Életerő, élettartam és élethossz

Bizonyos témák kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy az asztrológia és a csillagfejtés technikai különbségein túl – amelyek sokak számára marginális jelentőségűnek tűnhetnek – az alapkoncepció gyökeres eltéréseit szemléltethessük. Ezek ilyenformán túlmutatnak a szigorú értelemben vett szakmaiságon, és az alapfilozófia területére kalauzolnak bennünket, ahol az asztrológia megalapozottságának kérdését is vizsgálhatjuk.

Egy ilyen terület az életerő, élettartam és élethossz témája, amely míg az asztrológia számára egy alapvető, megkerülhetetlen kérdés, a csillagfejtésben a par excellence neuralgikus pont. Neuralgikus pont, mert a csillagfejtés ezt a kérdést a tabuk közé sorolja, felfogása szerint ugyanis a halál időpontját kutatni etikátlan. Nem feladatom ennek a felfogásnak a kritikája, mivel ez nem szakmai kérdés, csupán annyit tartok fontosnak megjegyezni, hogy ezen tabu kialakulása több okra vezethető vissza. Egyik az, hogy a csillagfejtés alapvetően félreérti az életre vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos asztrológiai kiindulópontot, ebből következőleg a téma ezen helytelen beállításban szerepel, amelyet aztán könnyen lehet erkölcsi szempontból kifogásolni. A másik ok a csillagfejtés meseszerű felfogása az életről, sorsról és hasonló alapvető kérdésekről, amely a Felvilágosodás utáni kultúránk, leginkább pedig a 20. század általános elképzeléseivel cseng össze.

Mindezen előzetes megjegyzésekhez az indokot egy közelmúltban elhangzott előadás adja, amely egy neves csillagfejtő körben hangzott el. Az előadás a címben megjelölt témát próbálta saját eszközeivel feszegetni, végül pedig arra a következtetésre jutott – ami az előzmények ismeretében várható is volt –, hogy a halál időpontját kutatni asztrológiailag (csillagfejtésileg) nem lehet, de még ha lehetne is, akkor is Isten ellen való bűn. Mivel az akadémiai életben szokásos előadásoktól eltérő módon nem adtak lehetőséget a hallgatóközönség reflektálására, így megragadom az alkalmat – már csak azért is, mert név nélkül ugyan, de elhangzott egy-két megjegyzés jelen sorok írójára és az általa is képviselt felfogásra –, hogy ezt a könnyen félreérthető témát a megfelelő perspektívába helyezzem, és ezzel mindenféle koncepciózus torzítást mellőzve lehetőséget adjak az érdeklődők számára, hogy a témával kapcsolatban saját véleményüket kialakítsák.

Először is talán elkél egy fogalmi tisztázás, hogy ezáltal képet kaphassunk arról, miképpen nézett ki ezen téma felfogása a klasszikus asztrológia berkein belül. Amikor ugyanis valaki a "halál időpontjáról" beszél az életre vonatkozó kérdések vizsgálata kapcsán, hamis és torz képet alakít ki róla. Legcélszerűbb tehát az, hogyha először megpróbáljuk körüljárni a címben megjelölt témát, mielőtt még beleesnénk abba a hibába, hogy az egyoldalú bemutatásból következően eleve előítéleteink fényében értékeljük azt. Kezdjük az alapoknál!

Az asztrológia mint tudomány az idő minőségének változását tanulmányozza. Ebben a meghatározásban az "idő minősége" kifejezés alatt a különböző jellegű események időbeli lejátszódása értendő. Ha ennél egyszerűbben szeretnék fogalmazni, az asztrológia azt vizsgálja, hogy a különböző jellegű események (görögül apoteleszma) mikor következnek vagy következhetnek be, vagy fordítva, egyes időpontok (görög kairosz) milyen jellegű események bekövetkezését hozhatják magukkal. Mint a meghatározásból is kitűnik, az asztrológia szigorúan leíró, deskriptív rendszer: azaz leírja, mi volt, van vagy lesz. Ezzel szemben nem foglalkozik olyasmivel, hogy minek kell lennie. Ezen megkülönböztetést nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A legrégibb asztrológiai ágazat, a születési asztrológia (görög nevén genethlialogia) ezen felfogást az emberi életre alkalmazza, azaz meghatározza, hogy az emberi élet bizonyos eseményei mikor következnek be, illetve azt, hogy az emberi élet során egyes időszakokhoz milyen jellegű események köthetők. Mindez az asztrológiában mint prognózis jelenik meg, hiszen a következtetések alapja minden esetben a születés, amely önmagában tartalmazza az egész élet potenciálját, amelyet aztán különféle prognózismódszerekkel tudunk explicit formába hozni.

Az első félreérthető és gyakran félreértett kérdés itt arra vonatkozik, hogyan kell értenünk a születést mint potenciált. Mivel nem szeretnék mélyen behatolni a csillagfejtés lila ködének birodalmába, amely a születést többnyire egy illatszerboltnak szeretné láttatni, ahol mindenki azt kap le a polcról, amit akar, és hasonlóképpen nem kívánok a "sors és szabad választás" című kimeríthetetlen témáról sem értekezni, csupán a leglényegesebb megállapításokra szorítkozom. Ezt talán a legegyszerűbb egy allegóriával szemléltetni.

