Az asztrológia a földi idő minőségét tanulmányozza, az asztrológus pedig ebből von le következtetéseket, akármiről is legyen szó. De mi is az, hogy „az idő minősége”? Erre elég nehéz lenne akadémikus stílusú választ adni. Az idő egy olyan tényező, amely mentén történnek az események. Az események viszont ilyen vagy olyan minőséggel bírnak. Minőségileg más egy nappal és egy éjszaka, minőségi különbség van az évszakok között. Minőségi különbség, ha éppen sikeres vagyok, és ha történetesen sikertelen. Minden pillanatnak megvan a saját minősége, és ez minden pillanatban kissé megváltozik. Ám az bizonyos, hogy a földi történések és az idő minőségének változása összhangban áll egymással.

Az idő múlását sok jel közvetíti számunkra. Időmérésre viszont nem igazán alkalmas nagy részük. A legalkalmasabb az égitestek megfigyelése, mint arra már jó régen rájöttek azoknak a társadalmaknak a tagjai, akiknek a földművelő életmód gyakorlásához szükségük volt az idő ismeretére. Valójában a mi általunk ismert idő is az égitestek mozgására épül. Amikor Földünk megfordul a tengelye körül, elmúlik egy nap. Igaz, ezt csak tudjuk, de nem érzékeljük. Amit érzékelhetünk, az az, hogy a Nap felkel és lenyugszik, éjjel pedig a csillagos égbolt forog a körül a csillag körül, amelyhez manapság a Föld tengelyének döféspontja igen közel található. Látványosak a Hold fényváltozásai is: a hónap elején a Hold keskeny sarlója még alig látszik, majd a hónap közepére egyre dagadva teliholdként néz vissza ránk, hogy végül fokozatosan csökkenjen, és a hó végére újból eltűnjön, mint újhold. Vagy említhetjük az évet is, amelynek időtartama alatt kisarjad a növényzet, beérnek a gyümölcsök, majd újból beköszönt a tél, és mindez így megy újból és újból.

Akinek az asztrológiáról – és most a „modern asztrológia” is ideérthető – bármilyen fogalmai is vannak, az tudja, hogy fontos szerepet játszanak benne a bolygók. Egyes – magukat tájékozottnak tartó – szkeptikusok úgy gondolják, hogy az asztrológia a bolygók valamiféle megfoghatatlan, misztikus sugárzása alapján próbál következtetni erre vagy arra, és nevetve cáfolják azokat, akik elég ostoba módon azt hiszik, hogy itt bolygókról és gravitációs hatásokról van szó. Hát nem.

Az időről van szó. A mindennapokban nem szükséges a Föld forgásán, a Nap körüli keringésén és a Hold fázisváltozásain túl másfajta természetes alapú időegységekkel számolni. Az asztrológia kívánalmai viszont túlmutatnak ezen, így bizony minden olyan jelölővel számol, amely időt mutat. Időt pedig az mutat, amit látunk: a csillagos ég objektumai, a Nap, a Hold, az öt, szabad szemmel is látható bolygó, és azok az állócsillagnak nevezett képződmények, amelyek között éppúgy megtalálunk valódi csillagokat, mint teljes extragalaxisokat.Ezek a jelölők képezik az asztrológia eszköztárának aktív princípiumait. Egy részük látszólag tehetetlenül forog az ég gömbjével együtt: ezeket nevezzük állócsillagoknak, még ha csillagászatilag bizony sokféle dologról is van szó. Mások viszont a csillagok háttere előtt a Földről nézve önállóan haladnak, ugyan lassan, de megfigyelhetően, nyugatról keletre tartó irányba. Egyesek – mint a Szaturnusz, Jupiter és Mars – lomhák, mások – a Nap, Vénusz és Merkúr – gyorsabbak; a Hold a legsebesebb járású. Ezek az asztrológia „planétái” – szó szerint vándorai –, magyarul bolygói. Csillagász barátaink kedvéért eláruljuk: tudjuk, hogy a Nap és a Hold nem tekinthető bolygónak. Asztrológiailag viszont annak számítanak, mert tudományunkban nem az a lényeges momentum, hogy az adott égitestben működik -e hidrogénfúzió, vagy hogy mi körül kering, hanem az, hogy a csillagos ég hátteréhez képest önállóan mozog. És a bolygók, mint ilyenek, úgy jelzik az időt, hogy feltárhassuk a minőségét tetszőleges pillanatban.