Jelölők egymás között

A legutóbbi alkalommal szó esett arról, milyen módon kapcsolódhatnak egymáshoz a bolygók, és végignéztük a közös történések jellegzetesebb eseteit. Azonban nem vizsgáltuk meg részletesen, mi is zajlik olyankor, amikor két bolygó testileg vagy sugárral érinti egymást.

Míg a dolgok egyszerűnek tűnnek, valójában több figyelemreméltó tényezővel is számolnunk kell. Mondhatjuk, egy testi kapcsolat vagy aspektus nem más, mint amikor az egyik bolygó felkeresi a másikat akár személyesen, akár azzal, hogy fényt vet, így felhívja magára a figyelmet. A történet azonban nem merül ki ennyiben, a bolygók ugyanis a zodiákus különböző pontjain más- és másképpen viselkednek. Márpedig ez a tény erőteljesen rányomja a bélyegét arra, hogyan is végződik találkozásuk.

Egy korábbi alkalommal volt arról szó, hogy a bolygók rendelkeznek olyan alakokkal, fokokkal, amelyek fölött bizonyos hatalommal bírnak. Ezek az alapméltóságok: a házuralom, a kitüntetés, a saját alakhármasság, a saját körzet és saját arculat. Ezek közül csupán a saját ház és a kitüntetettség vonatkozik egy egész alakra; az alakhármasságban a bolygó mindig két másikkal osztozik egy alak felett, a körzet és arculat pedig csak egy-egy alak bizonyos fokaira terjed ki, az utóbbi esetében még csak nem is minden alakban.

Egy bolygó, amikor bármilyen szinten is saját helyén jár, az adott szinten érzi otthon magát, rendelkezik méltósággal. Ez a bolygó állapotának kiemelten lényeges fokmérője; később részletesebben is foglalkozom vele. De nem feltétlenül kell otthon lennie: a gazdának még akkor is tulajdonában marad a háza, ha történetesen máshol jár. Ezen nem változtat az sem, ha egy másik bolygó téved a birtokára: valamilyen szinten a gazda hatalma alá kerül, legfeljebb a gazda nem lesz képes érvényesíteni jogait vele szemben.

Ez az a megfontolás, amely alapján egyáltalán nem mindegy, hol is tartózkodnak történetünk szereplői. Akár a küldőről, akár a fogadóról beszélünk, mindkettő tartózkodhat saját birtokán, de olyan helyzet is adódhat, hogy az egyik a másik hatalma alá kerül. Mivel egy-egy fok felett elvileg akár mind a hét bolygó is rendelkezhet valamilyen szintű hatalommal, előfordulhat, hogy egy bolygó ugyan saját körzetében van, a történetben szereplő másik bolygónak viszont éppen ez a saját háza. Összességében tizenhatféle kombinációval számolhatunk, de a méltósági szintek belekalkulálása ezt a számot sokszorosára növeli: ekkor értelmetlenné válik mindenféle kombinatorika.

Térjünk vissza az alapokhoz, vagyis hogy mi is történik két bolygó összekapcsolódásakor! A potenciálisan gyorsabbik bolygó, azaz a küldő kapcsolatot kezdeményez a fogadóval – ez történhet közvetlenül vagy közvetítők útján is. Ha nem jön közbe olyan, korábban már tárgyalt zavaró tényező, amely megakadályozza a kapcsolat valódi létrejöttét, akkor maga a kapcsolat be is következik. (Persze egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan: testileg, könnyű, harmonikus aspektus – háromszög, hatszög – által, avagy nehéz, akadályozó pillantással, mint a szembekerülés vagy a keresztezés.) És amikor összetalálkozik két bolygó, akkor igencsak számít, hogy azon a helyen, ahol tartózkodnak, rendelkeznek-e bármiféle hatalommal, illetve hogy egymás helyén, voltaképpen tehát egymás között milyen alá-fölérendeltségi viszony van. Mert ugyebár nem mindegy, hogy kitől is jön a kezdeményezés, mert ez bizony alapvetően rányomja a bélyegét arra, hogyan is reagál a megszólított: vagyis hogy hogyan is alakul a közös történet.

