Noha a 20. században a teozofikus és az abból kinőtt, Magyarországon a ’90-es években ismertté vált „pszichológiai” csillagfejtés bitorolta az asztrológia nevét, az elmúlt évtizedekben kedvező változások indultak meg. Mindig akadtak olyanok, mint Vivian Robson vagy a Zoltan Mason néven alkotó Schnitzer Zoltán, akik igyekeztek visszanyúlni az elődök munkásságához, még ha megállapításaikat a kortárs csillagfejtés tanai is befolyásolták. Jellemző módon viszont ez az történeti érdeklődés a csillagfejtés talajáról indult ki, és még ma is sokan vannak, akik horoszkópkészítő gyakorlatukat próbálják a különböző korok asztrológiájának egyes elemeivel kiegészítve biztosabb talajra helyezni.

A kutatások élharcosai a 19–20. század ókortudósai voltak, akik kultúrtörténeti jelenségként fogták fel és dolgozták fel a görög asztrológia történetét és technikáit. Első helyen a modern asztrológiatörténet atyja, Auguste Bouché-Leclercq említendő, aki alapvető, ám mára idejétmúlt feldolgozását adta a görögök asztrológiájának. Az ő munkássága nyomán kultúr- és vallástörténészek, később tudománytörténet-kutatók folytatták a múlt asztrológiájának feltárását. Ezek, Franz Cumont, Franz Boll, Lynn Thorndike, Wilhelm Gundel, és fia, Hans Georg Gundel, majd a tudománytörténész Otto Neugebauer korszakalkotó munkát végeztek a görög asztrológiai szövegek kiadása, a történeti összefüggések kutatása terén. Az asztrológiai kutatások legkiemelkedőbb alakja a közelmúltban elhunyt David Pingree volt, aki indiai, perzsa, arab, egyiptomi, görög, latin és középkori forrásokat hozott napvilágra. Ezen tudósok fáradozásai nélkül sokkal kevesebbet tudnánk az asztrológia történetéről, technikáiról.

Bár a görög asztrológia kutatása évszázados múltra tekint vissza, a figyelem csak néhány évtizede fordult az arabok felé. Az eredeti arab nyelvű asztrológiai művek kiadása ugyan már megkezdődött, de még sok munka áll a kutatók előtt. Ezzel szemben a középkor szinte teljes mértékben elhanyagolt időszak a kutatások mai állása szerint.

A komolyabb asztrológiatörténeti kutatásokba kezdő horoszkópkészítők esetében másfajta irányultság fedezhető fel. Ezek a 17. század asztrológiájának kutatásával kezdték, hogy ezáltal gazdagíthassák szakmai ismereteiket. Bár a már a teozófus csillagfejtők is hivatkoztak Morinra, vele komolyabban csak Schnitzer Zoltán foglalkozott, aki az Egyesült Államokban sokat tett Morin rendszerének népszerűsítéséért. Egyik legkiválóbb tanítványa, Robert E. Zoller tanárának útmutatásai szerint a középkori latin nyelvű asztrológiai irodalmat tanulmányozva, az arab és középkori technikákat gyakorlatba is átültetve dolgozta ki annak a főként születési asztrológiát ismertető  középkori asztrológiai tanfolyamának.

Korábban Zoller két társával, Robert Handdel és Robert Schmidttel együtt irányította a Project Hindsight név alatt futó vállalkozást, amely az ókori és középkori asztrológiai szövegek közzétételét tűzte ki célul. Ma ezt Robert Schmidt viszi tovább, aki a vállalkozás irányvonalát szűkítve a görög asztrológiai eszközök használatát kívánja feltámasztani. Ezzel szemben Robert Hand, a csillagfejtés számos ágának meghatározó személyisége, akinek a kortárs asztrológia is sokat köszönhet, a saját maga által választott úton halad a történeti szövegek összegyűjtésében, miközben a horoszkópkészítők-asztrológusok által összehozott, „asztrológiai” képzést nyújtó Kepler University egyik tanára.

