Guido Bonatti, a 13. század legkiválóbb asztrológusa tekintélyes gyűjteményének az asztrológia elemeivel foglalkozó első részét 146 aforizmával zárta. Ez a részlet, mely egy későbbi, tíz értekezésre való felosztásban az ötödik traktátust képezi, önálló életre kelt azáltal, hogy William Lilly tanítványa, Henry Coley angolra fordította. A munka valóban megáll önmagában is: az akkori pedagógiai felfogás szerint könyv nélkül betanulható szentenciák sorozata, amely felölel minden alapvető tudnivalót.

A 4. aforizma azokról a tényezőkről szól, melyek elősegíthetik vagy meggátolhatják egy esemény bekövetkeztét: ám ez csupán egy felsorolás, magyarázatok nélkül. De noha a lista csak az egyes tényezők latin (és eltorzult arab) neveit tartalmazza, más szerzők írásai segítségével megfejthető, hogyan is kell értelmeznünk Bonatti tényezőit. Ez már csak azért is lehetséges, mert Bonatti ezt a felsorolást egy az egyben Szahl ibn Bisrtől, a 9. századi zsidó asztrológustól vette át.

Szahl műveit legkésőbb a 12. században fordították latinra, a fordító személye viszont ismeretlen. A latin nyelvű hagyományban öt értekezést tulajdonítanak neki, amelyből az első kettő, a Bevezetés az asztrológiai bírálat elemeibe és az Ötven aforizma a sokkal rövidebb terjedelem ellenére hasonló felépítést mutat, mint Bonatti munkájának első része. Az arab nyelvű hagyomány a két művet nem is kezeli külön, ennek az eredeti nyelvű műnek a kutatását viszont megnehezíti, hogy mai napig nincs nyomtatott kiadása, csak néhány hozzáférhetetlen szabadkezi másolat. A Bevezetés az alakok, területek és aspektusok tárgyalását követően rátér a tizenhat tényezőre, amely Bonattinál jobbára változatlan formában szerepel. Ezek a tényezők valójában nem merítik ki az összes lehetőséget: Szahl munkája terjedelme alapján minden bizonnyal tankönyv volt, amely az asztrológiai alapjainak elsajátítását könnyítette meg, Bonatti pedig ezért is vette át tőle ebben a formában, még ha művének kézikönyvszerű részeiben nem is követi Szahl rendszerét.

Az első két tényező azzal foglalkozik, milyen jellegű területen található a bolygó. A sarok- és követő területek pozitívnak, a hanyatló területek negatívnak minősülnek. Ezek a tényezők a latin fordításban a profectus ’előremozdítás’ és a deterioratio ’hátráltatás’ elnevezést kapták, melyek az arab al-ikbál és al-idbár tükörfordításai. (Előbbi, amely Szahl latin szövegében a viszonylag helyes alicbel formában szerepel, szinte felismerhetetlenné romlott Lilly fordításáig.) Itt tulajdonképpen nincs is szó másról, mint arról az iskolai emlékeztetőről, miszerint a sarokterületek kedvezőek, a követők kevésbé, a hanyatlók pedig kedvezőtlenek. Kiindulópontnak kiváló, még ha a valóság egy kicsit árnyaltabb is.

A következő tényező-páros az aspektusra vonatkozik, közeledésre és távolodásra. (Az arab al-ittiszál alapvető jelentése ’összekapcsolódás’, amelyet elég félrevezető módon a latinban sokszor a coniunctio fordítást kapja, noha nem kizárólag testi együttállást kell ez alatt érteni, hanem bármilyen aspektust. Párja, az al-insziráf pedig egy igen sokatmondó szó: a ’távolodáson’ kívül jelent ’felhagyást’, ’elutazást’, ’sátorbontást’ és ami még ehhez a jelentésmezőhöz köthető.) Hogy mikortól meddig számít a távolodás, vitatott: ez megint csak részletesebb tárgyalást igényelne.

Ezután három tényező következik, amelyek akkor vizsgálandók, ha az adott két bolygó között nem találtunk aspektust. Szahl, és nyomában Bonatti csak a legfontosabbakra szűkíti le a lehetőségeket: az átvitelre (an-nakl, translatio), az összegyűjtésre (al-dzsam, collectio) – ezek a harmadik bolygó által segítő tényezők –, valamint az ilyen típusú gátló momentumok alapesetére, az akadályozásra (al-man, prohibitio). Ezek a közvetítéses tényezők szintén alaposabb vizsgálatot igényelnek, mivel sokak szerint a bolygók érdekeltségi viszonyait is figyelembe kell venni.