A kapcsolat minőségét tehát alapvetően három tényező határozza meg: hogyan történt, milyen méltósággal bírnak az érintettek, és milyen a kölcsönös hatalmi viszonyuk. Ez utóbbira használatos a fogadás (recepció) szakkifejezés, amely eléggé félreérthető, így magyarázatra szorul. Először is, bár a kapcsolódásoknál küldőről és fogadóról beszélünk, a fogadó nem feltétlenül recipiálja a küldőt – első megközelítésben csupán egy üzenet feladójáról és címzettjéről van szó, amikor küldőt és fogadót említünk. Másodszor, bár fogadás létezhet kapcsolat nélkül is – tehát úgy, hogy sem testileg, sem sugárral nem kapcsolódik két bolygó –, ezt viszont csak a koraújkori asztrológiában nevezték recepciónak: amennyiben a kérdést az események beteljesülésének vagy meghiúsulásának praktikus oldaláról nézzük, úgy ez egyszerűen kívül esik érdeklődésünk körén, mivel nem jelez aktualitást. (Zárójelben jegyzem meg, a bolygók érdekviszonyait tekintve, amely sok esetben lényeges kérdés, a kölcsönös hatalmi viszony igenis lényeges kérdés lehet, de erről több itt messzire vinne az eredeti tárgytól.) Harmadszor, ahhoz, hogy klasszikus értelemben recepcióról beszélhessünk – és itt újfent a praktikum a fő szempont –, nem elég, hogy az egyik bolygó a másik felett akármilyen hatalommal rendelkezzen: csak az erős, egész alakra kiterjedő méltóságok számítanak, mint a ház vagy kitüntetés; amennyiben ilyen nincs, úgy a klasszikus szerzők két kisebb méltóság együttes meglétét kívánták meg. (Ez eléggé érthető: nem számít, hogy a földön, ahol a vándor áthalad, én vagyok a csősz; ettől még nem játszhatom el a földbirtokost.) A negyedik elem pedig az, hogy csak akkor beszéltek szigorú értelemben recepcióról, ha a kezdeményező fél, azaz a küldő tartózkodott a fogadó hatalma alatt; ha fordítva lenne, akkor itt szó sincs valamiféle felajánlásról, csupán egyenes parancsról.

Ha a recepció tankönyvszerű definícióját keressük, akkor tényleg mind a négy tényezőt figyelembe kell vennünk. Mégpedig azért, mert a recepció ilyen értelmezése azt a lehetőséget vizsgálja, amikor az alárendelt oldaláról érkezik a megkeresés. A fölérendelt esetében ez nem akkora kérdés: nyilván érzékelhető a különbség a között, hogy a király keres meg engem levelével, vagy én keresem meg őt. Persze ez is nevezhető fogadásnak, de ha valaki nem a tényezőre vonatkozó alapkoncepcióból indul ki, akkor nem fogja tökéletesen megérteni a jelentőségét. A recepció jelentősége ugyanis abban áll, hogy megkönnyítse két bolygó kapcsolatát, kommunikációját: mégpedig elsősorban azzal, hogy feloldja a nehéz aspektusok által jelzett nehézségeket, illetve hatékonyabbá tegye az együttműködést, ha a kapcsolat egyébként könnyen létrejött.

Mint arról fentebb volt szó, fogadtatás esetében a fogadónak egy nagyobb vagy két kisebb szintű hatalommal kell rendelkeznie a küldő felett. Szahl és követői az első esetet tökéletes, a másodikat szabályos fogadtatásnak nevezték. Mások, mint Abu-Maasar a recepció hármas rendszerét dolgozták ki. Ebben a rendszerben a tökéletes és a szabályos fogadtatás közepes és gyenge fogadtatás név alatt szerepel. Erős fogadtatásról pedig csak akkor beszéltek, ha a kapcsolat a Hold és a Nap között jött létre (kivéve a szembenállást), vagy ha a Merkúr volt a fogadó, a küldő pedig a Szűzben tartózkodott, ahol a Merkúr két nagyobb méltósággal is bír: ez a háza és kitüntetése egyszerre. Nem is az a lényeges, milyen felosztást veszünk figyelembe, hanem hogy megértjük-e a fokozatosság lényegét. Mint ugyanis már említettem, a fogadás vizsgálatának célja – praktikus szempontból – az, hogy vajon elhárítja-e azokat az akadályokat, amelyeket a szembenállás és a keresztpillantás a dolgok megvalósulásának útjába gördítenek, hogy ezzel a jelzett esemény megvalósulhasson. Egészen konkrétan: érdekelt-e a fogadó bolygó azokban a történésekben, amelyeket a küldő bolygó a saját fokán művel, annyira, hogy ez akár a nehézkes kommunikáció ellenére is kapcsolatfelvételt eredményez. Ha ugyanis a hatalma az adott fok felett nem olyan szintű, aligha fogja érdekelni: viszont akár a bár alacsony, de kétféle szempontú helyszíni érdekeltség is elegendő ahhoz, hogy felkeltse a figyelmét.

