Lovecraft születése - Eredet és életút

Miután megvizsgáltuk, ki a szülött, milyen lelkiséggel, milyen képességekkel és habitussal jött a világra, áttérhetünk arra, hogy az életét vizsgáljuk a kezdetektől a végpontig, logikus és összefüggő rendben. Elsőként tehát a családot kell megvizsgálni.

Noha már a legkorábbi szerzők is írnak róla, valahogy mégis nem nyilvánvaló, hogy a nativitás határai hogyan jelölhetők ki a múlt irányába. Sokan azt hangsúlyozzák, hogy a szülött gyermekkori körülményei, az emberfajta, népcsoport, társadalmi osztály, a szülők vallási beállítottsága és egyéb más, hozott tényezők nem olvashatók ki egy születési képletből. Ez így viszont nem teljesen igaz. A születési képlet megfelelően pontosítva nemcsak a szülött neméről és külső-belső felépítéséről ad tájékoztatást, hanem arról is, adott körülmények között milyen helyre, milyen szülőktől születik. Talán meglepő, de egy gyermek képlete – főként akkor, ha ő az elsőszülött –, a szülőkkel kapcsolatban is lényegi információkat közöl: például olyan, a szülött szempontjából nem elhanyagolható körülményekről, mint a szülők várható élettartama. Ezek a számítások azonban ugyanannyira komplikáltak, mint a szülött maximális élettartamára vonatkozók.

Az eredet körülményeit vizsgálva a szülőket jelző természetes jelölők és azok csatlósai felé fordulunk. Lovecraft apját ebben a vizsgálatban a Nap jelöli, amelynek csatlósa, a Szaturnusz mérsékelt jómódról tanúskodik. Az anya esetében a jelölő Vénuszhoz két csatlós is tartozik, a Merkúr és a Hold. Mindezek a jelzések elegendőek ahhoz, hogy a szülött családjának viszonylagos jólétét lássuk. A megfelelő közegbe helyezve ez visszaidézi mindazt, amit Lovecraft származásáról tudunk. Ez az információ elegendő ahhoz, hogy az élet ívét a megfelelő formában értelmezhessük.

A következőknek magát az életet osztjuk fel. Ennek több, egymásra épülő szintje van. Elsőként célszerű a főfény alakhármasság-uraival kezdeni, amely az élet harmadrészét uralják egymás után. Az első harmad 1906 februárjáig tart a Nap uralma alatt. A Nap saját jó minőségét kedvezően tudja megvalósítani, így azt jelzi, hogy az 1890 és 1906 közötti időszakban Lovecraft általános életfeltételei jók voltak. A következő, 1906 márciusától 1921 augusztusáig tartó időszak viszont súlyos problémákat jelez: ezt a periódust a Jupiter jelzi, amely nagyon mérsékelten jó minőségű, viszont sújtottsága miatt a szülött életében bekövetkező nehézségekre utal. Szerencsére ezeket át tudja vészelni, még ha az életkörülményeket tekintve a gyerekkorhoz képest a dolgok erőteljesen rossz irányba fordulnak. Végül az utolsó, 1921 szeptembere és 1937 márciusa közötti periódus a Szaturnusz uralma alatt megint más minőséget jelez: a Szaturnusz ambivalens állapota miatt ez egy hányattatott, kedvező és kedvezőtlen történésekben egyaránt bővelkedő kor Lovecraft életében.

Erre a hármas felosztásra vetíthetjük rá a hagyományos emberi korokat, amelyből a kisgyermekkortól az aggkorig összesen hetet veszünk fel a hét bolygónak megfelelően. Lovecraft 1894-ig tartó kisgyermekkorát a Hold képviseli, amely semleges állapota miatt lényegében nem írja felül az első életharmadra vonatkozó jelzéseket. Kimagasló helyzete viszont azt bizonyossá teszi, hogy az ebből az időszakból származó impulzusok nagyon lényegesek, és mindez a korábban már vizsgált beállítottsága és képességei tükrében ismét azt mutatja, hogy Lovecraft nagymértékben ragaszkodott a származásához, a gyökereihez, a megszokott környezethez, családja jelenlétéhez. A Kalászcsillag, amely prominens módon kapcsolódik a Holdhoz, ebben az összefüggésben azt is előrebocsátja, hogy Lovecraft tehetsége igen hamar megnyilvánul.