A nyolcadik, kilencedik és tizedik tényező tárgyalásakor azonban zavar támad Bonatti szövege körül. Felsorolása szerint ezek a fogadtatás („alcobol”, receptio), üresjárat („gastalcobol”, evacuatio cursus) és az „engedélyezés” („galaalocir”, permissio), melyek közül a legutóbbira sehol sem található példa. Szahl latin szövegében viszont a fogadtatást ennek ellentéte, az irrecepció („hairalcobol”) követi: a közelítő bolygó ilyenkor úgy közelít a célplanétához, hogy annak száműzetési vagy bukási helyén áll, mint például a Hold, ha a Kosban közelít a Szaturnusz felé. Szahlnál ezt követi az üresjárat („halaacen”) kifejtése. Nem lehet tudni, vajon Bonatti forrásaiban volt a hiba, maga a szerző követte el, vagy a kiadások alapjául szolgáló kézirat(ok) másolója rontotta el a szöveget, de az eltorzult arab kifejezésekből kikövetkeztethető, hogy Bonatti itt is Szahl rendszerét követte. A ’befogadás’, ’jóváhagyás’ jelentésű al-kabúl, valamint ellentéte, a halá al-kabúl után következett az üresjáratra vonatkozó halá asz-szair, és ezzel történhetett valami kavarodás. „Engedélyezésről” tehát szó sincs, ez csak a szöveg történetében bekövetkezett téves olvasat. Így viszont az üresjárat ugyanúgy önmagában áll, mint a következő tényező, a visszautasítás (ar-radd, redditus).

A sokszoros fordítások áldozata az ezt követő erőátadás (daf al-kuvva, pulsatio virtutis) és jellegátadás (daf at-tabía, pulsatio dispositionis); a helyzetet ráadásul az is bonyolítja, hogy a jellegátadás és a fogadtatás nagyjából megegyezik. Ez ugyan Szahl szövegében is világos, de kimondottan csak al-Bírúni fogalmazza meg. Mindkettő arról szól, hogy a közeledő bolygó a célplanéta valamely méltóságának helyén található, csak éppen más oldalról szemlélve. A fogadtatás esetében ugyanis a közeledő bolygó szempontjából vizsgálódunk: az ő számára fontos, hogy a célbolygó jóváhagyja a közeledését. A jellegátadás viszont a célplanéta oldaláról érdekes: azáltal, hogy az általa uralt helyen megjelenik egy másik bolygó, mintegy ajándékot kap, találkozik annak természetével. – Végezetül a bolygók erősségei (al-kuvva, fortitudo) és gyengeségei (ad-dúfha, debilitas), különösen a Holdra vonatkozó gyengeségek (hain al-kamar, esse Lunae) zárják a sort.

Jobban megnézve láthatjuk, hogy szó sincs arról, hogy ezek a tényezők a beteljesülést elősegítő és gátoló összetevők felsorolását alkotnák. Sokkal inkább egyfajta vizsgálati sor részei: elsőként a területhelyzet, azután az aspektusok kerülnek terítékre; majd ha ilyen nincs, akkor az, hogy van-e közreműködő harmadik bolygó, és ha igen, akkor milyen módon vesz részt a két vizsgálandó bolygó közötti kapcsolatban. A visszautasítás kissé helyét vesztette ebben a felsorolásban, hiszen logikusan az aspektusokra vonatkozó megállapítások után kellene következnie. Hasonlóképpen a levegőben lóg az üresjárat, amely a gyengeségek kapcsán újból megjelenik majd. A folytatás viszont szintén logikus: közvetlen vagy közvetett kapcsolat esetén megvizsgálandók a fogadási és az átadási kérdések, és csak ezek után kerül terítékre a szóban forgó bolygók erőnlétének részletes vizsgálata.

Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy a modern gyakorlat lényegében ellentétes sorrendben halad. Ahogyan az iskolákban tanítják, először a bolygók alap- és alkalmi erőnléte kerül górcső alá, azután az érdekeltségi viszonyaik, és csak ezután következik az aspektusok vagy az ezt helyettesítő közvetítések vizsgálata. Elődeink viszont eléggé praktikus emberek voltak: ha a teljesülés lehetősége kizárható volt, aligha foglalkoztak részleteiben a bolygók erőnléti állapotával. Legközelebb ezt a módszert kezdem majd részletesen is vizsgálni.