Képzeljünk el egy hegyes-völgyes terepet. Ez lesz maga az élet, amelyen a szülött mozogni fog, és amely jellegén nem változtathat. A terep jellegét nevezhetjük sorsszerűnek is, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a "végzet" mellett bizony számos más formáló tényezővel is számolnunk kell, amely a szülött rajta kívül álló körülményeiből, más személyekből és hasonlókból tevődik össze.

Következő lépésben helyezzünk el ennek a terepnek egy megadott pontjára egy járművet, amely magát a szülöttet fogja jelképezni. Az, hogy ez milyen jármű, megint csak részben "sorsszerűen" adott, hiszen a családi háttér, a származás jócskán meghatározza az alapanyagot. A kép bonyolultsága az egymásba fonódó láncszemekéhez hasonló, ahol számtalan összefüggést láthatunk – így például a szülött és családja, szűkebb és tágabb környezete –, és ebből a szövevényből kiragadunk egy szemet, majd a nem szorosan hozzá tartozó körülményeket adottnak vesszük. Ez valójában nem más, mint ésszerű egyszerűsítés.

A fent leírt allegória keretein belül megfogalmazva egy ember élete nem más, mint a jármű mozgása az adott terepen. Az asztrológiai felfogás szerint a járművet mi magunk irányítjuk: ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan helyzetek, amikor nem áll rendelkezésünkre többféle választási lehetőség. Ha például valaki egy meredek völgybe kormányozza a járművét, lehet, hogy hosszasan arra kényszerül, hogy magatehetetlenül guruljon lefelé.

Mivel azt hiszem, ennek az allegóriának a továbbgondolása mindenki számára érhetővé teszi, hogyan is kell az asztrológiai felfogást elképzelni, a következtetések levonását az olvasóra bízom. Egyetlen tényezőt kell csak figyelembe vennünk: mégpedig azt, hogy a jármű olyan, amivel haladni kell. Az idő nem áll meg, és nem lehet hátramenetbe kapcsolni sem.

Mit vizsgálunk asztrológiailag? Egyrészt vizsgálhatjuk magát a járművet: a felépítését, paramétereit, az üzemanyagtartály állapotát. Tehát azt, hogy mire képes – milyen terepen tud közlekedni –, valamint azt, hogy meddig juthat el. Másrészt szemügyre vehetjük magát a terepet is, és megpróbálhatunk térképet készíteni róla. Mind az asztrológia, mind a csillagfejtés ezt a két dolgot vizsgálja, csak éppen lényeges különbséget vehetünk észre a felfogások között.

Az egyszerűség kedvéért kezdjük a tereppel, vagyis az úgynevezett életsorssal. A legfontosabb elv az, hogy részletes, mindenre kiterjedő térkép nem készíthető semmilyen módszerrel, vagyis bármennyire is igyekszünk, nem ábrázolható a döntésektől függő összes kimenetel. A sakk az életnél sokkalta egyszerűbb játék, mégsem lehet leírni az összes variációt. Ennek következménye az, hogy a térkép annál pontosabb, minél inkább az aktuális hely közeli környezetét ábrázoljuk, miközben a távolabbi terep csak nagy vonalakban ábrázolható. Az asztrológia tehát arra alkalmas, hogy körülnézzünk, és bizony a látótávolságon túl található dolgok csak korlátozott mértékben megismerhetők, nem is beszélve arról, hogy a "látótávolság" helyszíntől függően mást és mást jelent.

Ezzel talán a "jóslás", vagy helyesebben "prognózis" fogalma is a helyére tehető. Az asztrológia a valóságra vonatkozó egyéb megismerési módszereket tudja kiegészíteni, azok helyett egyszerűen nincs értelme. Egyszerűbben fogalmazva: ha egy időpontban nem tudjuk, milyen eshetőségek elképzelhetők, az asztrológia meglehetősen homályos előrejelzéseket tud csak adni. Gondoljunk csak az időjárás-előrejelzésre! Senki sem tartja jóslásnak a meteorológiát, és senki sem várja el azt, hogy egy tetszőleges messzi jövőbeli időpontra pontos leírást várjon tőle. Hasonlóképpen van az asztrológiával is, ez azonban nem jelenti azt, hogy a használhatatlanságig korlátozott lenne.

