A klasszikus asztrológia születési ágazatáról mostanság elmondható, hogy az egyre népszerűbbé váló kérdőasztrológiához képest viszonylag ismeretlen. Ez magyarázható azzal, hogy a modern radixhoroszkópia által uralt asztrológiai közéletben az újdonságot a kérdőasztrológia jelenti, de legalább ugyanilyen mértékben következik abból a tényből, hogy a klasszikus születési asztrológiával foglalkozók száma valószínűleg még féltucatnyit sem tesz ki. Tehát valószínűleg az ismeretlenségre vezethető vissza az a fel-felbukkanó nézet, mely szerint a modern radixhoroszkópia „a” születési asztrológia, amelyhez különlegességként hozzácsapható a kérdőasztrológia, más néven klasszikus asztrológia. Ám a valóságban a modern és klasszikus ágazatok nem kiegészítik egymást, hanem párhuzamba állíthatók: a modern radixhoroszkópia és a hozzá képest jóval kisebb szerepet játszó mundán- és óraasztrológia nagyjából megfelel a klasszikus születési, egyetemes és kérdő-kezdeményező asztrológiai ágazatnak.

Mindazok közül, akik eljutottak ezen tény felismeréséig, elég sokan érdeklődnek a klasszikus születési ágazat iránt, olvasnivaló azonban kevés akad. Ez az egyik oka annak, hogy egy újabb sorozatba kezdek bele, témául a születéseket választva. Döntésem másik indokához az asztrológia tudományos vizsgálatai környékén újra fellángoló harc szolgáltat muníciót: ahhoz ugyanis, hogy az asztrológia eddigi cáfolatlanságáról szóló tételemet egy újabbal, még provokatívval tetézzem meg, mindenképpen el kell időznöm azoknál a kérdéseknél, hogy mire való a születések vizsgálata, és hogy ezeket a célokat milyen módon éri el. Ám hogy ne kelljen senkinek hónapokat várnia a végkövetkeztetésre, már most leírom a tételt: statisztikai módszerekkel az asztrológia sem nem cáfolható, sem nem bizonyítható. A félreértések elkerülése érdekében: nem azt mondom, hogy nem kell cáfolni vagy bizonyítani, hanem azt, hogy ez statisztika útján kivitelezhetetlen.

Nemrégiben megjelent az első magyar nyelvű könyv, amely az asztrológia tudományos vizsgálatával foglalkozik. Dr. Szabó Szilárd Mi az igazság az asztrológiáról? című munkája első felében az asztrológia társadalmi elfogadottságának kérdését, valamint az elmúlt ötven évben elvégzett asztrológiai kutatásokat tekinti át, a második részben pedig mintegy egy évtized kutatásának első eredményei olvashatók.

Ugyan nem szokásom sem könyvajánlókat, sem könyvkritikákat közölni – erre megvannak a magam okai –, ez esetben azonban kivételt kell tennem: a könyv ugyanis első részében jelen sorok szerzőjétől is idéz (az irodalomjegyzékben a Prokontrán olvasható újraközlésre hivatkozva), a „megszólítottság” pedig arra sarkallt, hogy a könyvről recenziót írjak. Sajnos a formátum nem engedi meg, hogy lábjegyzeteket is beszúrjak, így a megállapításaim alapjául szolgáló hivatkozásokat csak külön kérésre, a kommentek között tudom megadni. (Ezt egyébként máskor is szívesen megteszem.)

Az asztrológia kezdeteit a Nekhepszó és Petoszirisz neve alatt megjelent gyűjtemény kiadásától számíthatjuk, amely az i. e. 2. század végére, de inkább az 1. század elejére datálható. A területeket azonban nem a rejtélyes szerző a semmiből vette, hanem egy korábbi munkára támaszkodott.

Az asztrológiának van egy jól ismert, de nagyrészt szőnyeg alá söpört, nyomasztó problémája: a felhasznált házrendszer kérdése. A gond abból ered, hogy az asztrológiai jelzések által érintett életterületet valahogyan meg kell állapítani a képletből, és ehhez a felkelő pontból, azaz az aszcendensből kiindulva fel kell osztani a zodiákust. A felkelő és a vele szemben található lenyugvó ponton, a deszcendensen kívül van még két kiemelt pont: az MC, avagy a pillanatnyilag legmagasabban tartózkodó fok, vagyis az égközép, és a vele szemben lévő IC, az ég alja. Ezek a szemben lévő pontok a képletben két tengelyt alkotnak.

A felkelő és lenyugvó pontot a horizont tengelye köti össze: ha egy bolygó a tengely fölött van, akkor a horizont fölött van, következésképpen elvileg látható; ha viszont alatta, akkor mintegy a föld alatt találjuk. Az ég közepét és alját pedig a meridián köti össze: dél vagy észak felé fordulva ez a fejünk fölött ívelő kör, amely a teret egy keleti és egy nyugati félgömbre osztja.

