Heti kérdés: merre tart a kapcsolat?

Tapasztalatom szerint a partnerkapcsolat messze a legnépszerűbb kérdőasztrológiai téma. Ebben nem látok semmi különlegeset, hiszen az érzelmi kérdések széles rétegeket foglalkoztatnak, mint ahogyan azt a rájuk települt iparágak sokszínűsége is mutatja.

Az alábbi képlethez tartozó kérdést egy hölgy tette fel, aki néhány hónapja boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban él egy úrral. Ám az úr a kérdésfeltevést megelőző napon egy olyan megjegyzést tett, amely a kapcsolat hosszútávú jövőjét legalábbis kicsit kétségessé tette. A megjegyzés azzal a ténnyel állt kapcsolatban, hogy a kérdező hölgynek már van egy gyermeke.

A csillagzat felkelő alakja a Merkúr lakhelye, a Szűz. Maga a kérdés is a Merkúr órájában hangzott el, ami arra utal, hogy a csillagzat jelzéseit nem lehet időlegesnek venni, a jelzett tendenciák határozottak. A kérdezőt az említett Merkúr, míg az urat a 7. terület képviselője, a Jupiter jelzi. Az állandó szereplő Hold, amely itt a haszontalan területre került, éppen üresen jár a Halak végén, ezzel jelezve, hogy lényeges változásra nem lehet számítani, vagyis a kapcsolat nincs közvetlen veszélyben.

A csillagzat legfeltűnőbb jelzése a Jupitertől származik, amely abban az otthonában tartózkodik – vagy helyesebben, az imént lépett be abba az otthonába –, amely történetesen a partner területét is képezi. Ez az elégedettség ebben az esetben önelégültségnek is nevezhető, vagyis a csillagzat azt közli, hogy az úr meglehetősen önző. Éjszakai csillagzat lévén a Jupiter éppen ellenzéki szerepet játszik, tehát ha az alapvető jótevő szerepből indulok ki, akkor is azt kellene mondanom, hogy ez a kérdező számára nem jelent hasznot.

A konkrét kapcsolatot tekintve a függőség és a viszonyulás sajátos kombinációban látszik. A bizonyos szintű együtthangzást és megértést jelző hatszög a Merkúr és a Jupiter között felbomlóban van, miután a Merkúr már korábban eloldalgott a Jupiter mellől. Mi több, ha a közvetlen múltat tekintem, a Merkúr a Szaturnusztól áramlik el, miután a jupiteri kapcsolatot követően vele alkotott négyszögű alakzatot.

A Szaturnusz azonosítása a háttér ismeretében egyszerűnek tűnik, ráadásul a csillagzat is még tisztább rálátást kínál a helyzetre: a Szaturnusz a Bakszarvú alakjában megjelenő Jószerencsét képviseli, amely itt konkrétan a kérdező gyermekét jelenti. A gyermek előtérbe kerülése itt értékelhető úgy, hogy az úr kárára történt – legalábbis ő értékelheti így, noha a négyszögű alakzat inkább az ellenkezőjét mutatja. Ez pedig elég egyértelműen összefüggésben áll azzal, hogy az úrnál hangsúlyosabbá vált az énközpontú perspektíva.

A mélyben lapuló mozgatórugókra, mint általában, most is az érdekek és ellenérdekek hálója mutat rá. A jelölők függetlenek egymástól, de a függetlenség itt ellenérdekeltséggel párosul. A Jupiter esetében ez olyan látásmódot jelent, amely a kérdező szempontjából mint az empátia hiánya jelenik meg. A Merkúr oldaláról nézve viszont az látszik, hogy az úr tekintélyén csorba esett, ami nyilvánvalóan az elgondolkodtató megjegyzésnek tudható be.

A feladat tehát adott mindkét fél számára: az úr énközpontúsága és az a tény, hogy a gyermekben riválist lát, a hölgy oldaláról pedig a bizalmi deficit a jelenlegi állás szerint idővel a kapcsolatot is feloldja majd. A 5. területet is érintő fogyatkozási tengely rámutat, hogy a meg nem értés forró pontja nem más, mint a hölgy gyermeke. Mihamarabb célszerű lenne a mindkét félnél megtalálható, ki nem mondott félelmeket és spekulációkat kommunikálni; legalábbis ezt az eszközt mutatja hasznosnak az a jelzés, miszerint a Szerencserész a megfogalmazott és kitartást adó víziókra utaló Jó Szellemet foglalja el, míg a képviselettel megbízott Hold hamarosan fordítani tud ezeken a jelenleg nem körvonalazott elképzeléseken. A megoldási módot pedig a kiosztó szerepű Merkúr jelzi, amely mint a kérdező képviselője, arra is rámutat, hogy a kommunikációnak a kérdezőtől kell indulnia. Ám miután a Merkúr csak visszatérő a központi Jupiterhez képest, a problémafelvetést követően az úrra hárul a feladat oroszlánrésze, neki kell tisztáznia a viszonyát a hölggyel és gyermekével, nagyobb empátiára szert tenni, míg a hölgy feladata kimerül annyiban, hogy újból bizalmat szavazzon az úrnak. Ezen lépések hiányában a kapcsolat nem lehet tartós.