Az 1894 és 1904 közötti, Merkúr által képviselt életszakasz inkább fontos belső történéseket jelez, mintsem olyan különleges életeseményeket, amelyeket ebben az életkorban egyébként sem várnánk. Ezt a boldog és gondolatokban bővelkedő időszakot zárja le Lovecraft nagyapjának halála. Ezzel egyidőben kezdődik a harmadik, 1904 és 1912 közötti életszakasz, amelyet a Vénusz képvisel. A korábbi időszakhoz képest itt már nem egyértelműen boldog és gondtalan az élet, bár a belső élete továbbra is igen intenzív marad. 1906-ban fordul a kocka, innentől ugyanis a Vénusz által jelzett kedvező időszakot az élet második harmadával összefüggésbe hozott nehézségekre kell vonatkoztatni. Ez a változás, amely a nagyapja halálának is következménye, egy kritikus időszak előhírnöke. Ebben az időben hagyja ott az iskolát, és hagy fel az alkotással néhány évre.

1912-től a vezetést a Nap veszi át, amely a lehetőségekből kihozza a maximumot. Lovecraft hamarosan összeszedi magát, újból elkezd írni, és ennek jegyében telik el az élet második harmada. Amikor 1921-ben elkezdődik a harmadik felvonás, továbbra is a Nap által jelzett életszakasz folytatódik: ez Lovecraft életének legeseménydúsabb tíz éve: anyja halála, házassága és válása erre az időszakra tehető. Végül 1931-ben a Mars veszi át a vezetést. Ez a bolygó a Szaturnuszhoz hasonlóan ambivalens, ám erős, és inkább a kedvezőtlenebb irányba mutató jelzéseket hordoz. Egyre inkább érezhetők a sorscsapások, a nehézségek, amelyek végül gyógyíthatatlan betegségében és halálában csúcsosodnak ki.

Az életharmadok és az emberi korok vizsgálata nagyjából megmutatta Lovecraft életének dinamikáját. A további eszközök igénybevételével már a különböző jellegű életeseményeket tudnánk vizsgálni. Ezt megelőzően viszont célszerű visszafordulni az eredet kérdéséhez, és a családot, valamint a Lovecraft életében jelentősebb szerepet játszó családtagokra vonatkozó jelzéseket áttekinteni. Elsőként nézzük az apát, aki még Lovecraft gyermekkorában elhunyt.

A legegyszerűbb módszer itt is egy vezérbolygó megkeresése, amely az apára vonatkozó tudnivalókról átnézeti képet ad. Ez a vezérbolygó a Szaturnusz, amelynek a Marssal alkotott nehéz aspektusa, valamint a Nap sugaraiban való tartózkodása az apa gyenge egészségére utal még azelőtt, hogy Lovecraft nativitása alapján az apja várható élettartamát részletesen vizsgálnánk. Lovecraft apja 8 éves korában hunyt el, és az ismert életesemények, valamint a képletbeli jelzések összevetése azt sugallja, hogy már kisgyermekként hozzászokott apja betegségéhez, így halála sem rengette meg nagyon. Az apa-gyermek kapcsolatot a képletben a Mars és Szaturnusz kapcsolata mutatja: az alakhármasság szerinti tökéletlen recepció, amely csak a kvadratúra feloldásában segít valamennyi, mutatja, hogy az apa különösebben nem hatott a gyermek Lovecraftre.

Teljesen más képet mutat az anyára vonatkozó jelzések összegzése. Az anyának két vezérbolygó is jut, a Szaturnusz és a Vénusz. A Szaturnusz jelenléte az apához hasonló életbeli jellegzetességet vetíti előre – az anya ugyanúgy nem épült fel idegösszeroppanásából –, viszont a Vénusz állapota, valamint a Jupiter segítő aspektusa sokkal hosszabb életet ígér. Mivel Lovecraft kapcsolata anyjával igencsak ambivalens volt, ez a téma kissé részletesebb elemzést érdemel.

Relációjukat a Hold és a Szaturnusz kapcsolata jelzi. Az anyát képviselő Hold az 1. területen foglal helyet, tehát igen nagy hatást gyakorol a szülöttre. Ez a Hold viszont itt hontalan, ebből következőleg ez a hatás meglehetősen kettős. Ez önmagában még nem magyarázza azt, hogy Lovecraft édesanyja, akivel 1908 és 1914 között szinte remeteként élt együtt, egészségtelen, szélsőséges érzelmek között ingadozó viszonyt alakított ki fiával. Mindez csak a két bolygó kölcsönös állapotából világlik ki igazán.