Mivel egyesek úgy gondolhatják, hogy ebből a szempontból az asztrológia és a csillagfejtés felfogása nem áll egymástól távol – mindez persze leginkább attól függ, a csillagfejtés melyik irányzatáról van szó, illetve hogy a gyakorlójának milyen a megközelítésmódja –, térjünk át a jármű, azaz az egyén kérdésére. Szándékosan nem írok sem személyiséget, sem karaktert, mert mint a jármű-allegóriából is látható, nem csupán egyfajta belső felépítésről van itt szó, hanem annál sokkal átfogóbb dologról, amelybe többek között beletartozik a külső, testi megjelenés is. Ez egy olyan téma, amellyel a csillagfejtés jobbára nem tud mit kezdeni, ami fakad egyrészt abból, hogy nincsenek meg rá a technikai eszközei, másfelől abból, hogy mivel nem vesz tudomást azokról a háttérbeli dolgokról, amelyeket a háttérbeli összefüggések címszó alatt említettem, nincs mihez viszonyítania. A kézenfekvő következtetésig persze eljut, így bizonyos dolgokat – például a külsőt – adottnak vesz, ezekről azonban elég meglepő módon úgy vélekedik, mint ami nem vizsgálható "asztrológiailag", holott ez csak annyiban igaz, hogy az egyszerűség kedvéért valóban nem vizsgáljuk, mert egy következő strukturális szintre vezetne el bennünket, amely a gyakorlatban megoldhatatlanná bonyolítaná a bírálatot.

Ha ezen túl is lépünk, szembetaláljuk magunkat azzal a kérdéssel, amit az allegorikus jármű paraméterei mint fogalom jelent. A helyzet ugyanis az, hogy a paraméterek csakis a gyakorlatban vizsgálhatók: csak akkor mondhatjuk, hogy egy autó képes a 200 kilométer per órás sebességre, ha valóban kipróbáltuk. Márpedig könnyen elképzelhető, hogy a bejárható terep egyetlen pontja sem ad lehetőséget erre, így az a közlés, hogy "ez a jármű ennyivel tud haladni" mindaddig puszta fikció, amíg nem nézzük meg, hogy reálisan bármikor ki tudja-e játszani a terepen ezen képességeit. A csillagfejtés bátran dobálózik ilyesfajta vagy ennél megfoghatatlanabb kijelentéssel, miközben szem elől téveszti, hogy a terep ismerete nélkül értelmetlen bizonyos paraméterekre utalni. Márpedig ha terep részleteit nem ismerhetjük jócskán előre, akkor helyesebb, ha minden aktuális helyzetben elemezzük a paraméterekből következő lehetőségeket, és nem a startvonalnál nyújtunk át egy általánosságokból álló, gyakorlatilag használhatatlan paraméter-listát.

Mindebből csak az az általam tovább nem taglalandó megállapítás következik, hogy a születési asztrológia mindaddig keveset ér, amíg csak egyetlen alkalommal fordulunk hozzá. Ha történetileg nézzük, a születési asztrológiát mindig folyamatában használták: a szülött rendszeresen kapott felvilágosítást, és nem csak egyetlen alkalommal vihetett haza valamilyen bőrbe kötött, kinyomtatott "elemzést", amit aztán hosszasan bámulhatott a polcon.

Szembesülünk tehát egy paradoxonnal: nem ismerjük a paramétereket, avagy – és akkor most már nevezzük így – potenciálokat, mert csak a gyakorlatban ismerszenek meg. Akkor vajon milyen tervezhetőséget nyújt az asztrológia? Most eltekintve attól, hogy a potenciálok megismeréséhez maga az élet nyújtja a legjobb lehetőséget – hogy egyszerű példát adjak, bármelyik gyerek kipróbálhatja a feleselést, és a felnőttől kapott reakcióból levonhatja a saját potenciáljaira vonatkozó következtetést –, az asztrológia egy olyan modellt kínál, amely áthidaló megoldásnak kiváló. Ez pedig a hagyományos négyosztatú temperamentum-modell alkalmazása, amely markánsan különbözik a csillagfejtés által előszeretettel alkalmazott ködszerűen megfoghatatlan kijelentés-halmaztól, és egyszerre elég konkrét is, elég rugalmas is, hogy bizonyos kiindulópontot nyújtson.

Miután a reményeim szerint a szűkebb téma számára felrajzoltam a megfelelő perspektívát, rátérhetünk arra, hogy miképpen jelenik meg ebben a kontextusban az életerő, élettartam és élethossz kérdése. Nyilvánvaló, hogy amikor a jármű paramétereiről beszélünk, az üzemanyagtartály állapota nem elhanyagolandó fontosságú kérdés. Ez a három fogalom pedig éppen ezzel függ össze: az életerő mutatja azt, hogy a tartályban mennyi üzemanyag található, míg az élettartam azt, hogy ez milyen távolságra elegendő. Ez a két dolog nyilvánvalóan összefügg. Velük szemben – és tőlük csak lazán függve – az élethossz azt jelenti, hogy aktuálisan, ténylegesen milyen távolságot sikerül bejárni a járművel.