A figyelemnek a megszólítottban saját érdekeltsége alapján történő felkeltése a dolgok sikerének kulcsa. Itt konkrétan a kapcsolódás és a recepció típusát vizsgáljuk, körültekintően. A válasz ugyanis – mint minden más esetben is – a körülményektől függ, illetve attól, mennyire tudjuk az asztrológiai jelzéseket a konkrétumokra lefordítani, egy recepció nélküli keresztpillantás ugyanis egészen más választ fog adni egy párkapcsolat vagy egy állás megszerzése esetében: azt a nehéz, egymást keresztező kapcsolatot, amelyet ez az aspektus jelez a két jelölő között, és amelyben a megszólított igazából érdektelen, egy párkapcsolat létrejöttére vonatkozó kérdésben mint nemet, egy állás megszerzésénél viszont akár mint igent értelmezhetjük – utóbbinál viszont nélkülözhetetlenek más, bátorító jelzések, és még ekkor is erőlködést, küszködést, nehézségeket jelez.

A pontos értelmezéshez persze meg kell értenünk a kapcsolódási típusok valódi jellegét. A testi kapcsolatnál ez világos: két bolygó, vagy ha úgy tetszik, két személy, élőlény, dolog a teljes egyesülés felé tart. Ez követezik be az összevegyüléskor. A másik kétszereplős játék pedig a szembekerülés (diametrum): ilyenkor a két elv ütközik egymással, és csupán a recepción múlik, hogy az alávetett enged-e a hatalmasabbnak, és meghátrál előtte, vagy pedig az összefeszülés mindkettőjük energiáit felőrli. Azonban – és ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni – a többi kapcsolat eredendően háromszereplős történet, még ha az esetek nagy részében a harmadik szereplő nincs is jelen. A keresztezésnél (kvadratúra) például két dolog is keresztezheti utunkat, akadályozhatja a továbbhaladást: ha a közlekedésre gondolunk, akár balról, akár jobbról is érkezhet az, aki miatt éppen nem tudunk továbbhaladni. Ha recepciós viszony áll fenn, akkor a hatalmasabbnál van az elsőbbség, így az alávetettnek csupán a sorát kell kivárni, hogy választott útirányát folytathassa. Nem kell viszont meghátrálnia: és éppen ezért nem annyira nehéz a keresztpillantás, mint a szembenállás.

De a könnyű aspektusok esetében még inkább figyelnünk kell a történet alapvető háromszereplős jellegére. Minden bolygó két-két helyről kaphat háromszögű (trigonális), illetve hatszögű (hexagonális) pillantást, segítséget – még ha a valóságban úgy is van, hogy éppen az egyik segít, nem egy másik potenciális partner. A nehéz aspektusoktól eltérően sem a trigonális, sem a hexagonális nem akadályoz, hanem segít: viszont míg a trigonális esetében a másik oldalról érkezik a segítség – és éppen ezért hatékonyabb –, a hexagonális esetében a miénkről. Hogy lássuk a különbséget: nem mindegy, hogy olyan segítővel sikerül felemeli az asztalt, aki a mi oldalunkon, vagy aki a másik oldalon áll. Ez a megkülönböztetés pedig azt is lehetővé teszi, hogy különleges esetekben értékelhessük, hogy a segítség hexagonális, és nem trigonális típusú.

