Sokak számára fölösleges szőrszálhasogatásnak tűnhet arról beszélni, mi is az asztrológia, mivel foglalkozik és mire szolgál. Ha még választ is adnak ezekre a kérdésre, ez körülbelül úgy hangzik, hogy „az asztrológia a csillagos ég földi jelenségekre, legfőképpen az emberre gyakorolt hatását vizsgáló tapasztalati tudomány, amelynek segítségével felmérhetjük az ember jellemét és várható életsorsát”.

Nos, ha valaki egyetért ezekkel a kijelentésekkel, akkor rossz hírem van számára: ez ugyanis nem az asztrológia, hanem a csillagfejtés definíciója. És mivel reményeim szerint a történeti áttekintés nyilvánvalóvá tette – legalábbis történelmi perspektívában –, hogy a csillagfejtés nem asztrológia, ezen a kijelentésen elegánsan túl is léphetünk.

Talán elsőre meglepőnek hangozhat, de az asztrológia, csakúgy, mint minden divinációs eljárás, nem a csillagos éggel foglalkozik, hanem magával az idővel. A csillagos ég csak eszköze az idő tanulmányozásának, miként a naptár vagy az óra. Azonban igen messzire vezetne, ha az idő filozófiai vagy fizikai természetéről szeretnék elmélkedni; kijelenthető viszont, hogy az idő a világ egyik legmeghatározóbb, mégis legmegfoghatatlanabb összetevője.

Teljesen mindegy, hogy az idő leírásában melyik modellt részesítjük előnyben, a Galilei–Newton–Einstein-féle elképzelést, amelyben az idő a három térbeli dimenziót kiegészítve a négydimenziós téridő része, vagy az új fizikai divatot, a Cahill–Klinger-féle processzusfizikát, amelyben az időt folyamatként fogják fel, ahol van egy szilárd múlt, egy állandóan változó jelen és egy megjósolhatatlan jövő: az időnek van iránya, a múlttól a jövő felé, és mérhető.

Amikor az ember mérni kezdte az időt, praktikus megfontolások vezérelték. A mezőgazdasági munkában nélkülözhetetlen volt a naptár: tudni annak időpontját, mikor kell vetni, mikor kell aratni, mikor várható az áradás, és mikor várható a száraz évszak. Elég hamar felismerték, hogy az időt a legmegbízhatóbban az égitestek jelzik: főként a Nap és a Hold, de ezek mellett a csillagok is, amelyek mintegy a számlapját képezték az égi órának.

Az idő – és erről mintha kezdenénk megfeledkezni – nemcsak mennyiségi aspektussal bír. Ha az időt mint folyamatok mellé tett mérőszalagot figyeljük, látható, hogy az idő mentén minőségi változások történnek. Földünkön érzékelhetjük a nappal és éjszaka változását, az évszakok egymásra következését, de nemcsak az ennyire nyilvánvaló dolgokban, hanem egyenesen minden folyamatban minőségi változásokkal szembesülünk. Ezt az idő mentén leírt változást nevezhetjük az idő minőségének. Persze nem magának az időnek van minősége, hanem az időben haladó dolgoknak. Ezért hát az „időminőség” kifejezés nem univerzális fogalom, hanem egy kiválasztott folyamatra vonatkozik.

Bármilyen folyamatot is nézünk azonban, rá kell jönnünk, hogy nem független, hanem más folyamatokkal, más változásokkal kapcsolódik össze. Végső soron minden folyamat egy vagy több másik függvénye, és az egész összességéből egyetlen folyamat sem marad ki. Ezzel foglalkozik az asztrológia is: a változással, amely minden létező dolgok között egyedül örök.

Ez a modell kizárja a véletlent: véletlenről csak akkor beszélhetünk, ha valamilyen okból nem látjuk be azt, mi határozza meg a jövőt. De ez csak a mi tudatlanságunk: a folyamatok akkor is leírhatók az időben, ha mi történetesen erre nem is vagyunk képesek. A véletlen kizárása ráadásul azt is jelenti, hogy minden történésnek megvan a saját ideje, amikor bekövetkezik vagy bekövetkezhet. Nem lenne helyes, ha ezt az idő hatásának neveznénk, mivel valójában nem az idő hat, csak az idő mentén történnek ezek a dolgok, de mégis van egyfajta meghatározottság, amelyet determinációnak is hívhatunk. A determináció nem jelent mást, mint azt, hogy mindennek megvan a maga ideje. Bizonyos események nem történhetnek meg máskor, csak amikor az időnek adott minősége áll fenn. Egyszerű példával élve: ha egy kő leeshet, akkor fog leesni, amikor az idő minősége leesésről szó; sem előtte, sem utána. A determináció ilyen kényszer: nem mondja meg, hogy ez vagy az történjen, de csak akkor történhet valami, ha a determináció zöld utat ad.

Az asztrológia és minden divinációs eljárás ezt tanulmányozza saját eszközeivel. Céljuk az, hogy minél pontosabban meg tudják határozni egy kiválasztott folyamat adott időminőségét, és ezáltal a szándéknak megfelelő képet kaphassanak egy múlt-, jelen- vagy jövőbéli pillanatról. Különbséget csak a felhasznált eszközök jelentenek: a madarak röptének értelmezése ugyanúgy az idő változásához vezet vissza, mint az égbolt tanulmányozása. Viszont míg a madarak repülésénél nem feltétlenül lehet kizárni olyan tényezőket, amelyek az időminőség-változás feltárását zavarnák, az égitestek mozgásában nincsenek ilyesfajta zavarok. Már csak ezért is használták az égbolt elemeit arra, hogy naptárat szerkesszenek.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy ha a determináció uralkodik, beszélhetünk-e szabad akaratról. A válasz természetesen igen. A szabad akarat annyit jelent, mint választási lehetőség. Egy kőnek nincs választási lehetősége, az embernek viszont igen. De az sem mentes a determinációtól, hogy mikor nyílik meg a választás szabadsága, és hogy milyen választási lehetőségek tárulnak fel. Ami pedig tapasztalati tény: az emberek leggyakrabban nem szabadon döntenek, hanem általános emberi vagy saját hajlamaik szerint; ez utóbbiak pedig ismét determináltak.

Az asztrológia ezt a determinációt vizsgálja, és ilyenformán azt is meg tudja mutatni, hogy mikor érünk válaszúthoz. Ha pedig arra is képes, hogy szembesítsen saját hajlamainkkal, valójában a döntés szabadságához ad eszközöket. És mivel bármi is legyen a döntésünk, ezzel új folyamat kezdődik, amelyet szintén leírhatunk az idő mentén az asztrológia segítségével, tisztánlátást is adhat adott döntésünkre vonatkozólag. Ezt ígéri az asztrológia, és ezt az ígéretet váltja be, amennyire az adott helyzetben lehetséges.