Bár talán már most egyértelmű, mennyire nem helyes összemosni az élettartam és élethossz kérdését. Az élettartam mint a megtehető távolság mérőszáma kizárólag az üzemanyag mennyiségétől és a jármű fogyasztásától függ. Az élethossz viszont mint valóban megtett távolság az élettartamtól és egyéb körülményektől, ezek közül leginkább a terepviszonyoktól függ. Ebből az következik, hogy az élethossz rövidebb, de akár hosszabb is lehet, mint az élettartam. Hosszabb lehet például akkor, ha a jármű éppen egy magaslatról lefelé halad, amikor kifogy az üzemanyag: a lendület ekkor még jócskán továbbviheti. Ennél több formája lehet annak, amikor az aktuális élethossz rövidebb, mint a potenciális élettartam: ha például a jármű megsemmisül, akár a vezető hibájából, akár úgy, hogy ő nem vétkes. Az elsőre lehet példa az öngyilkosság: amikor valaki egy lehetőséget szántszándékkal úgy használ ki, hogy véget vet életének. Természetesen ez nem következhet be bármikor: teljesen sík terepen nem lehet szakadékba vezetni a járművet, erre csak azok a pontok adnak lehetőséget, amelyeket az asztrológiában klimaktériumoknak nevezünk, olyan kritikus időszakoknak, amikor a szülöttnek – bármennyire is brutálisan hangozzék mindez – lehetősége nyílik arra, hogy megváljon életétől, akár úgy, hogy öngyilkos lesz, akár úgy, hogy az adott helyzetre erősít rá hanyag vagy szándékosan destruktív magatartásával – például hogy súlyos betegségnél elutasítja az ápolást. Ebből is következik, hogy az asztrológia a klimaktériumok tanulmányozását is feladatának tekinti.

Hátravan az a lehetőség, amikor nem a szülött vétkes. Erről ugyanaz mondható el, mint amit a "sorsszerűség" kérdésénél említettem: sok esetben nem a megfoghatatlan "sors" felel egy halálesetért, hanem például egy másik ember, akinek élete számos másik ember életére hatást gyakorol. Ez megmagyarázza azt a kérdést, amelyet századok óta feltesznek az asztrológia cáfolása érdekében: azaz hogy mi felel a tömegszerencsétlenségekért, háborús halálesetekért. Bár a választ már vélhetően mindenki kitalálta, hadd idézzem Ibn Ezra egyik alaptételét, amelyet a születések elbírálása előtt megfontolandóként célszerűnek tart leírni. Azt mondja, hogy ha egy királynak az a sorsa, hogy a népét háborúba vezesse, akkor bizony sokan fognak meghalni, akiknek lehet, hogy nem lett volna ez az egyéni sorsuk, viszont egy magasabb erő felülírta ezt.

Bár az élettartam és élethossz összefüggéseiről talán elég ennyi, célszerűnek tűnik az élethosszról még egy kicsit írni. Mint fentebb kifejtettem, az aktuális, valóban végigélt élethossz – akár úgy is, hogy a végpontját, a "halál időpontját" emeljük ki – a potenciális élettartam és a sors kölcsönhatásából származik. A sors pedig, amely az allegóriában mint "terep" szerepelt, csak bizonyos közelségből szemlélhető. Ebből remélhetőleg teljesen egyértelműen adódik a következtetés, hogy az asztrológiában azért nincs értelme élethosszról mint meghatározott dologról beszélni, mert ez nem egy konstans érték, amely meghatározható lenne, szemben az élettartammal, ami az. Tehát azok, akik a "halál időpontját" és annak számítását emlegetik, és dühödt kirohanásokat intéznek azok ellen, akik ilyen témával foglalkoznak, leginkább a témával kapcsolatos mélységes meg nem értésükről tesznek tanúbizonyságot. Ez persze önmagában nem lenne baj, amíg a megértés hiánya nem párosul az arra való hajlandóság hiányával.

Hadd ragadjam meg az alkalmat egy kritikai kitérőre. Előrebocsátom, nem kívánok általánosítani, csupán egy jelenségről beszélni. Azonban – tisztelet a kivételnek – csillagfejtőék meglehetősen csehül állnak, ami a konkrét háttértudást illeti. Akármilyen tudományról is beszélünk ugyanis – és akár most a csillagfejtést is idesorolhatjuk –, van olyan, hogy szakirodalom, amely a tárgyban született munkák összessége. Éppen ez a szakirodalom lényege, mégpedig az objektív tárgyszerűség. Ebből következőleg el lehet dönteni, hogy mi számít annak, azaz mi releváns, és mi nem. Egy életerőről és hasonlókról szóló előadás kapcsán például releváns lehet az, hogy mit írt Ptolemaiosz (lehetőleg nem "Ptolomaeus" formában), de nem releváns a János vitéz vagy az Ismerje meg Ön is a szerelmet a csillagjegye segítségével. Lehet, hogy az óvodában belefér a Dörmögő Dömötörből származó passzusok alapján értekezni a homokozás rejtelmeiről, de az már a középiskolában is megmosolyogtató, ha valaki a Képes történelem sorozatból vesz alapanyagot egy szűk témára vonatkozó előadáshoz. Világos, hogy az asztrológiában a legtöbb problémát éppen a források nehéz hozzáférhetősége jelenti, amelyet csak súlyosbít, hogy a magyar fordítások terén a helyzet egyenesen kiábrándító, ez azonban azt jelenti, hogyha valaki előadást akar tartani egy ilyen témáról, döntse el, hogy veszi-e a fáradságot a források felkutatására, vagy források hiányában lemond arról, hogy előrukkoljon bármivel is. Ezzel talán elkerülhető lenne, hogy egy utcai használtkönyv-árus választékát tükröző "szakirodalom" felhasználásából, hozzá nem értésből és tagadhatatlanul némi szándékosságból össze ne vegyüljön egy meglehetősen érdekes kombináció, amelyre találóan illik Horatius gyakran emlegetett sora: parturient montes, nascetur ridiculus mus. Mindezt persze kozmetikázhatja, ha a közönség pusztán dekoráció a háttérben, így a performansz végén nem kérdezheti meg a jólnevelt hallgató, hogy vajon melyik alternatív univerzumban alkotott "Francesco Bonati" nevű asztrológus, illetve kinek a fejére kellene csapni Guido Bonatti tekintélyes vastagságú kötetével, mert nem átallott a kezével valahová olyat leírni, miszerint az "aphete" (ejtsd: aféte) az a bolygó, amely a hyleget "a legkedvezőbb fényszöggel támogatja", miközben a kettő (mármint az aphetész és a híládzs) egy és ugyanaz.