Miután a recepció igencsak lényeges témájával érintőlegesen foglalkoztunk, két speciális „változatáról” kell beszélnünk: az ajándékozásról és a távoltartásról. Az ajándékozás (liberalitás) olyankor áll fenn, amikor nemcsak a fogadó recipiálja a küldőt tökéletesen, hanem fordítva, a küldő is saját házában vagy kitüntetésében tudja a fogadót. Ez olyan, mint kölcsönösen egymás villájában vendégeskedni: lehet, hogy egyikőjük sem rendelkezik fennhatósággal ott, ahol van, viszont egymástól függenek, és a csere révén ugyanolyan hatékonyan intézhetik ügyeiket, mintha otthon volnának. Mondják, ilyenkor még csak testi vagy aspektuális kapcsolatot sem kell kettőjük között keresnünk, hogy az események beteljesüljenek.

A másik különleges kapcsolat viszont a recepció ellentéte: távoltartásról (irrecepció) akkor beszélünk, ha a fogadó nemhogy saját hatalmában fogadná a küldőt, hanem ott kimondottan saját méltatlansági helyén, száműzetésében vagy bukásában lenne. Az irrecepció olyan, mint egy gúnyos játék: a szomszédból átkiabálok valakinek, aki úgysem jöhet ide, mert rátámadnának a kutyák. Másképpen fogalmazva: a fogadó nemhogy nem érdekelt abban, mi történik a küldő környékén, hanem igyekszik tudomást sem venni róla. Nyilvánvaló hát, hogy ez a tényező finoman szólva sem segíti a bolygók idilli kapcsolatát.

A recepció tágabb témakörével a bolygók kapcsolási történetének második elemét sikerült szemügyre venni: miután a küldő mint kezdeményező lépett fel, megvizsgáltuk, a fogadónak érdekében áll-e a kapcsolatfelvétel. A kapcsolat viszont így is, úgy is bekövetkezik, tehát itt még nem állhatunk meg. A kérdés ezután az, hogyan is kommunikálnak a bolygók, azaz: ki mit küld a másiknak. Nézzük meg először ezt úgy, ahogyan a régiek is tették: a recepció aktusán belül!

Ha a küldő kinyilvánította kapcsolatfelvételi szándékát, ezen kívül még tehet valamit: erőt közölhet. Az erőközlés nem más, mint a saját méltóság kinyilvánítása – már ha rendelkezik ilyennel a tartózkodási helyén. Ez olyan, mint úriember esetén a névjegy átadása, vagy a király érkezésénél a fanfárok megszólalása. Bizonyos esetekben ez is komoly tényező lehet: nem biztos ugyanis, hogy a fogadót – bár mint birtokost akár érdekelje is, mi folyik a házatáján – ugyanolyan válaszra készteti az, ha egy pór vagy egy nemesember folyamodványával találkozik. Az erőközlés a recepcióhoz hasonlóan többféleképpen is definiálható, helyesebben: eredeti meghatározása a recepcióénak megfelelően kiterjeszthető. Eredetileg ugyanis csak a saját ház vagy kitüntetés jelent akkora saját méltóságot (Szahl szerint a Hold esetében ide tartozik az alakhármasság is), hogy erő közölhető, azaz másra is átsugározható lenne. Az erő (virtus) ugyanis ebben az esetben jelességet, kiválóságot jelent, amelynek nyilván van egy olyan megkívánt foka, hogy azt mások is érzékelhessék.

A küldő tehát – tekintet nélkül arra, hogy fennáll-e recepció vagy sem – közölheti a fogadóval a saját nagyságát. De akár saját nyomorúságát is: az adományozás (largíció) azt a körülményt jelenti, amikor a küldő saját száműzetésében vagy bukásában áll, de a fogadó recipiálja: ilyenkor, mint jó gazdához illik, segít kihúzni a csávából. Egyes arab szerzők ezt még azzal bonyolították, hogy bevezették a törlesztés (remuneráció) fogalmát, amelyről akkor beszélhetünk, ha az adományozó ezután saját száműzetésébe vagy bukásába kerül: ilyenkor ugyanis a megajándékozott visszafizeti az adósságát, ezzel segítve jótevőjét.

Az erőközlés fogalmának bevezetésével tehát sikerült még jobban körvonalazni, mi történik: a kezdeményező határozottan (erőközléssel), határozatlanul (erőközlés nélkül), vagy kimondottan könyörgőre fogva (adományozást kérve) fellép, és várja a fogadó válaszát, amelyben nagy szerepet játszik a kezdeményező megközelítése (a kapcsolat módja: a testi kapcsolat vagy aspektus) és érdekeltsége (a recepció megléte és foka, avagy az irrecepció). Ha a fogadó eléggé érdekelt, akkor ő is közöl valamit: mégpedig a jellegét. Másképpen fogalmazva: kiadja magát. Ez a jellegközlés.

