Minden klasszikus asztrológiai ágazatban megtalálhatunk olyan speciális vizsgálódásokat, amelyek csak arra jellemzők. A kérdőágazatban ilyen az események beteljesülésének vagy meghiúsulásának elbírálása. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a történetet a legfontosabb szereplőkre, többnyire két jelölő bolygóra szűkítjük le, a kérdezőre és a kérdezettre. Ezután viszont el kell bírálnunk, hogyan is alakul a történetünk; és ebben nyújtanak segítséget a rendszerezett vizsgálatok.

Akár erről, akár más ágazat vizsgálódásairól legyen szó, nemcsak egyetlen üdvözítő út elképzelhető. A születési asztrológia például élettartam-számítási eljárásból tucatnyit ismer, amelyek aztán vagy kifinomultak, vagy kevésbé. Olyan ez, mint az orvosi gyakorlat: más-más diagnosztikai metódus elképzelhető, még ha az alapok meg is egyeznek.

A kérdőágazatban Szahl módszere kitűnő megközelítést kínál, mivel deduktív módon kezeli a kérdést, az egésztől a részek felé haladva. További tagadhatatlan előnye, hogy igencsak gyakorlatias, mivel arra törekszik, hogy minél hamarabb a döntő információk birtokába jussunk, és csak ezután foglalkozik a részletekkel. Ez már csak azért is racionális megközelítés, mert ahogyan más ágazatokban is, a részletek tetszőleges mélységig kidolgozhatók, ám ez a munka szükségtelen, ha az ügyfél nem tart rá igényt.

A módszer Szahl felsorolásából bontható ki a későbbi szerzők segítségével, akik az aprólékos részletekig kidolgozták a bolygók abszolút vagy relatív állapotának különböző eseteit. Nagy vonalakban így néz ki: egy előzetes vizsgálat után aspektust keresünk a két jelölő között, és ha ilyen nincs, akkor közvetítő tényezőket. Megvizsgálandók az szóba kerülő akadályok, akár harmadik bolygó jelenik meg így, akár a két jelölő egyike lép fel akadályozóként. Végül a jelölők állapota kerül górcső alá.

Az első vizsgálati szempont tehát átnézeti jellegű, amikor mindössze annyit vizsgálunk, vajon mit várhatunk a történettől. Ez nagyjából a nyelvi elemzés ama lépésének felel meg, amikor egy szöveget mondatokra tagolunk. Vizsgálatunk arra szorítkozik, hogy a kérdésben egyenes vagy kerülőútra, előremozdításra vagy hátráltatásra kell-e számítanunk, azaz hogy a jelölők boldogulók vagy hányattatottak. Boldoguló alatt sarki vagy követő égitest értendő, hányattatott pedig az a bolygó, amely hanyatló területen található.

A sarki terület, követő terület és hanyatló terület elnevezés mindenki számára ismert, az elnevezések mögött álló megfontolás talán már kevésbé. Nyilvánvaló, mit értünk ’sarok’ alatt: azokat a pontokat, amelyek a területrendszerben kitüntetett helyet foglalnak el. Az ezeken lévő égitest vagy éppen felkel, vagy lenyugszik, vagy delel, vagy pedig alsó kulminációjában van. Ha úgy esik, hogy delel, akkor a következő pillanatban már a lenyugvás felé indul el, ahogy az elsődleges mozgás kelet-nyugati irányban továbbhajtja az állatöv kerekét, vele a bolygókat is. Ezért hát az a terület lett a delelő sarok területe, amelyen egy bolygó akkor tartózkodik, mielőtt eléri a zenitet: ekkor ugyanis még emelkedik. A zenit utáni terület pedig, ahol a bolygó ereszkedésnek indul, éppen ezért kapta a ’hanyatló’ jelzőt: hiszen a bolygó itt már szó szerint lehanyatlik. A ’követő’ terület értelme pedig az, hogy az itt tartózkodó égitest az emelkedésben követi a sarki területen található bolygót.

A területek között tehát minőségi különbség van. A sarki terület emelkedése a hanyatló terület ereszkedésével állítható szembe, míg a követő terület csupán annyiban különbözik a saroktól, hogy követi azt, másodlagos hozzá képest. Ezért Szahl és követői csupán két kategóriát hoztak létre, egyet a sarki és követő helyzet, és egy másikat a hanyatló helyzet leírására.

A boldogulásként fordítható arab ikbál szakszó arra utal, hogy a dolgok könnyen, egyenesen mennek. Ibn Ezra ezért is használja az ’egyenesség’ kifejezést, vagy a latinul írók az ’előremozdítást’. A helyzet egyszerű: a boldoguló bolygó képes könnyen, kerülőutak nélkül eljutni a céljáig. Ahogy Ibn Ezra is írja, az ilyen jelölő minden óhajtott dolgokban kedvező kimenetelt mutat. A sarki és követő területek boldogulása között azonban különbség van: a követő mindig csak másodlagos a sarokhoz képest, olyan, mint egy serpa, amely a csúcs meghódítóját követi, és bár ő is felér, csak a második lapon említik. Ahogy az aforizma írja, a zeniten álló bolygó arra az emberre hasonlít, aki saját posztját foglalja el, míg a követő területen található olyan, mint a reménykedő: csak szeretne eljutni addig a hivatalig, amelyre vágyik.

