Minden klasszikus asztrológiai ágazatban megtalálhatunk olyan speciális vizsgálódásokat, amelyek csak arra jellemzők. A kérdőágazatban ilyen az események beteljesülésének vagy meghiúsulásának elbírálása. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a történetet a legfontosabb szereplőkre, többnyire két jelölő bolygóra szűkítjük le, a kérdezőre és a kérdezettre. Ezután viszont el kell bírálnunk, hogyan is alakul a történetünk; és ebben nyújtanak segítséget a rendszerezett vizsgálatok.

Akár erről, akár más ágazat vizsgálódásairól legyen szó, nemcsak egyetlen üdvözítő út elképzelhető. A születési asztrológia például élettartam-számítási eljárásból tucatnyit ismer, amelyek aztán vagy kifinomultak, vagy kevésbé. Olyan ez, mint az orvosi gyakorlat: más-más diagnosztikai metódus elképzelhető, még ha az alapok meg is egyeznek.

Ha végigtekintünk az asztrológia századain, láthatjuk, hogy mindig egy retrospektív tudomány volt, azaz gyakorlói mindig elődeik műveit forgatták, megpróbálták értelmezni homályos megállapításaikat, és ezt használták fel kiindulópontként mesterségük gazdagítására. Igen, elődeik műveiről van szó: ki kell ábrándítsam azt, aki úgy gondolja, hogy az asztrológia mesterről mesterre öröklődő titkos tudás. Persze ilyen is előfordult: Balbillosz Thraszüllosztól tanulta, Abu-Maasar al-Kinditől, Coley Lilly-től, ám leggyakrabban könyvekből, minél több és minél régebbi szakmunkából. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a könyvírás és -kiadás még ma sem olcsó mulatság, az ókor, középkor és koraújkor századaiban pedig hatványozottabban nem volt az, nyilvánvaló, hogy az asztrológiai szakmunkák az utókor épülésére, és nem úri passzióból születtek.

Guido Bonatti, a 13. század legkiválóbb asztrológusa tekintélyes gyűjteményének az asztrológia elemeivel foglalkozó első részét 146 aforizmával zárta. Ez a részlet, mely egy későbbi, tíz értekezésre való felosztásban az ötödik traktátust képezi, önálló életre kelt azáltal, hogy William Lilly tanítványa, Henry Coley angolra fordította. A munka valóban megáll önmagában is: az akkori pedagógiai felfogás szerint könyv nélkül betanulható szentenciák sorozata, amely felölel minden alapvető tudnivalót.

A 4. aforizma azokról a tényezőkről szól, melyek elősegíthetik vagy meggátolhatják egy esemény bekövetkeztét: ám ez csupán egy felsorolás, magyarázatok nélkül. De noha a lista csak az egyes tényezők latin (és eltorzult arab) neveit tartalmazza, más szerzők írásai segítségével megfejthető, hogyan is kell értelmeznünk Bonatti tényezőit. Ez már csak azért is lehetséges, mert Bonatti ezt a felsorolást egy az egyben Szahl ibn Bisrtől, a 9. századi zsidó asztrológustól vette át.

Három olyan tényező van, amely az ítéletalkotás helyességét a legmesszemenőbbekig befolyásolja. A körülmények megfelelő ismerete és a józan megfontolás – ez kettő. A harmadik: az asztrológia grammatikájában való jártasság. Most erről lesz szó.

Noha a klasszikus asztrológiát akkor is értékesnek kellene tekintenünk, ha csupán a földi történéseket leíró művészet lenne, ennél azonban messze praktikusabb tudományról van szó. Mint már korábban említést nyert, a divinációs rendszerek érdeklődésének középpontjában a – főként eseményszintű – létezés áll. Ezeken belül az asztrológiának nevezett speciális divinációs forma a földi, emberi világ létével, eseményeivel foglalkozik az idő vizsgálata alapján.