Ezen kitérő után térjünk vissza tulajdonképpeni témánkhoz, az élettel kapcsolatos vizsgálódásokhoz, amely mint láthattuk, az életerő, élettartam és a klimaktériumok témájával foglalkozik. Még mielőtt azonban a technikai kérdésekről írnék, válaszolnom kell egy égetően fontos kérdésre, mégpedig arra, hogy mire jó is ez valójában.

Remélhetőleg sikerült megmutatni, hogy szó sincs bármiféle halálidőpont-előrejelzésről, amivel az embereket hatékonyan lehetne rémisztgetni. Ha az asztrológiát helyesen használjuk, akkor általa lehetőséget akarunk a kezükbe adni, nem pedig megfosztani őket bármitől. Az élettel kapcsolatos vizsgálódások egyszerűen kiindulópontként szolgálnak az életsorsra, a potenciálokra vonatkozó további következtetések levonásához. Mint ilyen, természetesen nem az a cél, hogy bárkit élettartamáról informáljunk, mert ez csak oda vezetne, hogy még azt, akiből egyébként hiányzik, eltölthet a halálfélelem, emberi karakterünk egyik legalapvetőbb vonása. Mire való akkor ezek szerint mindez?

Arra, hogy az asztrológusnak nyújtson kiindulópontot. Ez arra hasonlít, mint amikor a festőművész felméri, mekkora vászon áll rendelkezésre műalkotásához. A lényeget a fent említett Ptolemaiosz, a 2. században élt befolyásos asztrológus egyetlen mondatban foglalja össze (Az égitestek hatásai III 11):

A születést követő dolgokra vonatkozó megállapítások közül kitüntetett helyet foglal el az életidőről (élettartamról) való tan, mivel – ahogyan a régi (arkhaiosz) asztrológus vélekedik – nevetséges részletekbe menő előrejelzést adni olyan személynek, aki az életéveinek megállapítása alapján sohasem éri meg az előrejelzett események idejét.

Belátható, hogy az élettartam-vizsgálat azt jelenti, hogy az asztrológus nagyjából meghúzza a határát, meddig kell az életsorsot jelképező térképet elkészíteni, ami racionálisan gondolkodva eléggé érhető szempont. Annál is inkább, mert a prognosztikus technikák egy része éppen erre a vázlatosan meghatározott élettartamra épül, ezt osztja fel ugyanis bizonyos szakaszokra, amellyel úgymond elvégzi a térkép alapvető színezését. Erre és csak erre való az élettartam meghatározása.

Az idézet azt is megmagyarázza, miért volt ennek a kérdésnek ilyen nagy súlya, mint azt az asztrológiai irodalom tanulmányozása során láthatjuk. (Például Omar at-Tabari, a 7–8. század fordulóján élt perzsa származású asztrológus három könyvet írt a születési asztrológiáról, amelyből az első két könyv az életerő, élettartam és klimaktériumok témáját taglalja, és a harmadik könyv tartalmaz minden egyebet.) Egyszerűen ebből indul ki minden: ha egy újszülöttről kiderül, hogy gyenge az életereje, azonnal az válik fontossá, hogyan lehet ezt a gyenge életerőt táplálni, és nem az, hogy a felnőttkori vagyoni helyzetéről, vagy ne mondjam, a személyiségvonásairól értekezzünk. Lehet, hogy manapság ez túlzottan földhözragadt elképzelés, de sajnos ma is sokan születnek olyanok, akik nem olyan szerencsések, mint a többség, és elkél a gyors diagnózis.