A hányattatás, amely az idbár legszemléletesebb fordítása – másképpen ’rézsút’, ’indirekt’, ’hátráltatott’ – ellenkezőképpen működik: az ilyen jelölő veszni hagyja az ügyet, mivel az itt található bolygó helyzetet változtat, vagy ahogy al-Battáni írja, mozgásképtelen. Lehet, hogy ezek a leírások ellenmondásosnak tűnhetnek, ez viszont csak látszólagos. A különböző szerzők más-más metaforával próbálják megközelíteni a jelenséget, és ez sokkal célravezetőbb, mint egy felsorolás összeállítása, hiszen a végtelen számú helyzetben végtelen számú értelmezése adható ezeknek az állapotoknak. Ezért is célszerűbb itt és máshol is a metaforák mélyén rejlő törvényszerűségre koncentrálni, mivel ekkor tévedhetetlenül le tudjuk fordítani az asztrológiai jelzéseket az aktuális helyzetnek megfelelően.

A legszemléletesebb talán a szembeállítás. A boldoguló eléri a célját, a hányattatott nem. Ha mégis elérhető a cél, a boldoguló könnyen, a hányattatott nehezen fogja. A boldoguló képes a cselekvésre, a hányattatott viszont nem. Ha a cselekvés mégis elkerülhetetlen, a boldoguló könnyen és gyorsan ugrik, a hányattatott nehezen és lassan durálja neki magát. A boldoguló kézben tartja az ügyeit, a hányattatottnak viszont csak az anyósülés jut.

A vizsgálati metódus szempontjából ennyi a lényeg. Megnézni, hogy a jelölők állapota milyen jellegű történetre fog utalni. Később, a részletes állapot-elbírálásnál persze majd újból terítékre kerül ez a tényező, és már nem ebben a leegyszerűsített boldogulás-hányattatás relációban, hanem ennél részletesebb vizsgálatban. Ekkor ugyanis már különbséget kell tenni a sarki és követő területi jelleg között, és nem elhanyagolandó az sem, pontosan melyik is a szóban forgó terület. Ezért most ezzel folytatom, előrebocsátva, hogy ez Szahl vizsgálati metódusában csak későbbi helyen áll.

A sarki és követő helyzet különbségéről már volt szó. Mégis érdemes egy jogos kérdés kapcsán röviden újból megvizsgálni. Milyen válasz adható ugyanis, ha valaki felveti, hogy rendben, a delelő helyzet kapcsán szemléletes a sarki, hanyatló és követő helyzet közötti eltérés, de mi van például akkor, ha a felkelő pontról beszélünk; hiszen itt bármely területet is nézzük a három közül, az ott tartózkodó bolygó egyaránt a zenit felé halad, emelkedik majd.

A delelés esetében egyértelmű volt, hogy a csúcs a delelés: ez a cél. A felkelő ponton viszont a cél a felkelés: az számít sarki helyzetnek, amely éppen felkel, vagy felkeléshez készülődik a keleti horizonton, és ezt követi a felkelésben jobban lemaradó bolygó. A felkeléshez képest viszont hanyatlás annak az égitestnek az állapota, amely már látszik keleten: ő nem tud felkelni, hiszen ezen már túljutott. Olyan, mint az ember, akit az étterem bejáratnál köszöntöttek, és most éppen az asztala felé igyekszik.

De most beszéljünk az egyes területekről. Al-Bírúni írja, hogy akár boldogulásról, akár hányattatásról legyen szó, nem mérhetők ugyanazzal a mércével, mivel terület és terület között különbség van. Ez egyfajta boldogulási sorrend, eredetileg dinamikus felfogásban. Sarki területeknél 1., 10., 7., 4., követő területeknél 11., 5., 2., 8., hanyatlóknál pedig 9., 3., 12., 6. az erősebbtől a gyengébb felé haladva. Ha tehát két bolygó ugyanolyan típusú területen található, könnyen különbséget tudunk tenni közöttük boldogulási szempontból. Probléma csak akkor jelentkezik, ha egyik bolygó követő, a másik hanyatló, mivel négy terület, a 2., 6., 8. és 12. kritikusnak számít: ezek ugyanis „nem látják” a felkelő sarkot.

Korábban már talán sikerült világossá tenni, hogy az egész klasszikus, horoszkópikus asztrológiában mennyire központi helyet foglal el a felkelő fok, amely ennek a sarki területnek a csúcsa. A terület a görög topikus egészalakos felosztási rendszerben egy egész alakot tett ki, amely aspektusban állt további hét területtel. Azzal a néggyel viszont, amellyel nem, nem tudták befolyásolni egymást, természetük teljesen eltérő volt. Ezek a területek tehát kiestek a felkelő terület fennhatósága alól, de ami rosszabb, hogy nem tudták szemmel tartani a felkelő területet, minden esemény kezdőpontját.