Ahogyan a legtöbb tudományt, úgy az asztrológiát is különböző területekre lehet osztani. Ezek a területek az asztrológia ágazatai. Az ágazatoknak nem alakult ki kanonizált rendszerük, mivel a különböző időszakokban nem ugyanolyan elterjedtségnek, népszerűségnek örvendtek, és nem is voltak mindig ugyanazok a felosztási kritériumok. Sőt, az egyes ágazatok között nem mindig éles a határvonal, így vannak olyan eljárások, esetek, amelyek bizonyos szerzőknél más-más ágazathoz sorolódnak.

Az asztrológiai szakvélemény-adásról, azaz a képletelbírálásról számos téves nézet él a köztudatban. A diagram vagyis képlet nem egy meditációs eszköz, amelyen elmélkedve az asztrológus egyszerre megvilágosodik, és egy mély értelmű választ ad. De nem is lehet darabokra szedni, és a különböző jelzéseket kiporciózni, majd végül újraszintetizálni.

Igyekeztem a címben az egymástól lehető legmesszebb eső meghatározásokat adni, amellyel az asztrológiát címkézni szokás. Ha az embereket megkérdezik arról, mi az asztrológia, valószínűleg olyan választ adnak, amelyik egyikkel vagy másikkal szinonim. Persze százezer emberből egy olyan van, aki asztrológia címszó alatt ne a csillagfejtést vagy annak valamely elfajzott változatát értené, tehát a válaszok statisztikázása itt több mint érdektelen. A lényeg, hogy csak elenyészően kevesen tartják majd annak, ami: tudománynak, egészen pontosan proto-tudománynak.

Nem csak mostanában találkoztam bonyolult témákat feszegető kérdésekkel; de mintha az utóbbi időben megsokasodtak volna az olyan felvetések, amelyekre válaszolva hosszú-hosszú kifejtésre kényszerülök, és még így sem garantált, hogy beszélgetőpartnereim egyáltalán megértik, hová is akarok kilyukadni.

Az egyik állandóan visszatérő téma az asztrológia és a csillagfejtés viszonya. Jellemzően még a klasszikus asztrológiát ismerő kevesek között is többségben vannak azok, akik kimondva vagy kimondatlanul, de a csillagfejtést is asztrológiának tekintik. Nem értik, miért „bántom” a csillagfejtést, miért mondom, hogy nem asztrológia, miért helytelenítem az Uránusz, Neptunusz vagy Plútó „asztrológiai” felhasználását; szóval hogy miért vagyok ilyen „kirekesztő”. Nagyjából mindig az a végkövetkeztetés, hogy a csillagfejtés is „működik”, tehát szükségtelen a különbségtétel: elég az, ha nem keverjük az eltérő rendszereket, és boldogan élhetünk.

Az asztrológia és csillagfejtés közös vonása, hogy – legalábbis nagyobbrészt – ugyanazokat a jelölőket használja, mégis másfajta módon. De még magában az asztrológiában sem egységes a jelölők használata: a nyugati, klasszikus asztrológia például a tropikus, az indiai dzsjótis pedig a sziderikus zodiákussal dolgozik, mégis mindkettő érvényes megállapításokat tud tenni.

Hogy mégis valamilyen magyarázatot tudjak adni arra, miért működnek a divinációs eljárások, felvázolok egy hipotézist. E szerint a divinációs eljárások – köztük az asztrológia és a csillagfejtés is – valamennyien nyelvezetek. Miként a nyelvekben a hangok, amelyek szavakká, mondatokká állnak össze, vannak bennük jelölők – legyenek ezek madarak vagy bolygók –, ezeknek pedig bizonyos jelentések felelnek meg. A nyelv viszont nem egy primitív megfeleltetési rendszer: ha így lenne, akkor csak egyetlen nyelv létezne, az pedig jobban hasonlítana a matematikára, mint bármilyen élő nyelvre.