A probléma az, hogy a képletben ez a két tengely ritkán zár be derékszöget, minthogy a Földről nézve a zodiákus kis túlzással egy kiadós esés utáni, nyolcas formájú biciklikerékre hasonlít, amelyet a tengelyek két-két, többnyire nem egyenlő darabokra vágnak. És ha ez nem lenne elég, a negyedeket még valahogyan harmadolni is kell, hogy összesen tizenkét házat kapjunk: erre pedig számos elméleti és gyakorlati lehetőség adódik. Így aztán léteznek különböző házrendszerek, amelyek ha nem is minden esetben és teljes mértékben, de kizárják egymást. Ez pedig probléma. Méghozzá elég súlyos probléma.

Jung a kortárs asztrológusok szent tehene, minthogy egyrészt elismert pszichiáter és elméletalkotó volt, másrészt az asztrológia – vagyis inkább a 20. századi csillagfejtés – iránt is élénken érdeklődött. Az általa bevezetett fogalmak, az „archetípus”, „kollektív tudattalan” és a „szinkronicitás” köznyelvi fordulattá váltak, ám mivel gyakran olyanok is dobálóznak velük, akik nyilvánvalóan nem ismerik jelentésüket, a spirituális megközelítés vizsgálata kapcsán érdemes őket alaposabban körüljárni. Vagyis konkrétan azt a fogalmat, amely az asztrológia értelmezésében kulcsszerepet játszik: az archetípust.

„Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van; és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van”: sokak számára ez, a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított Smaragdtábla második mondata az asztrológia alapelve. A kérdés csak annyi, miként építhető erre a misztikus kijelentésre az asztrológiát átfogó elmélet. A megoldandó feladat kettős: egyrészt értelmezni kell, mi a „fent” és mi a „lent”, másrészt pedig hogy milyen kapcsolat van a kettő között. Azok a teoretikusok, akik kísérletet tesznek az elméletalkotásra, a „fent” kérdését hamar tisztázzák: a Világegyetemről van szó; a „lent” pedig legtöbbször az ember lesz. Ennek a konstrukciónak az a hiányossága, hogy ezek szerint az asztrológia alanya csak és kizárólag az ember lehet, márpedig a klasszikus asztrológiában alanyként élettelen dolgok, járművek, hajók, vagy akár az adott hely időjárása is szerepelhet. Egy apró korrekcióval ezen túl lehet lépni: a „lent” ezek szerint a lélek lesz, amely mindenben benne lakozik. Ha ezt az utat választjuk, akkor az asztrológia alapja az animizmus: azaz mindennek van lelke, és ezek a lelkek valamiféleképpen a Világegyetem lelkéhez kapcsolódnak.

Elég sok ember viszolyog az asztrológiától, mégpedig egyszerűen azért, mert hókuszpókusznak tűnik. „Ugyan már”, mondják, „hogyan lehetséges, hogy azért vagyok szerencsétlen a pénzügyekben, mert a születésemkor ott állt az egyik jegyben valami bolygó? Ez egyszerűen marhaság!” Tényleg marhaság; ha ugyanis az asztrológusok nem tudnak számot adni arról, miért is érnek el eredményeket a művészetükkel, akkor nem oszlik el az asztrológiát körrüllengő gyanakvás-felhő. Mindez annak ellenére, hogy akadnak, akiket ez egy cseppet sem érdekel.

Biztos vagyok benne, kedves olvasóm, hogy észrevetted, a bejegyzéseimben gyakran a szokásostól eltérő szakkifejezések olvashatók. Lehet, hogy el is gondolkodtál: vajon mivégre van ez így? Miért nem jók a hagyományos elnevezések, a 'horoszkóp', a 'jegy', a 'ház', a 'fényszög', és sok más?

A kérdés azért került terítékre, mert nem is olyan régen mind egyes tanítványaimtól, mind régi tanáromtól érkezett egy-egy „miért?”: hogy miért kell a fáradságosan elsajátított szakkifejezéseket újakkal pótolni, hiszen ez csak növeli a zavart és a félreérthetőséget, ráadásul az új elnevezésekre rászoktatottak nem fognak eligazodni a magyar és külföldi szakirodalomban.

Ha a kérdőasztrológia gyakorlatát nézzük, a szándék felmerülésétől a válasz megérkezéséig tartó történéseket több szakaszra bonthatjuk. Az első szakaszban a kérdező érintett: ez a kérdés felmerülésétől a kérdező általi belső megfogalmazásig terjed, beleértve annak a szándéknak a megjelenését, hogy kérdését hozzáértő asztrológus elé terjessze. A második szakaszban belép az asztrológus: ez ugyanis az asztrológus felkeresésétől a kérdés asztrológus általi megértésig tart. Az utolsó szakaszban a sor az asztrológuson van: ez onnantól számítható, hogy az asztrológus elfogadja a felkérést, majd aztán elkészíti a bírálatot, végül ezt válasz formájában ismerteti.

Ahogyan létezik korai és késői születés (koraszülöttség és túlhordás), úgy elméletileg létezhez korai és késői kérdés is; alapvetően arról van szó, hogy a kezdet és a kezdemény, vagyis a szándék belső és a kérdés külső megfogalmazása között nem tökéletes az összhang.