Ha már itt tartunk, nem árt röviden foglalkozni azzal az ellenvetéssel is, amely időről időre terítékre kerül az életerő-vizsgálatok kapcsán. Egyesek ugyanis a cilinderből előszeretettel húznak elő grafikonokat, amelyek a csecsemőhalandóság drámai csökkenését, az átlagos élettartam növekedését ábrázolják. Kár, hogy közben nem esik szó azokról, akiknek a modern technika által lehetővé tett terhességmegszakítás miatt esélyük sincs megszületni, noha például 1998-ban száz szülészeti eseményre 38 abortusz esett, ami azt jelenti, hogy a magzatok kevesebb, mint kétharmada születik meg ténylegesen. De ez csak egy szempont. Sokkal érdekesebb az, hogy ezen megjegyzések hátterében megint csak félinformációk állnak. Manapság ugyanis a körülményekből csak annyi következik, hogy több lehetőség áll a gyenge életerő megtámogatására, valamint a klimaktériumok túlélésére. Tény, hogy az igen gyenge életerő igen ritka, és ez régen sem volt másképpen, legfeljebb bizonyos klimaktériumokat kevésbé nagy eséllyel lehetett túlélni. Másrészt viszont manapság is van csecsemőhalandóság (1998-ban 0,97 százalék volt), és a kisgyermekes szülők rémálma, a bölcsőhalálnak nevezett "hirtelen csecsemőhalál szindróma" (SIDS) is létezik (a maga 0,5 ezrelék körüli értékével), nem beszélve ismert hátterű betegségekről. Statisztikával érvelni tehát badarság; ha valaminek értelme lenne, az az életerő-számítások értéktelenségének bizonyítása, ez azonban még – azt hiszem, az idők végezetéig – várat magára.

Hogyan is néz ki tehát az életerő és élettartam vizsgálata? Némi rosszmájúsággal azt mondhatnánk, ahány ház, annyi szokás, ez azonban csak a látszat. Tény, hogy egy rendkívül komplikált eljárásról van szó, amely szerzőnként különbözik. Nem szeretném ezt a tényt elkendőzni, azonban azt is tudni kell, hogy bármely szerzőről is legyen szó, az alapok megegyeznek, legfeljebb a számítások részleteiben vannak eltérések. Ha valakiben ez megütközést kelt, el kell mondanom, hogy az eltérések hátterében az a tény áll, hogy a klasszikus asztrológiai szerzők kézikönyveikben az általuk legegyszerűbbnek tartott megközelítést kívánták alkalmazni, így nem foglalkoztak azzal, hogy példák sokaságán mutassák be, a különböző konkrét születések esetében hogyan kell a fogásokat eltérő módon alkalmazni. Ez a technika ugyanis az alapok mesteri szintű használatát feltételezi, amikor valaki nem a leírások különbözőségénél ragad le, hanem a háttérben működő elvet figyelembe véve tudja a konkrét eljárást megfelelően finomítani. Lehetséges, hogy az anyag hagyományos tálalása, tudniillik az, hogy a születési asztrológiai kézikönyvek első részében található az életerő- és élettartam-számítás, megzavarhatja a felületes szemlélőt, de ez csak azt jelenti, hogy ami egy kézikönyvben természetes módon az első helyen szerepel, még nem feltétlenül a tanulmányokban is a kezdeti lépések körébe tartozik. Hasonlót tapasztalhatunk a születési idő korrekciója esetében, amely bár a gyakorlatban a legelső lépést jelenti, a tanulmányokban csak elég későn, a prognózismódszerek begyakorlását követően kerülhet sorra.

Azt, hogy az életerő- és élettartam-számítás minden részletbeli különbözőség ellenére meglehetősen egységes, az is bizonyítja, hogy mindenki a Ptolemaiosz által "régi asztrológusként" (ho arkhaiosz) emlegetett személy által kitaposott ösvényt követi. Nem tudjuk biztosan, ki volt a szóban forgó illető, csupán valószínűsíthető, hogy a talán az 1. század elején tevékenykedett Kritodémosz lehetett. Legalább is erre enged utalni, hogy a 2. századi Vettius Valens az ő elveszett művét idézi az élettartam kapcsán, illetve az, hogy a Ptolemaiosz által használt arkhaiosz kifejezést a közvetlen elődökre használta a kor szaknyelve.

A technika három központi fogalma az aphetész, oikodeszpotész és az anairetész. Az aphetész, amely az aphienai 'elenged' igéből származó kifejezés, az a pont, amely az életerőt "elengedi", tehát annak forrása. Latin tükörfordítása a prorogator, perzsául pedig a hílág, amelyet az arabok hailádzs vagy híládzs alakban vettek át, innen jön a latinosított hyleg és változatai. Mivel magát az életerőt képviseli, semmi akadálya, hogy életadónak magyarítsuk. A görög név egyébként arra az eljárásra is utal, amellyel a klimaktérikus időszakok vizsgálhatók: a prorogációra (görögül apheszisz), azaz az életadó végigvezetésére a zodiákuson. Ilyenkor időnként közvetlen vagy közvetett módon találkozik az anairetész elnevezésű égitesttel, amely mint nevéből is adódik – az anairein jelentése 'elvesz' – csökkenti vagy teljesen elveszi az életerőt. Ezt tükrözi latin neve, az abscissor 'megszakító' is, noha a latinosított anaereta (tehát anéreta és nem "anaréta") változat jobban ismert. A megszakító tehát a klimaktérikus időszakok vizsgálatánál érdekes.

