Mi az asztrológia alapja?

Elég sok ember viszolyog az asztrológiától, mégpedig egyszerűen azért, mert hókuszpókusznak tűnik. „Ugyan már”, mondják, „hogyan lehetséges, hogy azért vagyok szerencsétlen a pénzügyekben, mert a születésemkor ott állt az egyik jegyben valami bolygó? Ez egyszerűen marhaság!” Tényleg marhaság; ha ugyanis az asztrológusok nem tudnak számot adni arról, miért is érnek el eredményeket a művészetükkel, akkor nem oszlik el az asztrológiát körrüllengő gyanakvás-felhő. Mindez annak ellenére, hogy akadnak, akiket ez egy cseppet sem érdekel.

Az asztrológia alapjának megfogalmazása azonban – és itt szándékosan kerülöm a 'hatásmechanizmus' vagy 'működési elv' kifejezéseket – nem pusztán azért lényeges, mert e nélkül gyanakvást keltő vajákolásnak tűnik. Hogy mire gondolok, hadd fejtsem ki egy példán. Tegyük fel, hogy egy gyógynövény gyógyhatására vonatkozólag rendelkezünk bizonyos kecsegtető adatokkal; vagyis ahogyan ezt olvasni, „hatását népgyógyászati adatok bizonyítják”. Ez esetben feltehető, hogy a gyógyhatást a növényben található vegyületek okozzák, amely a testben kifejtik hatásukat. Erre az elvre aztán kísérleteket lehet építeni, és ha a kísérleteket elég körültekintően készítették elő, az eredményekből kikövetkeztethető, hogy vajon a gyógyhatás igazolható-e (például egy kontrollcsoportnak adott placebóhoz képest gyorsabban és hatékonyabban elősegíti a gyógyulást), vagy nincs összefüggés a gyógynövény adagolása és a gyógyulás között, azaz a népgyógyászati adatok tévesek.

Visszatérve témánkhoz: az asztrológia felhasználhatóságára nézve szintén rendelkezünk bíztató adatokkal, hiszen bárki, aki hajlandó elsajátítani a módszereket, látni fogja, hogy asztrológiai előrejelzései között talál olyanokat, amelyek beváltak. (Ha valaki ezt kétségbe vonná, akkor alternatív kiindulópontom: amennyiben egy gyakorlati eredményeket ígérő rendszer több ezer éven át fennmarad, mérvadó cáfolata pedig nincs, akkor érhet annyit, hogy komolyabb vizsgálatnak vessék alá.) Lehet-e igazolni, hogy a pozitív eredmény az asztrológiai technika értő használatán múlik? Ha a gyógynövényes példával állítjuk párhuzamba, a válasz igen. Azonban ott van egy köztes láncszem: a gyógynövényeknél egészen biztosak lehetünk abban, hogy a hatás valami vegyületen múlik, vagyis pontosan tudjuk, hogy mit keresünk. Az asztrológia esetében viszont pillanatnyilag azt sem tudjuk, mit keresünk, akkor pedig, ha nincs mit vizsgálnunk, nem tudjuk az asztrológiát sem cáfolni, sem igazolni.

Bizonyára akadnak olyanok, akik egyáltalán nem is érzik szükségét az asztrológia igazolásának vagy cáfolatának. Ez is egy álláspont. Másokat viszont – főként, ha tudják, hogy minden híreszteléssel ellentétben még sohasem cáfolták meg – lehet, hogy nagyon is érdekel, hogy ér-e bármit is az asztrológia, vagy a vele elért eredmények másfajta forrásból erednek, és így látszólagosak. A probléma adott, és szőnyeg alá lehet ugyan söpörni, de előbb vagy utóbb újra terítékre kerül majd.

A következőkben az asztrológia alapjával kapcsolatos elméleteket tekintem át, összevetve a klasszikus asztrológia rendszerével, mivel az asztrológia alapjára vonatkozó elmélet nem állhat ellentmondásban a rendszer elemeivel. A csillagfejtéssel szándékosan nem foglalkozom, a klasszikus asztrológiától való eltérések ugyanis elég nagyok ahhoz, hogy egyetlen átfogó elméletet várhatóan ne lehessen rájuk építeni. Hasonlóképpen igyekszem a lehető legsemlegesebben kezelni a kérdést, és kerülni a prekoncepciókat: éppen ezért kerülöm az olyan címkéző jellegű megfogalmazásokat, mint 'hatás', 'működés' és hasonlók; ezek egy adott keretbe szorítanák a vizsgálatot. Az egyetlen kiindulópontom az a feltevés, hogy az asztrológia elég értelmes rendszer ahhoz, hogy elméletet alkossunk rá, és amennyiben egy vagy több koherens, elfogadható elmélet található, ezek alapján megkísérelhető egy kísérleti program felvázolása.

Ez azt is jelenti, hogy szokásomtól eltérően nem az asztrológiai tekintélyek véleményét fogom vizsgálni: az ugyanis sokat nem segít, ha egy elméleti kérdést olyasvalaki nézőpontjából vizsgálunk, aki több száz évvel ezelőtt élt, és a válaszait saját korának miliőjében fogalmazta meg. Kiindulópontomul csak azért szolgál az asztrológia szakirodalma, hogy elválasszam azokat az elméleteket, amelyek az asztrológiai tanításokkal összeegyeztethetők, azoktól, amelyek nem.

Első vizsgálatom tárgyát a spirituális modellek képezik majd a következő alkalommal.