A kérdőasztrológia „újrafelfedezése” Olivia Barclay nevéhez fűződik, aki elsősorban Lilly nyomdokait követve élesztette fel az asztrológia leghasznosabb ágazatának ismeretét. Az ő köréhez tartozó brit és amerikai asztrológusok érdeklődésének középpontjában a 17. századi angol szerzők munkássága áll, bár az elmúlt egy évtizedben megindult a párbeszéd a középkori asztrológiát képviselő oldallal. Barclay legismertebb, bizonyos körökben renegátnak tekintett tanítványa a világhírű brit asztrológus, John Frawley, aki sportversenyek előrejelzésével alapozta meg hírnevét. Iskolájának szellemiségét viszont a Hideaki Shuseh Kokubu, Carlotta Machado Mendes és Kristina Waardahl által alapított Institute of Traditional Astrology (ITA) viszi tovább, amely Magyarországon több éve van jelen reneszánsz kérdőasztrológiai kurzusával.

A szemlélet örvendetes változását jelzi, hogy míg korábban a csillagfejtéssel foglalkozók mintegy kiegészítésképpen fordultak az asztrológia felé, sokat tettek annak újrafelfedezéséért, de az eredeti asztrológiai technikákat a csillagfejtésből átvett tényezőkkel „modernizálni”, helyesebben szólva, felhígítani, mostanság egyre világosabbá válik minden komolyabb asztrológia iránt érdeklődő számára, hogy a valódi asztrológiának nincs dolga a csillagfejtéssel, annak megállapításai nem stabilizálják, hanem veszélyeztetik a koherenciáját, és hogy az asztrológia tudománya önmagában is megáll. Iskolánként változik viszont, mit tekintenek mérvadó asztrológiának: a görögökét, az arab és középkori asztrológiát, vagy az asztrológia hattyúdalának számító 17. század „reneszánsz asztrológiáját”. Jelenleg ugyan még kisebbségben vannak az asztrológia és a csillagfejtés teljes elválasztásáért küzdő „szeparatisták” a kettő párbeszédét szorgalmazó „integralistákkal” szemben, de a jövőben minden bizonnyal az egyedül ésszerűnek tekinthető szeparatista felfogás győzelmével kell számolnunk. Ezt persze nem könnyíti meg, hogy az igazi, klasszikus asztrológia híveinek mind a horoszkópkészítőkkel, mind a szkeptikusok tömegével szemben meg kell tudni védeniük álláspontjukat, amelyben nem hivatkozhatnak csupán a tapasztalatra, hanem széleskörű elméleti és történeti tudást is fel kell tudniuk mutatni, hogy az asztrológiával kapcsolatos, félreértéseken, ismeretlenségen és előítéleteken nyugvó közfelfogás megváltozhasson.

A jövő asztrológiája előtt még sok teendő áll. Elodázhatatlan feladat, hogy az asztrológus-hallgatók kezébe eredeti művek, mérvadó összefoglalások kerülhessenek. Időszerű az is, hogy az asztrológiai ágazatok között egészséges egyensúlyt teremtsenek. Így a kérdőasztrológiát, amelyet manapság a 17. századi állapotát alapul véve tanítanak, az autentikusabb középkori felfogás szerint kellene megerősíteni, és végérvényesen száműzni mindazokat az idegen, félrevezető eszközöket, amelyek a 20. századi csillagfejtésből származnak. Szükségesnek tűnik az időválasztó és egyetemes asztrológia rehabilitálása, amelyek manapság jelentősen háttérbe szorultak. Meg kell találni a helyét az asztrológiai praxisban a születési asztrológiának, amelynek primitivizált változata uralja a csillagfejtést, de amely nem tartható, ha klasszikus eszközökkel dolgozunk, a technikák használatának munkaigényessége miatt.

Nem halasztható tovább a görög asztrológiai technikák újrafelfedezése sem, amelyek jelentősen gazdagíthatnák az asztrológia eszköztárát. Továbbá nagy felelősség hárul a tudományos kutatókra is, hogy a középkori asztrológia se maradjon ki az érdeklődési körükből, és végre megbízható szövegek alapján lehessen az akkori technikákat tanulmányozni. És persze a legnagyobb erőfeszítést abba az irányba kell tenni, hogy az asztrológia ismét polgárjogot nyerjen. Ez szisztematikus felvilágosító, ismeretterjesztő munkát igényel, mivel csak így szavatolható, hogy az emberek újra felismerjék, milyen hasznos segédeszköze a mindennapi életnek az asztrológia által nyújtott útmutatás. Bízom benne, hogy az asztrológusok felismerik, ezeket a célokat csak összefogással lehet elérni, és a személyes, anyagi érdekellentéteket félretéve elindítják a szükséges változtatásokat.