Az életerő-vizsgálatokban az életadó egy olyan zodiakális pont, amely a fényekkel függ össze. Lehet tehát a Nap, a Hold helye, ezenkívül pedig három olyan más pont is, amely szintén összefügg a fényekkel. Az első ezek közül az Időmeghatározó (ismertebb nevén aszcendens), amely az a fok, ahol a Nap éppen tartózkodna a napfelkelte időpontjában. A második a Szerencserész, amely a fények és az Időmeghatározó helyzetéből számított zodiakális pont, az úgynevezett Lunáris Időmeghatározó. A harmadik pedig a sorban a Prenatális Szizigum, azaz az a pont, ahol a születést megelőző Új- vagy Telihold megvalósult. Hogy éppen melyiküket választjuk ki, az egyrészt függ attól, hogy nappali vagy éjszakai-e a születés, illetve hogy egy bizonyos sorban haladva melyiküket találjuk olyan helyen, amely alkalmas az életadó számára: szakszóval afetikus helyen. Az egyes eltéréseket az adja, hogy a szerzők bizonyos pontokon eltérőképpen írják le az afetikus helyeket. Ennek kifejtése és megmagyarázása azonban nem egy külön cikket, hanem egy külön könyvet igényelne.

Az eddig nem részletezett oikodeszpotész nevű égitestre ezen a ponton, az életadó megtalálása után van szükségünk. A beszélő név ("a ház ura", perzsa változata arabosítva kadzhudá, ebből jön az arab névelővel ellátott latinos alcochoden alak és variánsai) azt a bolygót takarja, amely az életadót valamilyen szinten uralja, vele kapcsolatban áll, és így átadhatja neki azokat az éveket, amelyeket ígér. Kézenfekvő magyarítása tehát "évadó", mivel általa határozható meg az élettartam. Különféle – és szerzőinknél részben eltérő – bonyolult szabályok határozzák meg, hogy az évadó helyzeténél fogva az úgynevezett nagyobb, közepes vagy kisebb éveit hogyan kell számításba vennünk, illetve ezen mennyit változtatnak a vele kapcsolatos egyéb tényezők, a jó- és kártevők, valamint a Hold csomópontjai.

Ezek képezik tehát az életerő és élettartam vizsgálatának kereteit. A technikát a vélhetően a perzsák fejlesztették tovább, megállapítva négy életerő-osztályt (latinul erre használják a differentia kifejezést), amely segítségével a vizsgálat még jobban árnyalható. Az első osztályba azok az újszülöttek tartoznak, akik a hagyományos megfogalmazás szerint "nem táplálhatók", tehát vagy eleve nem élve születnek, vagy pedig hamarosan életüket vesztik. A második osztály annyival több életerőt jelent, hogy ezek a csecsemők táplálhatók, de nem sok sikerrel, így a hagyomány által négy évben meghatározott úgynevezett "táplálási időn" túl nem élhetnek. Mindkét osztály igen ritka, és csak abban az esetben sorolható ide bármely születés, ha ekkor a fények rendkívül gyenge és támadott helyzetben vannak. Ennek megállapítását bizonyos vezérbolygó-számítási módszerek segítik, ez a második osztály esetében külön nevet visel (al-mudábit, latinosítva almudebit).

Az első három osztályba tartozó születéseknél közös pont, hogy nem jelölhető ki életadó, következésképpen nincs évadó sem, így az élettartam erősen korlátozott. Ezt láthattuk az első két osztálynál, de nincs másképpen a harmadik osztályban, amelyet hagyományosan azok számára határoztak meg, akik sikeresen táplálhatók, de az életadó hiánya miatt – a megfogalmazás szerint – 12 évnél tovább nem élnek. Kérdéses, hogy mennyiben tekinthető kőbe vésett szabálynak ez a 12 éves határ, amely megegyezik a Jupiter úgynevezett kisebb éveinek számával, valamint a maximális emberi élettartamként számon tartott 120 év tizedével, viszont ennek vizsgálatára is kidolgozott módszerek álltak rendelkezésre. Végül a negyedik osztályt azon születések adják, amelyekben megtalálható az életadó, következésképpen az évadó is, így valamekkora élettartam számítható.

Ha tehát a szokásos klasszikus asztrológiai gyakorlatot nézzük, az életre vonatkozó vizsgálatoknak egy bevett rendjét láthatjuk. Először is, megállapításra kerül, hogy a szülött melyik osztályba tartozik. Ha az első három osztály valamelyikébe, akkor a körülményektől függően beavatkozásra kerül sor az élet lehetőségekhez mért meghosszabbítása érdekében, ami viszont nem asztrológiai, hanem orvosi kérdés. A negyedik osztályba tartozás esetén kiszámították az évadó alapján a várható élettartamot – amely, hadd hangsúlyozzam újból, nem azonos a valóban megélt élethosszal –, ezt követően pedig az életadó prorogációjával megállapították a klimaktériumokat.

Mivel a technikára példát már nyújtottam Lovecraft-elemzésem első részében, az egyszerűség kedvéért a következő példát máshonnan, a kortárs asztrológus Bernadette Brady tollából származó The Hyleg and Alcoccoden címet viselő, az Interneten is elérhető tanulmányból idézem.

Bruce Lee, a kung-fu filmek jól ismert sztárja születési anyakönyvi kivonata szerint 1940. november 27-én 7 óra 12 perckor született San Francisco kínai negyedének kórházában (é. sz. 37° 47′ 45″, ny. h. 122° 24′ 33″). Mivel nappali születésről van szó (Időmeghatározó: Nyilas 6° 11′), a főfény a Nap, amely mentes a kártevők akadályozásától, és mivel közel található az Időmeghatározóhoz, sarki elhelyezkedésű. Ez eleve sugallja, hogy nem első vagy második osztályú születésről van szó, ezt a feltevést pedig a második osztály vezérbolygója, a Mars is megerősíti, amely követő területen méltóságban található.

