Hogy a címbeli kérdést – vagy inkább a „Mire lehet jó az asztrológia?” kérdést – megválaszolhassam, először meg kell vizsgálnom, hogy milyen célokra használták és használják az asztrológiát. Ha történetileg nézzük, a klasszikus asztrológia elsősorban előrejelzéssel foglalkozott és foglalkozik ma is: az egyetemes ágazat célja az, hogy előrejelezze a közösséget érintő természeti és társadalmi változásokat; a születésasztrológia egy szülött élethosszát, életsorsát és életeseményeit kívánja megjósolni; az esemény- és kérdésasztrológia egy esemény vagy aktuális ügy fejleményeit jósolja meg. Végül a hadászati és orvosi asztrológia ezen fő ágazatok technikáit felhasználva koncentrál a hadászatot és egészséget érintő körülmények és események előrejelzésére.

A kérdés az, hogy „működik-e” az előrejelzés, abban az értelemben, hogy a klasszikus asztrológia technikái következetesen helyes, beváló eredményt adnak-e. A hangsúly ebben a mondatban a „következetesen” szón van; a kérdésre pedig – határozottan azt állítom – nemleges a válasz. Nem arról van szó, hogy kizárt a helyes előrejelzés, mert az asztrológusnak igenis lehet szerencséje. Egy diáknak is lehet olyan szerencséje, hogy elrontja a matekfeladatban a számolást, valahogy mégis helyes eredményt kap. Nem; arról van szó, hogy következetesen helyes előrejelzéseket a jelek szerint nem lehet adni, azaz a klasszikus asztrológiai előrejelzés nem „működik”.

Nem kétlem, hogy ez az állítás ennek a blognak a szerzőjétől ennek a blognak az olvasója számára megdöbbentő lehet. Azon sem lepődnék meg, ha valaki ezen a ponton abbahagyja az olvasást. Mégis azt ígérem, Kedves Olvasóm, hogy a címbeli kérdésre elfogadható választ fogok adni. Csak amíg idáig eljutunk, le kell döntenünk néhány bálványt, ami nem feltétlenül lesz kellemes élmény. Remélem, azért a konklúzió kielégítő lesz. Vagy ha mégsem, egy dologról kezeskedhetek: teljesen őszinte lesz.

Az állításom az, hogy a klasszikus (és modern) asztrológia eszközeivel megfogalmazott előrejelzések nem tökéletesen megbízhatók. Mondom ezt úgy, hogy másfél évtizedes kérdésasztrológiai gyakorlatom során nagyjából 90%-ban helyes előrejelzéseket adtam. Csakhogy ezeknek a kérdéseknek a jelentős hányada párkapcsolati kérdés, a többi kérdéstípusnál pedig – nem beszélve minden igazán őszinte kérdésasztrológus rémálmáról, az eltűnt dolgok kereséséről – a helyzet sokkal kevésbé rózsás.

Az alacsony megbízhatósági ráta még fokozottabban jelentkezik a többi ágazatnál, a születés- és egyetemes asztrológiánál. Én ugyan csak rövid kirándulásokat tettem ezekre a területekre, és nem igazán nyúltam prognózishoz, de senkivel sem találkoztam még, akinek sikerült szisztematikusan helyes előrejelzéseket adni. Történeti perspektívában sem, pedig az asztrológia történetének kutatójaként volt szerencsém elég sok forrást áttanulmányozni. Persze van számtalan történet arról, hogy egyes asztrológusok – Thraszüllosz, Abu-Maasar, Bonatti, Lilly; hogy csak néhány ismert nevet említsek – milyen hőstetteket hajtottak végre, azaz milyen látványos sikerrel jósoltak meg valamit; de ezek csak az anekdotikus bizonyítékok tárházát gyarapítják, így semmi vigaszt nem nyújtanak a szisztematikus megbízhatóság problémájától szenvedőknek. (Csak zárójelben jegyzem meg, a feljegyzett elhibázott jóslatok száma sem kevés, és gyakran bizony a Nagy Nevekhez kapcsolódnak.)

Maradjunk annyiban, hogy a történelmi feljegyzések nem bővelkednek az időjárás, a háborúk, a járványok, az árak, a királyok és más nagyságok életsorsa és más hasonló dolgok sikeres előrejelzéséről szóló történetekben. Ugyanez igaz azokra a képletekre is, amelyeket nem utólag publikáltak: a születési példák VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császártól a Nostradamus kapcsán gyakran emlegetett II. Henrik francia királyon át a jelenkor szereplőiig terjednek, és az egyetemes asztrológiai elemzéseknél is igen hasonló a helyzet. Persze azt is lehet mondani, hogy hagyjuk a többit, és koncentráljunk a kérdésasztrológiára, amely lám, milyen meggyőző sikerrátával dolgozik. Most eltekintve attól a ténytől, hogy a sikeres előrejelzések arányát nagyban befolyásolja az, hogy ki és milyen ügyben adott bírálatot, van egy probléma, ami itt is jelentkezik: hibák mindenképpen lesznek, közülük nem mindegyikre fogunk meggyőző magyarázatot találni, de még ha véletlenül találunk is, a jövőbeli hibázások számát nem fogjuk tudni szisztematikusan és meggyőző mértékben csökkenteni. De miért?

