A saját utamat járom 3.

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy ebben a konkrét állapot osztályú ügyben milyen elemzési lépéseket lehet tenni. Vizsgáltam a főszereplőt (az óramutató képviselőjét, Jupitert), a narrátort (Holdat), és a narrátor által bevont, karrierjelző Marsot, és így az időtörténet már elég sokat elmondott: hogy a karrier elsősorban egy olyan kihívás, amely a tanulásról szól, annak minden örömével és gyötrelmével együtt, de Tibi ezt a sorsot választotta magának; viszont felkészülhet a kiszámíthatatlan fordulatokra, anyagi veszteségekre és kudarcokra is, amelyek felett akkor tud úrrá lenni, ha józanul, de határozottan kezében tartja a gyeplőt, ügyel az igazságosságra és udvariasságra (nyilván azokkal szemben, akikkel együtt dolgozik), és a megoldásait az adott helyzethez igazítja.

Azonban maradt még egy eddig nem érintett pont. Tulajdonképpen kezdhettem volna ezzel is: a szándék vizsgálatával, vagyis hogy a helyzethez kapcsolódó általános tényezőkön túl pontosan mi is az, ami az aktuális problémát kiváltotta.

A szándék vizsgálatára a régi asztrológiában elképzelhetetlenül sok módszert fejlesztettek ki, de ezek közül a legrégebbi és legfrappánsabb a sorsjelző (hagyományos asztrológiai nyelven a ’szerencserész’ vagy ’szerencsepont’) vizsgálata. A sorsjelző egy számított pont, amelyhez megnézzük, hogy a világosítók hány szakaszra vannak egymástól (a kiinduló szakaszt is beleszámolva): nappal Naptól Holdig, éjjel Holdtól Napig számolunk; ahány szakaszt számolunk, annyiadik területre kerül a sorsjelző. Ez mutatja meg a jó- vagy balszerencse forrását, és hát az inspirációs asztrológiai kérdésekben leginkább az utóbbit, hiszen többnyire problémák megoldására használjuk az időtörténetek elbírálását. Most is a balszerencse forrását fogjuk megvizsgálni.

tibi_ventilacio.pngTizedik lépés: a sorsjelző vizsgálata, Jupiter és Vénusz karakterének összevetése

Nappali időtörténetben vagyunk, így Naptól számolunk Holdig. Mivel Hold a harmadik szakaszban van (beleszámoljuk a Szüzet is), a sorsjelző a 3. területre kerül, amely a testvérek, barátok, kollégák, szomszédok, útitársak és hasonlók területe. Ezek közül a valós történet tükrében a legvalószínűbb értelmezésnek a barátok tűnnek: innen indult el az egész problémafelvetés, a megértő barátok hiányától.

A 3. terület képviselője Vénusz, aki a területtel átlóban (oppozicióban) van. Ez az elhelyezkedés ellentétet jelez: valószínűleg a barátok nem tudnak igazi barátként fellépni. És ezen a ponton folytathatnánk Vénusz helyzetleírásával, de ebből nem jutnánk semmi érdemlegesre.

(Csak egy megjegyzés: akár legyen szó egy műalkotásról, akár egy előadásról, nincs olyan, hogy minden egyes mozzanatnak fontos vagy legalább érdekes jelentése van. Az elemzés lépései arra szolgálnak, hogy ne vesszünk el a jelzések erdejében, hanem legyen valami szisztematikus elképzelésünk arról, mit keresünk, de ez nem jelenti azt, hogy minden ponton valami használhatóhoz jutunk. Munkánk sokban hasonlít a nyomozásra, és a nyomozás sokszor vakvágányra fut. Ezért is kell a lehetséges értelmezéseket valószínűség és fontosság szerint értékelnünk. Természetesen asztrológus, ügyfél és helyzet válogatja, mikor mit tekintünk fontosnak, kevésbé fontosnak, de érdekesnek, vagy kifejezetten lényegtelennek; itt Nap és Vénusz helyzetleírása számított ilyennek.)

Azonban megtehetjük ugyanazt, amit megtettünk Marssal: összevethetjük Jupiter és Vénusz karakterét, hogy az ellentétekből megtudjuk, mi okozhatja a kommunikációs zavart, és hogy a hasonlóságok megmutassák, milyen módon lehetne ezeket megszüntetni.

Az igazi ellentétet az jelenti, hogy míg Jupiter önálló, úgy Vénusz önállótlan (belső bolygó). Az adott helyzetre lefordítva ez annyit jelent, hogy Tibi barátai számára természetes az, hogy adott keretekben gondolkodnak: úgy képzelik el a családalapítást és a karrierépítést, ahogyan – szerintük – mindenki más is teszi. Tibi számára viszont ez nem más, mint egy börtön, egy mókuskerék, amiben nem akar részt venni. Az életre persze nincs recept, nincsenek kizárólagosan helyes életutak, de az emberek hajlamosak azt hinni, hogy az a normális élet, amit ők élnek. Ha pedig ezt így gondolják, nyilván nem érthetik meg a másképp gondolkodókat, elbeszélnek egymás mellett.

Jupiter és Vénusz hasonlóságai azt mutatják meg, mik lehetnek az igazi barátság ismérvei. A már más kérdés, hogy vajon ezt a jelenlegi barátaival együtt meg tudja-e valósítani, vagy új barátokra kell szert tennie. A közös pontok legfontosabbika, hogy mindketten bővítők: olyan tényezőket képviselnek, amelyek az életet és a lehetőségeket bővítik. Az igaz barátságnak tehát az adásról és a kapásról kell szólnia, ahol a felek kölcsönösen örömtelinek és gyümölcsözőnek érezhetik a kapcsolatot. Egy másik hasonlóság abból fakad, hogy bizonyos jupiteri jellegű dolgok Vénusz számára is csúcspontot jelentenek: ez pedig a hitről, az értékekről szól. Ezeket kell megpróbálni megkeresnie és megvalósítania a baráti kapcsolataiban, ha át akarja hidalni a különbségeket.

Ezzel az időtörténet elemzési lépéseinek végére értünk. Egyetlen lépés maradt már csak: a kapott ötletek átbeszélése, feldolgozása és a cselekvés megtervezése.

Tizenegyedik lépés: az időtörténet tanulságainak levonása és a cselekvés megtervezése

Az inspirációs asztrológia nem tesz olyan állításokat, hogy ez vagy az fog történni (neadjisten, ennek vagy annak kell történnie), vagy hogy ezt vagy azt kellene tenni. Az inspirációs asztrológia egy szellemi gyakorlat, egy bátor és őszinte tükörbe nézés abból a célból, hogy felkészülhessünk az eshetőségekre, így az esetleg felmerülő problémákkal és megoldandó feladatokkal felkészülten nézhessünk szembe.

Egy konzultáció során tehát, amikor már eljutottunk az időtörténet jelzéseinek elbírálásáig, vagyis értelmeztük azt, hogy mit is látunk, át kell beszélnünk, végig kell gondolnunk, hogy milyen tanulságokkal szolgál. Legfőképpen viszont azt kell átgondolni, hogy milyen cselekvés következik, hiszen ez az inspirációs asztrológia legfontosabb feladata: segítséget nyújtani a megfontolt döntésekhez és a körültekintő cselekvéshez. Ennek egy lehetséges modelljéről fogok írni a következő bejegyzésben.