Amikor aztán a perzsa-arab asztrológia összevonta a dinamikus rendszert a topikussal, némi zavar képződött, hiszen míg a 6. és 12. terület így is, úgy is a lista végén helyezkedett el, a 2., 3., 8. és 9. területek másképpen számítottak erő, és másképpen minőség szempontjából. Az összesített listán az utolsó két helyet megelőző négy terület előkelőségi sorrendje ezért is vita tárgya, de ha fejben tartjuk a dinamikus és topikus rendszer közötti különbséget, és a konkrét helyzetben a megfelelőre koncentrálunk, az egész kérdéskör megkerülhetővé válik.

Ilyen kettős szempontból kell szemlélni az egyes területek jellegét leíró megállapításokat és aforizmákat is. Például Ibn Ezra szerint a 8. területen található bolygó egy rettegő félelemben lévő emberre hasonlít, míg a 9.-en lévőről olyan jut eszébe, aki száműzetésbe vonul, vagy elveszíti magas állását. Aligha kell túlmagyarázni, hogy polihisztorunk előbbit topikus, utóbbit dinamikus szempontból interpretálta. Nekünk viszont – akiknek viszont elengedhetetlen kötelességünk a területek jelentéstartalmának roppantul átfogó és alapos ismerete – nem jelenthet gondot, hogy a megfelelő értelmezést kiválasszuk, súlyozva a topikus és dinamikus jellegzetességeket. Főként akkor, ha nem feledkezünk meg a „bolygók örömei” címszó alatt található több szempont közül az ide illőkről sem.

Ezek az örömök, amelyekről Bonatti is beszámol, azon alapulnak, hogy a bolygóknak van nemük és kedvenc napszakuk, és akkor érzik magukat jól, ha ezeknek megfelelő helyen lehetnek. Ez azután számos különböző kombinációt hozhat létre, mivel nemük lehet az alakoknak, a fokoknak és a negyedeknek, napszakuk pedig a természetesen a nappali és éjszakai területeknek van, amelyeket a horizont választ el. (Nappali az a térfél, ahol a Nap található éppen.) Érdekes módon a napszak számít jobban: ha a nappali bolygó nappali térfélen, éjszakai bolygó éjjeli térfélen található, a saját napszakában található, arabul halb helyzetben van; tehát ez olyan, mint amikor a nappali életet élő ember a nappalt, az éjjeli bagoly az éjszakát élvezi. Erre a kondícióra eredetileg az itt – talán meglepő módon – ’párt’ jelentésű görög haireszisz kifejezést alkalmazták, amely arab tükörfordításban a hajjiz nevet kapta, ám ez a szakszó bővebb értelmet vett fel: a legtöbben azt a bolygót tekintették ilyen állapotúnak, amely a kedvenc napszakon, azaz térfélen túl saját nemének megfelelő alakban is található, ez viszont erősíthető volt azzal, ha a nemével egyező fokon is állt. A kérdést azután a további szerzők eléggé megbonyolították, belekeverve a negyedeket, a ptolemaioszi sajátarcúságot (idioproszópia, később az arabról ferdült latin almugea), a Naphoz és Holdhoz viszonyított relatív helyzetet, és ezután ezt a dustoria vagy hasonló néven illetett helyzetet (a név maga is a dorüphoria ’lándzsahordozás’ romlása) különböző módon osztályozták. A kérdést a maga helyén kezelő Ibn Ezra az, aki érthető módon írja le ezt a ’sajátlagosság’ kifejezéssel fordítható hajjiz állapotot: ilyen az a bolygó, amely a horizont fölött helyezkedik el, a nemének megfelelő alakban és fokon, de nappal csak nappali, éjjel csak éjjeli bolygó jöhet számításba. (Ezzel tovább szűkíti a hajjiz eredeti definícióját.) Ez nála, nem meglepő módon, annyit jelent, mint megfelelő szituációban lenni: hogy értsük, egy éjszakai életet élő férfi akkor van így, ha éjszaka, férfias öltözékben egy férfias helyen, például egy éjszakai bárban tartózkodik.

Visszatérve a területekhez, az egyes bolygóknak vannak kedvenc területeik. Maradva az előző példánál, ez olyan, mint amikor egy éjszakai életet élő férfi egy bárban van, vagy egy nappali életet élő dáma a fodrászánál. Alapvetően ez a felosztás is a napszakon alapszik, de a többi elv a homályba vész. A nappali bolygók, a Szaturnusz, Jupiter és Nap a 12., 11. és 9. területen, az éjszakai bolygók, a Mars, Vénusz és Hold a 6., 5. és 3. területen érzik jól magukat, a hol nappali, hol éjszakai Merkúr pedig a semleges felkelő területen. Nyilvánvaló, hogy itt is valamilyen topikus megközelítés érvényesül, a területek jelentéstartalma ugyanis megfeleltethető az ott kedvükben lévő bolygókkal. És ezen tényezők aprólékos vizsgálata máris sokat elárul az adott jelölők aktuális helyzetéről, még mielőtt az egymással való relációikat vizsgáltuk volna.