Az egyik válasz a determinisztikus érv lehet, amelyet korábban én is jó menekülőútvonalnak tartottam, de igazából ez csak egy végső soron teljesen nonszensz kibúvó. A determinisztikus érvvel azt állítjuk, hogy minden meghatározott. Téved az asztrológus? Azért tévedett, mert vagy személy szerint ő rá volt kényszerítve arra, hogy tévedjen, vagy a kliensnek volt muszáj téves jóslatot kapnia, vagy mindkettő. Elvileg ennek a kényszernek az egyik vagy mindkét fél születésében kellene megjelennie. Ez a gondolkodás végtelen ciklushoz vezet: a születés és a tényleges életsors közötti anomáliákat is magyarázhatjuk azzal, hogy magasabb szinten a születések felett az egyetemes ciklusok diszponálnak, azok fölött pedig még átfogóbb ciklusok, és így tovább a végtelenségig. Ezzel a megközelítéssel azonban a legfőbb probléma az, hogy tökéletesen elhárítja a felelősséget. Félrevezettem az ügyfelemet, aki ezért kárt szenvedett el? Sajnálom, de nem ez nem azért történt, mert nem jó technikát alkalmaztam, tévedtem, rávetítettem az ügyre a saját értékrendemet, hanyag voltam (és a sor folytatható), hanem azért, mert kénytelen voltam tévedni. Ha ezt a védekezést az asztrológustól elfogadjuk, akkor el kellene fogadni a zugügyvédektől, kuruzslóktól és más kétes és bűnöző alakoktól is. Ráadásul az asztrológia ilyen mértékben nem is lehet fatalisztikus, amennyiben nem tagadjuk az időválasztó asztrológia létjogosultságát, amely éppen hogy a szabad döntés kibontakozásához kívánt és kíván eszközöket adni.

Sokkal életképesebb magyarázatnak tűnik az, hogy az asztrológia tévedéseiért maga az asztrológia felel, és hogy a sikerek részben a véletlennek, részben pedig az asztrológus józan ítélőképességének tulajdoníthatók. Ennek egyik bizonyítéka lehet az a tény, hogy éppen a párkapcsolati kérdések rendelkeznek a legmagasabb sikerrátával: igen, éppen a párkapcsolati ügyek olyanok, hogy megfelelő higgadtsággal többnyire asztrológiai képletek nélkül is helyes választ lehet adni, csak hát a kérdezőből általában éppen ez a higgadtság hiányzik. De még erősebb bizonyíték az egymással összeegyeztethetetlen, vagyis egymást többé-kevésbé kölcsönösen kizáró asztrológiai koncepciók léte, amelyek közül persze mindegyiknek megvan a maga korifeusa, aki az egyedül helyes és működőképes rendszernek kiáltja ki. De most komolyan: nem lehet egyszerre megbízható a tropikus vagy valamelyik sziderikus állatöv, vagy a tucatnyi területfelosztási rendszer – hogy csak a leglátványosabb példákat említsem a rengeteg további dolog közül.

Tehát probléma, az van bőven. Itt vannak például a régi korok „sikeres” esetei. A 4. század előtti példaképletek mind sziderikusak, ráadásul az adatok sokszor nagyon pontatlanok, de Vettius Valens példái mégis azt mutatják, hogy a technikái „működnek”. Még akkor is, ha egyáltalán nem is foglalkozik fokszámokkal, csak alakokkal. Hogyne! A perzsa és korai arab képletek szintén sziderikusak, sőt, itt a tropikus adatoktól való eltérés még nagyobb, mégis minden rendben van. Hát persze! De még a 17. századi Lilly képletei esetében is vannak zavaró eltérések, például hogy a közeledőnek értelmezett aspektus valójában távolodó. És? Nincs és. Az van, hogy ez így egyáltalán nincs rendben.

Ha ez eddig nem lenne elég, a születés- és egyetemes asztrológiának megvannak a saját problémái is. Itt van például a hírhedt ikerprobléma, vagyis az egy helyen és (majdnem) egy időben születettek ügye. Jól tudjuk, hogy az ikrek életsorsa ritkán párhuzamos; a valóságban nagyon is eltér, és az eltéréseket nem lehet minden esetben jelentős asztrológiai különbségekre fogni. Az egyetemes asztrológiában földrajzi eredetű problémák merülnek fel: a tavaszi napéjegyenlőségre és egyéb fordulópontokra készített képletek az egymáshoz közel eső helyszínek, mint például a közép-európai fővárosok esetében megszólalásig hasonlóak, holott a társadalmi események igencsak eltérőek lehetnek.

Ezeket a problémákat az asztrológia nem tudja orvosolni. Sőt, egyáltalán nincs módja a korrekcióra. Feledésbe merül egy hatékonynak vélt technika? Sohasem fogja senki újra felfedezni. (Ilyenek Valens feledésbe merült, de mostanság újrafelfedezett technikái.) Másolási vagy félreértésből fakadó hibát látunk a kéziratok hagyományozódásánál? Soha senki nem fog rájönni, hogy valami nem stimmel. (A kitűnések hellenisztikus fokszámát nyilvánvalóan másolási hiba miatt rosszul vették át az indiaiak. Ja, hogy ez nem elég jelentős probléma? A korábbi bejegyzésekben több félreértelmezésből fakadó hagyományozódási problémáról is írtam már.) A jelek szerint az asztrológia képtelen az önkorrekcióra, mert bármennyire is szeretnénk, nem lehet tapasztalati alapú tesztelésnek alávetni. Hiába lett időközben jobb matematikánk és csillagászatunk, nem lett jobb asztrológiánk.

Mit lehet ilyenkor tenni? Dobjuk ki, mint értéktelen, ócska kacatot, vagy van valami más lehetőség is? A következő bejegyzésben a lehetséges menekülőútvonalakat fogom megvizsgálni.