Az első életadó-jelölt a Nap, de mivel nem áll kapcsolatban egyetlen urával sem, amely az évadó szerepet betölthetné, a következő jelöltet, a Holdat kell venni. A Hold esetében az okoz gondot, hogy nem afetikus helyen áll: azzal, hogy közel kerül a 12. terület csúcsához, dinamikailag hanyatló. Ilyenkor a következő lépésben meg kell határozni, hogy a születés konjunktív vagy preventív, azaz hogy a Prenatális Szizigum egy Új- vagy egy Telihold. A születéskori Hold az utolsó negyedében található, tehát preventív születéssel van dolgunk. Prevenció esetében a következő jelölt a Szerencserész, amely a 12. terület csúcsán található, és mivel több ura is kapcsolatban áll vele, őt fogjuk életadónak megtenni.

Következő lépésben az életadó vele kapcsolatban álló urai közül kiválasztjuk az évadót. Több jelöltünk is lehet: a Mars, Hold és Merkúr között kell döntenünk. Mivel a legmagasabb szintű uralom a Marsé – ez a Szerencserész vezérbolygója is –, az évadó a Mars lesz. A Mars fentebb már említett állapota lehetővé teszi, hogy a nagyobb éveket, 66 évet vegyünk kiindulópontul. Ezt az évadóval kapcsolatban álló jótevők növelik, a kártevők pedig csökkentik saját állapotuktól függően.

Mivel a jótevő Vénusz testi együttállásban van a Marssal, növelni fogja az időt. Azonban a Vénusz száműzetésben, tehát romlásban található, követő jellege ellenére csak a kisebb éveinek számával, 8-cal tudja növelni az időt, azt is csak hónapokban. Sőt, a Szaturnusz, amely a Marsot szembenállásban sújtja, erőteljesen csökkenteni fogja a kezdetben meghatározott tartamot: a kisebb éveivel, valamint a közepes éveinek megfelelő hónappal. Ez összesen 30 évet, valamint 43,5 hónapot, összesen tehát 33 év és 7,5 hónap mínuszt jelent. A végösszeget a Mars éveinek a Vénusz által növelt és a Szaturnusz által csökkentett eredménye adja, amely így 33 év és fél hónap.

Bruce Lee 1973. május 10-én A Sárkány közbelép című film forgatásán dolgozott, amikor fürdőszobájában összeesett, és kórházba kellett szállítani. Orvosai elmondása alapján kis híja volt, hogy agyi ödéma következtében nem veszítette életét. Néhány hónappal később, 1973. július 20-án tragikus hirtelenséggel, álmában hunyt el. 32 évet és 7 hónapot élt.

Befejezésül hadd idézzem Bernadette Brady szavait:

Tehát fel kell tenni a kérdést: vajon ezek a technikák beletartoznak-e a mai asztrológus eszköztárába?

Modern orvostudományunk világában sokkal több ember éri meg öregkorát, és a fejlett országokban a csecsemőhalandóság szintje drámaian visszaesett. Így tehát, minthogy a bolygóknak nem változtak meg a képességeik arra, hogy egymással kapcsolatokat hozzanak létre, ebből pedig első, második és harmadik osztályú képleteket szülessenek, az a tanulság, hogy a "végzet" kicselezhető a tudomány által, sőt, folyamatosan ki is cselezi azt. Azonban ha eltekintünk attól a felfogástól, hogy a halál előrejelzéséről van szó, és azzal a koncepcióval helyettesítjük, miszerint van egy technikánk a képletbeli vitalitás és életerő megmérésére, ebben az esetben ezeknek a régi eljárásoknak igenis van helyük a mai életünkben.

Praxisom során gyakran felkérnek újszülöttek képletének elbírálására, és az, hogy rendelkezésemre áll egy technika, amely lehetővé teszi, hogy a gyermek erőnlétét vizsgáljam, nagyon értékes segítség.

A lehetséges krízisek minimalizálhatók, ha a szülők tudatában vannak, hogy gyermekük érzékenyebb a betegségre, mint ahogyan az ember várná. Egy második és harmadik osztályú képlet jelezhet egy gyenge képletet, de nem feltétlenül halált. Egy évadó, amely kifutott az időből, nem jelenti azt, hogy a személy meghal, de jelezhet kritikus időszakot, és hogy eme periódus után az energiájuk csökkenni fog, vagy akkora változásokat visznek véghez életükben, hogy ezzel életművük lezárul. A tudomány mindennap kicselezi a halált, így tehát függetlenül a helyzetre vonatkozó etikai megfontolásoktól, nem lenne bölcs dolog, ha egy asztrológus halált jósolna. Ellenben ezen technikák ismeretében az asztrológus számottevő ismeretekre tehet szert arra vonatkozólag, mennyire képes a kliens harcolni a modern életforma nyomása ellen.