Az első tény, hogy a két bolygó között nincs közvetlen, aspektuális viszony. Ez megnehezíti a kommunikációjukat, és ez két ennyire eltérő bolygó, mint a Hold és a Szaturnusz között, nem túl kedvező. A kapcsolat ott jelenik meg, hogy a Szaturnusz, amely Lovecraftot képviseli, a Holdhoz képest parancsoló alakot vesz fel. Ebből következőleg anyjának a kettőjük kapcsolatában alárendelt szerep jut, aki csupán reagál, és nem egyenrangú partner. Ehhez járul hozzá az, hogy a Hold diszpoziciós szempontból is alávetett a Szaturnusznak: bár az alakhármasság szerinti diszpozicióból következik egyfajta megértés, az, hogy egyszersmind a Szaturnusz kitüntetésében is áll, gyermekének valamilyen túlbecsülését is jelzi, amely időnként boldog imádatban, máskor viszont terhes gyűlöletként jelentkezik. Lovecraft oldaláról, aki ebben a kapcsolatban szintén bizonytalan – amint azt a Szaturnusz hontalan állapota mutatja –, a kötődés egy alakhármasság szerinti diszpozicióban merül ki: tehát szereti anyját, de ez a kellemetlen viszony feloldásához kevés. Az anya irányából megnyilvánuló szélsőséges érzelmi alapállás, a szereplők elemi bizonytalansága, az anya megkerülhetetlensége, az anya és gyermeke között meglévő, megértéssel nem igazán párosuló szimpátia, valamint Lovecraft gyökerekhez kötődő, passzivitásba burkolózó alaptermészete együttesen vezetett ehhez a furcsa kapcsolathoz.

Nyilván egy testvér léte más helyzetet idézhetett volna elő. A számított vezérbolygó, a Jupiter sújtott állapota, a 3. terület Sárkányfarok általi sértettsége, a Halakba kerülő, így szintén a Jupiter által jellemzett Testvér Része, a termékenynek nem tekinthető Nyilas alak a 3. terület csúcsán, és az újfent visszaköszönő jelölő, a Jupiter a jelzéseket összegezve viszont megmutatja, hogy Lovecraftnek nem volt testvére.

Viszont ha testvér nincs is, az anyai nagyapa külön vizsgálatot érdemlő szereplő Lovecraft életében. Ehhez a vizsgálathoz azonban nem állnak rendelkezésre kidolgozott módszerek abból az időszakból, amikor nem volt jellemző, hogy az unokák még ismerhették nagyszüleiket. Szerencsére a meglévő készlet analogikus kiterjesztése segít.

Az apa vezérbolygó-számításánál a releváns fokokat az Ég Alja és házura, az Apa Része (–Nap+Szaturnusz+AC) és házura, a természetes jelölő (Nap), valamint a 4. területen tartózkodó bolygó mutatta. Először a Nagyapa Részét kell analogikusan képezni: ez igen egyszerű, mivel egyszerűen a mozgó alkatrészt kell megváltoztatnunk annak megfelelően, melyik szülő apjáról van szó. Ez itt az anya, tehát az Apai Nagyapa Részét a –Nap+Szaturnusz+MC képlet fogja adni. Ha az összetevőket a megfelelően cseréljük ki a Felkelő Fokra és házurára, valamint a Szaturnuszra mint természetes jelölőre, vezérbolygóként a Vénuszt kapjuk, amely a nagyapa viszonylagos hosszú életére is utal.

A nagyapa és unokája közötti viszonyt a Szaturnusz és a Vénusz közötti kapcsolat fogja megmutatni. Klasszikus aspektuális viszonyt itt sem találunk, csak a már a Holddal kapcsolatban említett alak szerinti hatalmi viszonyt: itt a Szaturnusz, tehát a nagyapa felől. Egyebekben a kapcsolat kissé hasonlít az anya-fia kapcsolatra, viszont teljesen más végkimenetellel. Egyrészt, ebben a relációban Lovecraft kiválóan érzi magát, így a nagyapja iránti odaadó tisztelet nem produkál szélsőséges érzelmeket. A nagyapa unokája irányában érzett szimpátiája, amelybe a negatív, bukás szerinti diszpozició miatt némi malícia is vegyül, a kapcsolatot nem teszi egészségtelenül intimmé, hiszen egyébként is két egészen más karakterű emberről van szó. Ahogy a képlet mutatja, jóindulata ellenére a nagyapa nem táplált unokája irányába túláradó érzelmeket, amelynek hátterében csak sejteni lehet egy vállalkozó szellemű nagyiparosnak egy koravén, fantáziával teli, kissé beteges gyermek iránt elvárhatóan megnyilvánuló enyhe ellenszenvét. Ez a tény talán valamennyire ellenpontozhatta a gyermek rajongását, amelynek egyenes következménye volt a nagyapa halálát és a család elszegényedését követő krízis.

Ezen a ponton akár az anyagi helyzettel is lehetne folytatni. Mégis célszerűbbnek tűnik, ha először a szülött hivatását tesszük vizsgálatunk tárgyává.