányzik annak átgondolása, milyen tényezőnek kellene őt valamire sarkallnia vagy valamitől eltántorítania. Természetesen, ha képes előíró kérdését megfelelő leíró kérdéssé átfogalmazni, ez az akadály elhárul. Például a 4. kérdés esetében tisztázni kell, hogy melyek azok a szempontok, amelyek alapján a tanfolyamra való beiratkozást választandónak vagy elvetendőnek találja a kérdező; a 5. kérdés esetében pedig fel kell tárni a szóbajöhető válaszlehetőségeket.

Van még egy tényező, amely alapján a kérdések osztályozhatók, ez pedig szintén szoros összefüggésben áll a kérdés megválaszolhatóságával. Ez a tényező a feltételesség, amelynek három szintje elképzelhető: a valós, a lehetséges és a lehetetlen. A kérdéseknek valósnak vagy a jövőre vonatkozó kérdéseknél legalábbis lehetségesnek kell lenniük, a lehetetlen kérdés ugyanis nem válaszolható meg. Például az 1. kérdés lehetséges, ha a kérdező mindent elkövet a teherbeesés érdekében, és nem meddő; bármely hiányzó tényező esetén lehetetlen. Ugyanígy, a 2. és 3. kérdés valós, ha a kérdezőnek van egy elveszett kulcsa, vagy ha volt egy autó, amelyet valaki elvitt; ha nincs kulcs vagy nem veszett el, illetve ha nem volt autó, vagy nem vitték el, a kérdés lehetetlen. Az asztrológusnak a lehetetlenséget a legnagyobb szorgalommal kell megpróbálnia kizárni, és éppen ennek lehet eszköze a kérdező alapos kifaggatása, valamint gyanú esetén a szándékára vonatkozó tényezők vizsgálata.

A kérdéseket tovább vizsgálva megállapíthatjuk, hogy minden kérdésben két fontos tényezővel találkozhatunk. Az egyik a főszereplő, mint a példakérdésekben a kérdező, a kulcs és az autó; a másik pedig a kérdésben szereplő fókusz: a 1. kérdésben ilyen a kérdezőnél a fogantatás bekövetkezte vagy meghiúsulása, a 2. kérdésben a hely, ahol a kulcs van, a 3. kérdésben pedig a személy, aki az autót elvitte. Főszereplőből mindig egy van, mert ha esetleg több személy is szerepelne így, egyetlen kollektív főszereplőről beszélhetünk. (Ez persze nem jelenti azt, hogy más szereplő nem lehet; de főszereplőből csak egy.) A fókusz pedig lehet egy megvalósuló vagy meghiúsuló történés, amelyet egy eldöntendő kérdés (ilyenek az 1. és a 4.) tartalmaz, vagy egy körülmény (alany, tárgy, hely, idő, mód, milyenség), amelyet egy kiegészítendő (mint a 2. és 5.) vagy választó (ilyen a 3.) kérdés tartalmaz. Nem ritka az sem, ha több fókusz is megjelenik a kérdésben:

6. Elvesz-e tényleg feleségül a barátom, és ha igen, mikor?

A kérdés akkor válik elbírálhatatlanná, ha vagy több főszereplő van, vagy pedig a fókusz nem a felsorolt körülményekre, hanem számszerű minőségre vonatkozik:

7. Melyek lesznek az ötöslottó eheti nyerőszámai?
8. Hány darab tojást lopott el a csirkefogó?

A 7. kérdés több sebből is vérzik: egyrészt nem is tekinthető személyes kérdésnek – ez így hangozna: "Nyerek-e a héten az ötöslottón?" –, másrészt pedig kilencven főszereplőt tartalmaz, amelyek közül ki kellene választani az öt nyertest. A 8. kérdésnél pedig, mivel az asztrológia történésekkel és minőségekkel, nem pedig számokkal foglalkozik, nem fogunk tudni határozott számnévvel felelni, legfeljebb úgy, hogy "keveset" vagy "sokat".

Ezzel lényegében el is jutottunk odáig, hogy megfogalmazzuk, mi számít nyelvileg elbírálható kérdésnek: az egy főszereplős, valós vagy lehetséges, leíró kérdések, kizárva a számszerű minőségeket. Ezeken túl már csak két dolog okozhat gondot. Az egyik, ha a kérdező szándéka és szavai nem egyeznek, beleértve azt a manapság egyáltalán nem ritka esetet, amikor szimplán hiányzik az értelemes mondatok megfogalmazására való képesség. Ez persze nem új keletű probléma, mint azt a Messinai István által 1262 körül arab forrásokra támaszkodva készített Centiloquium Hermetis, avagy Hermészi aforizmák egyik pontjában láthatjuk (Centiloquium 16):

Ne adj bírálatot, mielőtt ki nem ismerted a kérdező szándékát. Sokan ugyanis nem tudnak kérdezni, vagy nem tudják kifejezni, mi a szándékuk.

A másik eset, ha a fókusz túl nagy vagy olyan szakmai jellegű, amely túlzott kihívást jelenthet az asztrológus kompetenciájának. Például:

9. Ki lopta el a pénztárcámat?
10. Milyen stratégiát alkalmazzak az állásinterjún a sikeres felvétel érdekében?

Talán nem is kell mondani, hogy milliós nagyvárosokban abszolút reménytelen egy tolvaj azonosítása, a helyes stratégia pedig szinte biztosan szakértőt igényelhet.

Ezen túl lényegében már csak az erkölcs és jog található, amely eltántoríthat a válaszadástól; ez viszont szintén elég vaskos téma. Éppen ezért nem is fogok belemenni: csak megjegyzem, hogy nem a kérdezőt, hanem az asztrológust érinti, ugyanúgy, mint az az idézett megfontolás, miszerint nem érdemes bírálatot adni, ha az érvek és ellenérvek súlya közel egyenlő, valamint ha valamilyen technikai problémával állunk szemben, amelyek közül a legsúlyosabb manapság az lehet, ha valamiért nem tudjuk pontosan megállapítani a kérdés idejét.

Ez átvezet bennünket az utolsó tárgyalandó problémához: ahhoz, hogy mi számít a kérdés helyének és idejének. A 11. század kiemelkedő asztrológusának, Ali ibn ar-Ridzsálnak a leírásából indulunk majd ki, és ezzel lényegében be is fejezzük körsétánkat az elbírálás előtti megfontolások terepén.