Mivel a jellegközlés szűk definíciója úgy szól, hogy a fogadó akkor adja át jellegét (diszpozíció), ha a közelítő az ő házában vagy kitüntetésében tartózkodik, azt hihetjük, a recepció másik megfogalmazásával állunk szemben. Ez viszont kétszeresen sem így van. Egyrészt, jelleg csak tökéletes recepció megléte esetén közölhető, másképpen nem. Másfelől pedig, a recepció, azaz az érdeklődő odafordulás még a jelleg közlése, tehát a viszontválasz előtt kell, hogy bekövetkezzen. Márpedig egy bolygó lehet, hogy érdeklődik a megkeresés iránt, de nem feltétlenül válaszol érdemileg: nem kizárt, hogy csupán tudomásul veszi a megkeresést. Persze a legjobb eset az, amikor a kezdeményező elég határozottsággal lép fel, azaz erőt közöl: ekkor beszélhetünk csak kölcsönös közlésről, két, egyenlő fél párbeszédéről.

Látható, mennyi feltétele van két bolygó hatékony együttműködésének. Csak ha a figyelem hatékony felkeltését nézzük, az is csupán lényegesen kevés alkalommal jöhet létre. Ez az egyik oka annak, amiért a közvetett kapcsolatfelvételeknél, az átvitelnél és összegyűjtésnél nem kívánhatjuk meg minden esetben a meglétét. Úgy gondolom, ha még az eleve küldöncnek vagy gyűjtőnek született bolygóknak is udvarolni kellene, hogy tegyék a dolgukat, nem is lenne értelme olyan kiemelt helyen beszélni ezekről a lehetőségekről, mint ahogyan az a klasszikus szerzők teszik.

Végezetül még egy tényezőről szót kell ejteni, amely egyfajta utólagos meghiúsulásnak tekinthető: az úgynevezett visszaadásról (redditus). Erről akkor beszélhetünk, ha az üzenet úgymond visszajut a feladóhoz, így a megkeresés valamilyen módon zátonyra fut. Mindez pedig a külső körülmények miatt, amelyek a fogadót sújtják. A fogadó akkor küldi vissza az üzenetet, mint olyat, amivel végső soron nem tud foglalkozni, amikor maga is gondokkal küzd. Három ilyen eset lehetséges. Ebből kettő a sújtottsággal kapcsolatos: amikor a bolygó hátráló, saját rossz helyzete, nehézségei miatt nem tud az üggyel foglalkozni, ha pedig elégetett, akkor a külső kényszer akadályozza meg az érdemi kapcsolatfelvételt. A harmadik eset a hányattatás, azaz amikor a fogadó hanyatló területen található.

Nem szabad elfelejteni, ezek utólagos meghiúsulások. A kapcsolat ettől még létrejöhet, legfeljebb a jövője bizonytalan. Itt is tehető azonban egy finom megkülönböztetés: az előnnyel és a hátránnyal járó visszaadás között. Előnyös lehet a visszaadás, tehát nem vész minden kárba, ha mindkét bolygó boldoguló, vagy ha legalább a küldő boldoguló, miközben a fogadó recipiálja. Az első esetben ugyanis a küldő hatékonyan ki tudja magát fejezni, és a fogadót is csak a nehézségek tántorítják el; a második esetben pedig az érdekeltség segít valamennyire legyőzni azt a lehetőséget, hogy az egész kapcsolat kárba vésszen. Viszont ha a küldő hányattatott, akkor nem tudja a visszaadást kiaknázni: ez olyan, mint egy nyomtalanul eltűnt üzenet. Ezen már a fogadó hányattatása sem ront érdemileg.

A bolygók egymás közötti történeteit ezeken túl csupán azok a tényezők befolyásolják, amelyeket röviden már itt is érintettünk: az alapméltóságok és -romlások, valamint az olyan, erőnlétet befolyásoló körülmények, mint a hátrálás vagy elégetettség.